2011. december 15., csütörtök

Tesztoszteron... második adag


Mindenki megnyugtatására jelentem utolsó írásom óta már találtam megfelelő és a józan ész keretei között nyújtózkodó ajándékot. De az ötletbörzék átnyálazása hobbivá fajult. Még fárasztalak vele egy kicsit titeket.

Egy vallásos férfiember Télapónak címzett blogjára bukkantam a későbbiekben. Meghatódva olvastam, hogy ő mindig örömmel fogadna egy bőrkötéses Bibliát. Ezt a követte a sorban a strapabíró rózsafüzér. Ez egy kicsit furcsa megközelítésnek tűnt, de hát a buzgalom mindannyiunkban másképp dübörög. Aztán a rózsafüzér mellé mindig jól jön egy kézifegyver. Ez még akkor is sokkolóan ért, ha ajánlott hozzá egy mini páncélszekrényt a gyerekek miatt.
Voltak a listáján már beteljesült álmok is. Például a 4 éve a feleségétől kapott házi sörfőző szett, amely megváltoztatta az életét. Hát nálunk a tisztességes, szőrös karú férfiember az pálinkát főz, a sörrel azt csak öblögeti. De meg kell vallanom, a házi húsfüstölő ötlete előtt hasra vágtam magam. Mosógép, hűtő, húsfüstölő. Mindaz, ami nem hiányozhat a konyhából. És ez a drága nemes ember még arra is gondolt, hogy amíg apa füstöli a vacsorára valót, anya pihizhet egy kicsit, és fényesre pucolhatja a revolvert, amivel apa a szomszéd macskáját lelőtte. Nincs is ízletesebb a füstölt macskakolbásznál! Hoppá, kolbásztöltő – és ez az én saját ötletem!

Persze, akinél kevés a hely, mint nálunk, de mégsem akar lemondani a szaftos húsokról, beszerezhet egy autó vontatójára szerelhető propán grillt. Mire a táborhelyre érsz már kész is a vacsi. Ne felejtsd el bedobni a csomagtartóba az íjpuskát és a sátorWC-t. Fogalmam sincs hogy került az oldalra a komplett tűzálló ruha... sisakkal. Azt sem tudom, mire lehet jó. Lehet, hogy az én emberemmel van a baj???
És amitől igazán megnőhet a libidó: kasza! Azt hiszem Rob méltányolná. Már az első alkalommal is lenyűgözte. Nyár volt és a teraszunkon üldögéltünk (messze Angliától), mikor arra biciklizett egy bácsi, vállán kaszával. Erre ő felpattant és hitetlenkedve rám nézett: „Ez a hálál lehetett, biciklin, kaszával és bukósisakban!“ Kasza a kosárban! Díszcsomagolással!

Aztán megtaláltam az oldalt, amit szerintem apám szerkeszt. Az üllőtől a kalapácsig, a hókapán keresztül minden van ott, amiről tisztességes lánynak azt sem illik tudnia, hogy mi az. De elérkezett az a pont is, ahol végleg elakad a szavam: Sör-hűtő-tricikli!
Az ötlet, a dizájn, báj és kellem!

2011. december 12., hétfő

Tesztoszterontól duzzadó karácsonyi ajándékok


Az idei karácsony kurtán furcsa. Vagy furcsán kurta (lesz). De szívfájdalomról és sorsról máskor. Viszont így ajándékul kapom az igazi várakozás izgalmát és az időt, melyet ajándékok utáni rohanással töltenék.

Ha azonban hű akarok maradni az igazsághoz, egy személy neve még mindig ott van a listámon. Egy férfiember, aki a maga férfiasságába görbülő kérdőjel. Aki szereti a vörösbort, de másnap a pokolból küzdi fel magát miatta. Aki ajándékvásárlás közben is a skysport híreit olvasgatja, majd percekkel később ujjain bábokkal játssza el a varázsló és a gyöngyfejű sárkány történetét. Aki maga a sörtől és kolbásztól hajtott maszkulinitás sablona és mégsem.
Hosszú és bódultan kavargó természetrajzom egyetlen célja, hogy megvilágítsa az ajándékvásárlás dilemmáját. Miután a nagyérdemű együttérzését kiharcoltam, jöjjön hát történetem sava-borsa: ajándékvásárlás az interneten.

Kitűzött céllal indultam neki a keresgélésnek, de érdemes volt elkalandozni. Miután átrágtam magam a fürdőköpeny, szagosvíz, designer bőrönd trión, máris friss levegő csapja meg a fenyőillatban émelygő agytekervényeket. A férfiasság művészete – hirdeti az oldal. Ez kell nekünk, nőknek. Olyan ajándékötletek, melyektől a párod tökös művésznek érezheti magát. És már jön is a katonai ruhakefe luxus kivitelben. Én nem mondom, hogy rossz ötlet, de nekem nem jó az biztos. Ugyanez a helyzet a cipőtisztító dobozzal is. Ezzel csak az a gond, hogy nem hiszem, hogy boxolni kellene a zöld Pumát... ha végre lerohad a lábáról, veszünk egy újat. Na, a régi típusú borotva már elgondolkodtató. Apánk nagyon is ragaszkodik a sajátjához. Legalábbis mindig nagy feneket kerített a dolognak, ha esetenként azzal borotváltunk a lábunkat. Valami olyasmit emlegette, hogy ő meg majd a mi fogkefénkkel mossa meg a fenekét.
Fehér vászonzsebkendő. Az biztos, hogy ahonnan én jövök, mindenkinek van még legalább 3 kilónyi az elmúlt húsvétok illatát őrizve. Ahol meg most vagyok, nem ismerik az orrfújás művészetét. Kár.
Pipa. Miután Rob két hónapos küzdelem után felhagyott a dohányzással, gonoszság lenne. Pár hete még úgy nézett ki, mint a kockásfülű nyúl. Nikotin tapaszok és az általuk kiváltott vörös bőrallergia csinos négyzet alakban.
Az újság előfizetésen komolyan elgondolkodtam. Meg is említettem neki, de négy órás keresgélés után sem talált olyan magazint, mely szellemi kihívást jelentene. Marad számára az angol-magyar társalgási zsebkönyv én meg szemezgetni kezdtem a zseb iránytűvel. Kiegészítve egy kovaköves tűzszerszámmal. Az oldal azt állítja, tüzet gyújtani nagyon férfias. Gyufa nélkül még férfiasabb. És még szakadó esőben is szikrát ad a szerkezet. Én nem igazán értettem miért akarna bárki is szakadó esőben tábortüzet rakni, de ha mégis, ez valóban egy remek ötlet. Az ajándékkosárba csempészhetünk még egy baltát is. És innen már csak egy lépés volt a tomahawk.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK (csak kiröhögöm magam)...

Kényszerű Profilváltás

Gyűlölöm a technikát! A régi sablonom összezavarodott, így a pöttyökre zsugorodott a grafika... Harapok! Vagyis inkább jöjjön egy bejegyzés...

2011. december 4., vasárnap

Zsiráffejés a padláson


Azon túl, hogy „jól vagyok“, folyamatosan mászom a kulturális kihívásokból emelt falat. Szorgalmasan susogtatom a pösze t betűket és próbálom megzabolázni a mindig pörgő r-eket. Maradandóan rossz oldalról kerülöm a szembe jövőket... léteznie kell egy íratlan szabálynak a testközeli összekoccanások elkerülésére. Vagy egy nagyon is írottnak. A szigetországbeli közlekedési szabályok ismeretének hiányában azonban maradnak a nagy összeölelkezések.

Asszimilálódásnak még semmi jele.

Szocializálódás nyomokban fellelhető. Önkéntes jellegű munkahelyi partira indulok. 8 óra munka után belepréselem magam az „economy“ cuppanós farmerembe és eszem-iszom-gurítok hacacáréra indulok. A sorrend megváltozni látszik már a legelején. Iszok-gurítok-eszek. Ivás kipipálva, nincs azzal semmi baj. A gurításnál azonban rögösödik az a bizonyos kulturális akadálypálya. Ha a gurítás alatt egyszerű bowlingot értenénk, már az is megalázó lenne. De ez itt skittles. Egy játék, amiről nekem először egy szivárványból legelésző zsiráf képe ugrik be, melynek tőgyét egy jókedéjű fekete úriember markolássza. Sikerrel. Csak úgy potyognak a színes drazsék. Ilyen képzettársítások után valóban nem tudtam, mire számítsak az este.
A skittles azonban nem más, mint az angol teke. 9 bábuval, gyémánt alakban elrendezve (szerintük gyémánt, szerintem paralelogramma) és egy olyan pöttöm golyóval, mely zörrenésmentesen átcsusszanhat a bábuk között. És át is csusszan.
A „Juhászkutya“ padlásán játszunk. Játszanánk, de mint kiderül, a golyók karácsony előtti suvickon vannak. Megkönnyebbülésem szitakötő életű. 10 percen belül megkerülnek az elkallódott jószágok. Ez a megjegyzés utalni enged a falu nagyságára. 10 perc – pánikolással, telefonállással és pub-hoz szállítással együtt.
Az angol teke szerintem semmiben sem különbözik az amerikai bowlingtól. Egyesek szerint irányérzék, taktika, tiszta fizika... számomra vak szerencse.
Sokkal nagyobb magabiztossággal forgattam a villám a padlizsán currybe és nagyokat kacagtam az eltaknyoló pincérnőn. Persze csak a nagy ijedelem és mesterien koppintott angol udvariasság álarca mögött.

Tisztelettel jelentem: valódi asszimilálódásnak semmi nyoma. Maradok furcsa a furcsák között.

2011. november 28., hétfő

Ma jól vagyok és pont.

Jelentem jól vagyok. Néha elgondolkozom mi történhetett a széttépett baseball-sapka tulajdonosával. Vajon mi késztette arra, hogy fejfedőjét darabjaira fejtse az éjszakában. Már sokadszorra baktatok el mellette az álmos zimankó reggeli derében. Aztán kilencven fokos kanyart veszek és megtorpanok a kétsávos körforgalom küszöbén. Az öltönyös rágógumiján rángatózva kérdőn biggyent egyet, át akarok-e kelni. Á, dehogy, én csak itt nézelődök, ahogy a gázpedált taposva kergetitek egymást a reggeli csúcsban. De azért átkocogok. Nekem is el kell jutnom dolgozóba. A baseball-sapkának várnia kell, míg eljönnek az OFF nevű napok. Nevezhetnénk alkotói szabadnapnak is, de az alkotás hiánya ezt a lehetőséget kizárja. Helyette inkább az Álarcos Milliomos-on pityergek. Milliomosok a földre szállnak pár napra és szétdobálnak pár ezrest. Ez azonban elég, hogy én újra higgyek az emberiségben. Hát ezért nem nézek TV-t úgy általában. Én aztán mindent megzabálok. De egyébként jól vagyok.

Egyébként jól vagyok... annak ellenére, hogy sikerült a húgom névnapjára egy „Boldog születésnapot Nagyi!“ kártyát küldenem. Innen üzenem a szigetországba való repüléstől ódzkodó édesapámnak: nem ez volt a legolcsóbb... A három pont helyére egy kacsintós smile kerülne, de elvi okokból olyat én nem „rajzolok“ blogba. Mindegy, a lapot meghekkeltem... jó lett az.

Egyébként jól vagyok. 23 nap, 10 óra és 42 perc után újra online. Szerettem volna megcsókolni a szerelő telefonvonalat aktiváló kezeit ma reggel, de nem mertem kockáztatni. Átadom magam a böngésző ablakán keresztül nyíló kilátásnak. Jól vagyok!

2011. október 30., vasárnap

Villámnézet


Hétfő. Szabadnap. Mert dolgozom! Ez külön bejegyzést érdemelne, de nincs rá időm, mert be kellett ugranom kisegíteni. Így a kávézóból rohantam a Matrixba, a kocsiban öltözködve és zokniban pattanva ki a járdaszegélyre. Az élet, ahogy én szeretem. Take away kávéval és lompos csizmában.
Vallomás: Én sosem láttam a Matrix-ot. Ezért fogalmam sincs, miért hívják így a pár hete átadott, vadiúj lakásokat, melyeknek leghatalmasabbikába és legborsosabbjába azonnal beleszerettünk. A másik hárommal sem lett volna baj, ha eltekintünk a második hálószobától, amit Batmannek építhettek, mert vízszintesbe sehogy sem tudod helyezni magad. Kényelmes lehet nyugovóra térni a plafonról lógva alá, bár így nem élvezheted a kilátást, ami a 30x30-as lyukon át nyílik a szemközti falra.
Míg a sokadik és egyben az utolsó ingatlanügynökre vártunk, számolgattuk a „mátrix” árát. Számok táblázatszerű elrendezése, melynek végeredménye egy eldőlő nyolcas – végtelen számlák sora kontra az egyenletbe iktatható véges anyagi javak. De akartuk. Ugyan mi jobbat tudna kínálni ez a furcsán széthulló kisember, hozzá nem illő drága öltönyében, és amatőr zavarában. Néhány háztömb körbesétálása után sikerült megtalálnia a lakást, és készen állt arra, hogy meggyőzzön: ez az, ami nekünk kell. És ez az, ami nekünk kell! Illetve, ez az, ami nekem kell! Rob pedig később meggyőzte magát, ez az, ami neki is kell. Legalább is, a „mátrix” után.

Kedd. Dolgos hétköznapok. Gondos papírmunka. Referenciák és bankszámlakivonatok. Száguldoznak az e-mailek a virtuális valóságban, én meg Rob bringáján a járdán, kivilágítatlanul, szakadó jégesőben.  Szottyosra ázva, mint egy melegtejes kukoricapehely.

Szerda. Megérkezik a vízforralónk. Piros. 3 napig tartó adok-kapok eredményeként. Rob szerint szexi a kallantyúja. Nézegetem magam a tükörben. Aztán a vízforralót…
Túlteszem magam a dolgon és a végtelenre nyúlt listára gondolok. Dolgok, amikre szükségünk van. Azonnal. 3 nap egy vízforraló. Hát, ez eltarthat egy darabig. És a választás sosem kompromisszum, inkább: ki adja fel hamarabb…

Csütörtök. Grillezett chili katasztrófa, avagy a paprikagáz előállítása házilag. Grillezett ananász, friss chilivel meghintve, mely egy kicsit odaég, ezzel párhuzamosan gázneművé válik és megmérgezi az egész családot! A halam kiszárad, én pedig mindennél jobban vágyok egy elektromos sütőre. A többiek pedig egy tisztességes vacsorára.

Péntek. 9 óra munka és egy második műszak a svéd húsgolyók és préselt faforgács kacskaringós birodalmában. Mindketten feladtuk a konyhai szemetesre vonatkozó vitánál. Egyet azonban, be kell ismernem: minden logikát nélkülözve vadászunk. Nem szeretnénk túlköltekezni, de mindketten válogatósak vagyunk. Nagyon válogatósak! Ezt „übereljük” a filozófiánkkal. Robnak saját elmélete van a kanapékról és a törölközőkről, nekem pedig… nekem pedig saját elméletem van minden másról.

Szombat. Rob beteg. Van ez a mende-monda a beteg férfiemberről és az elviselhetetlenségről. Na, ez nem mende-monda.
Futunk egy második kört. 80 fontot fizetek üvegcsékért, amelyben majd a sópelyhet tartjuk és fertőtlenítő szerekért, amelyből majd egymás kávéjába locsolunk, ha végképp agyunkra ment a költözéssel járó őrült beszerzés. Azt hiszem a táblafestékek környékén éreztem úgy, agyonütöm az új tepsivel. Ő ugyanezt a felmosórongyoknál élte át. Kapcsolatunkra való tekintettel egy hétre vásárlási zárlatot rendelünk el.
Amíg Rob a náthával harcol, én egy doboz téglapiros festékkel elvonulok a garázs hívogató csendjébe, hogy darabajira szedjem a családi örökséget. Én, néhány csiszolópapír és egy piros konyhaasztal!

2011. október 10., hétfő

Mi vs. hétköznapok


Csak nevetett rajtam, mondván retrósra vesszük a figurát. Tiszta 80-as évek! Én meg álltam ott bambán, nem is értettem mi lehet divatjamúlt a sajton, boron és kenyéren. Különben is, aki babon, pirítóson és halrudacskákon nőtt fel, az ne legyen túl igényes.

Vacsorára hívtuk Timit. Az egyetlen szigetországbeli kapcsolatom a külvilággal. És a fondü annak idején jó mókának tűnt. Na, nem a 80-as években! Alig egy évvel ezelőtt, a latyakos, holland téli estéken, kandallótüzestül, macskástul, gyerekestül, Ryanestül… Annamarieke rendszeresen felbontotta Edward legdrágább borait, ezzel javítva fel a zacskós sajtfondüt. És nekünk nem volt ellene semmi kifogásunk!

Ezzel az idealizált tenyérmelengető, kenyértunkolós hangulattal indultam neki az estének. Feltúrtam pár élelmiszer-ellátmányozót dobozos mártogatós után kutatva, de a konzerv sajtos ravioli, szárított, félig emésztett steak és kondenzált kagylófelfújt mellett, már nem jutott hely a retro életérzésnek.
Így fél kg sajttal, egy palack száraz fehérborral, rusztikus barna kenyérrel és néhány friss gyümölccsel indultam haza, valamint azzal az egyre izmosodó felismeréssel, hogy fogalmam sincs a fondü-készítés kémiájáról. Nem segítettek a posztok ragacsos sajtlabdákról és túrós borfőzetről sem. Így levetettem magam a világhálóról, bele az önbizalmam helyén tátongó semmibe. Végül is csak össze kell olvasztanom néhány sajtot egy kis borral és rávennem, hogy maradjon a kenyéren mártogatás közben. Mint kiderült a ragaszkodással nem volt. semmi gond. Fondükészlet hiányában egy forró vízzel telt tál közepén úszkált a napsárga fondüs tálunk, mi meg mártogattunk sebesen, mert az egyre nyúlósabbá váló massza, egyre nagyobb izomerőt igényelt, és a koncentrálás csendjét csak egy-egy csattanás zavarta meg - ahogy a parittyagumivá merevedett entitás csókolta homlokon egyikünk-másikunkat. Külön gasztronómiai élmény az elkülönülő borhab.
A tanulság: a fondü, hiába retro, mindig igényel egy fondükészletet és egy új habverőt. Az én habverőm, nem az én habverőm volt, így azt Rob vakargatta még két napig. Ezúton is köszönöm a közreműködést (Az üzenetet megkapod, hiszen minden tiltakozásom ellenére is beteszed „googletranslate”-be a blogom és megerőszakolod édes anyanyelvem.) és csók a törött lábujjadra. Szerelmi zálog a férfitól, aki mezítláb rohant a kertbe, hogy támogasson a mosott ágynemű elleni küzdelmemben.

Ágynemű vs. Rob: 1:0
Sajtfondü vs. G: 1:0

Ez így kettő-null, és nem a mi javunkra!

2011. október 5., szerda

A lovely indokolatlan használata... kötelező!

Nézem a századik főzőshowt ma és igazat adok Kate-nek. „Ha a négy fal közé szorulsz, előfordulhat, hogy túl sok TV-t nézel és nyomorultul érzed magad.“ A különbség köztem és Kate között mindössze 3 gyerek.

Fenntartásokkal ugyan, de kicsomagoltam a bőröndömet. Nem szeretek hosszú időre berendezkedni. Mindig csak annyi motyód legyen, amivel egy vészforgatókönyv esetén,  tömegközlekedéssel és egy szolidan bejáratott bankkártyával egy óra alatt meg tudsz pattanni. Két bőrönd. Mindkettő 30 kg alatt. A pirosabbik „huzantyúja“ minden 51-ik próbálkozásra rándul ki, de minden 23-ik határozottabb "tosszantásra" le. Fizikai anomália. Mindezen túl, még így is magas menekülési esélyekkel bolondulok meg.

Az Angliába érkezésem utáni ötödik napon kezdődött (a bolondulás). Ebből az első 3 nap erőltetett tempóban zajló pub és étteremostromlás volt. Panaszra semmi ok. Mint kiderült jobban szeretem az „ale“-t mint a guinness-t, és 1 liter, pardon, 2 pint ale után már képtelen vagyok meginni még egy fél liter guinnesst, aminek a tetején szerény véleményem szerint nem hab van, hanem krém, és ez nem is egy ital, inkább egy étel.
A negyedik nap még minden rendben volt. A munkakeresés első napja. A szűz állásvadász naiv fantáziája arról, hogy ez a kis hancúr majd egy nagy kéjelgéssé fajul. Habár, már kezdett gyanússá válni a dolog. Miért hívják a konyhai hipp-hopp-kat szendvics művészeknek (eredeti megfogalmazásban: sandwich artist)? Persze, ha már művészi magasságokba emelkedünk, könnyebb megértenem, miért kell 7 oldalas on-line tesztet kitöltenem, még mielőtt megpályázhatnám a pozíciót. Be kell vallanom, trükkös volt a dolog. El kellett töprengenem azon, hogyan figyelmeztetném művész kollégáimat arra, hogy épp forró tálcával közlekedem. És vajon ti mit tennétek, ha elfogy az uborka? A kreatív pálya rögös útvesztője.

Az ötödik napon mackónacis depresszióba süllyedve köptem arcon a tényt, hogy nem tudok a királynőtől ajánlólevelet szerezni és más szellemi dimenziókba kell helyezkednem, ha az angol munkaerőpiacon standot szeretnék. Nemes egyszerűséggel kihúztam pár sikertörténetet az önéletrajzomból és minden lelkesedést nélkülözve tovább bombázom a helyi bártulajdonosokat.
Szabadidőmet a NINo megszerzésére irányuló gerilla akcióval töltöm. National Insurance Number. Csak hogy döccenőmentesen adózhassak. Egy telefonos interjú után meghívást kaptam egy személyes jelenésre is. Blogírói gyorsaságomnak köszönhetően erről is beszámolhatok.
De még mielőtt az izgalmas részletekbe merülnénk, íme két angol nemzeti sajátosság: tesztoszterontól kusza mellszőrzet és a lovely (Milyen kedves! – fordíthatnám) indokolatlan használata. 

Íme az interjú cselekményváza: 
NINo császár (minden NINo szám odaítélésének koordinatív ura): Mi járatban Angliában?
Én (a NINo-ra áhítozó kisember): Voltam olyan balga, hogy beleszerettem egy szigetlakóba és még balgább, hogy ide is jöttem.
NINo: Lovely! (Hát ez még érthető, szerelmi történet a hétköznapok izgalmas feszültségével. Igen, kifejezetten lovely.)

NINo: Személyazonosságomat igazoló iratok.
Én: átnyújtom minden fényképes igazolványom
NINo: Lovely! (Hát azért ennyire nem jók a képeim, de gondoltam, szereti a külföldieket.)

NINo: Mi a jelenlegi lakcímem?
Én: mondom a címet
NINo: Lovely! (Szeretheti a környéket.)

NINo: Van-e levél, vagy más dokumentum, ami már a jelenlegi lakcímemre érkezett?
Én: Nincs.
NINo: Lovely! (Hát ezt nem nehéz boldoggá tenni.)

...sok lovely-val később...

NINo: Legyen szíves itt aláírni.
Én: megteszem
NINo: Lovely! (Hiába, még az aláírásom is szeretnivaló.)

Ötödször is átnézi a kérvényemet, majd mint aki jól végezte dolgát, elégedett arccal hátradől emelőgázas  (nem tudom létezik-e emelőgáz???) irodai székén, és élvezi, ahogy a fehér inge alól kibukkanó mellszőrzetét megsimogatja a klíma gyengéd szellője. 

Ahhhh, Lovely!


2011. szeptember 12., hétfő

A bejegyzés, amit a húgom lefitymált, avagy rímerdész a rímerdőben

Gondoltam, ez a kaleidoszkóp majd nagy ötlet lesz, pörgetem, pörgetem, a végén pedig felröppen a hír, hogy én elröppentem Korfuról. Azonban „Az írás nem szelíd gazda, a mondatok, ha abbahagyjuk őket, sosem folytatódnak eredeti minőségükben...“.  (Szabó Magda: Az Ajtó)
Aztán, aki blogot ír, az ne akarjon titkot tartani. Úgy egyáltalán, író ne akarjon titkot tartani. Ha vagy annyira nagyképű, hogy el hidd, nyughatatlan elméd zavaros frekvenciáira  bárki is ráhangolódik, tartsd fel magadnak a hibázás luxus érzését. Vedd fel a bohém álarcát. Vagy nevezd tapasztalatszerzésnek. Hibázz, oszd meg, kiabáld ki, tanulj belőle. Vagy ne. Hibázz újra. Mást nem tehetsz. Titkod mentális verem. Az egyetlen hely, ahová író nem eshet.
Hogy én író lennék? Ez az, amit majd mások ítélnek meg. Mert író Szabó Magda és író a lufimell.puff szerkesztője is. Én a kettő közé nem tudok egyenlőségjelet tenni. Inkább úgy fogalmaznék, én írok. És kerülgetem a vermeket.
Így történt, hogy a kaleidoszkópom szerdájánál mindenki számára nyilvánvalóvá vált: ez nem egy átlagos munkahét, ez az utolsó nagy vetítés. Álltam ott szipogva, reflektorfényben, képzeletbeli ravatalom virágesőjében, és a koporsómon döngettek az önmagamnak szegezett kérdések. Megfutamodom? Maradni szeretnék? Kinek vagy minek szól másfél hónappal előbbre hozott távozásom? Szerelemes vagyok és most romantikus lányregényt írok az életemből? Vagy sértődött vagyok és megbántódott orvlövészként célszemélyem orra alá dörgölöm: elmentem? Unatkozom és elhiszem, többet érdemlek? Isten effektusom van és túlkormányoznám a közhelyszagú sorsot?
Én csak el akartam jönni. Válaszok nélkül. Kérdések nélkül. Attól az egyeszű késztetéstől vezérleve, hogy ez nem az én kincses szigetem. Bátor döntés volt? Okos döntés volt? Csak egy döntés volt. Mert így akartam dönteni.


A végére:
Éhesen szenvedek a gondolataimmal. Erre bejön, egy fejére kötözött csíkos sállal és azt énekelgeti: „A kolbászok királynője Angliába megy…” (Saját szerzeménye, nem kell kiguglizni) Őszintén méltányolom pozitív, gondolatébresztő, megtermékenyítő jelenlétét, mire bosszúsan megjegyzi: Kizökkentettem a rímerdőből…
Miután ellopta a körömágybőr eltávolító szérumom és anyámnak ajándékozta a parfümöm, lefitymálja a bejegyzésem. Így feladom és befejezem. Egy rímerdész véleményére adni kell!

2011. szeptember 8., csütörtök

Szombat, avagy a kaleidoszkóp lepereg

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét hetedik napja: Szombat.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program:
  • SZABADNAP!!! DAY OFF!!! FREEDOM!!! ÉLET!!! (és még visszafogtam magam)

1. állókép
Szeretnék ágyban maradni. Nem! Inkább szeretnék a zuhany alatt maradni, mert újra eszméletlen a hőség. Gyakorlatilag minden zuhany után átlagosan 10 perced van, mielőtt újra bőrödre ragad a hőség a légkondicionálatlan reggelben. Reggelizni megyek és hökkenteni. Búcsúcsókok csattannak a tömött étteremben. Érthetetlen pillantások kísérnek. Nem értik, hiszen mindig vidám voltam és energikus.
Manu még elcsíp a liftben. Sietnie kell. Azt mondja, kiad egy kiáltványt, melyben kijelenti, sem a görög gazdasági helyzet, sem a vezetőség földalatti mozgalma, sem személyes hadjárat nem volt hatással a döntésemre. A szabad akarat ismeretlen fogalom ebben a világban, ahol 6 hónapig van turista, 6 hónapig van munka, 6 hónapig van folytonos panaszkodás, de ugyanakkor 6 hónapig van miért felkelni reggel. Aggódom Manuért. Eltökélt szándéka, hogy fejbe lövi magát, ha még egy kíváncsiskodó megállítja.

2. állókép
Négy hónap után először felvonszolom magam az íjászterepre. Rövid szemlélődés után megállapítom, íjjal nem könnyű fejbe lőni magad, ezért nyugodt lelkiismerettel elballagok, hogy befejezzem a keresztutam, végig a bárokon és az ismerős arcokon.

3. állókép
Spiros nagy életre-keltő mutatványával búcsúzik. Nagyon szívesen kihagytam volna őt, de megsajnáltam a szálloda őrült különcét. Magányos komédiás. Máig nem tudom eldönteni, tisztában van-e önmagával.
Íme, a tiszteletemre tartott búcsúelőadás: Szénsavas üdítőbe ölünk egy darazsat. Ezt a részét személyesen rám bízza. Mikor már jó ideje nem mozdul és számomra egyértelműen halott, Spiros elkanalazza a kis testet egy kupac cukorba. Szerinte ez csodaszer, szerintem egy kupac cukor. 10 perc múlva a darázs kimászik és elrepül. Mélyen meghajtom magam Óz előtt, és örök búcsút intek „varázsának”.

4. állókép
Az utolsó jégkrémes frappémat szürcsölöm a beach-bárban, melyet Nicos nem volt hajlandó elkészíteni nekem, azt hiszem tiltakozása jeléül, hogy elmegyek. Ezért utólag is köszönetnyilvánítással tartozom Áginak. A magasnak.
A frappém maradékával és Chrissel az út mellett ballagunk a negyven fokos hőségben. Még egy utolsó út melletti poroszka pár csomag cigiért, még utoljára halálra rémiszt egy testes gyík, még rám dudál néhány motorizált görög kondás… még itt, de máris nosztalgia szagú minden.

5. állókép
31,5 kg-os csomagom és szigorúan titkos súlyú önmagam készen az indulásra. Chriss izomerejére hagyatkozunk. A busz 10 perccel korábban érkezik. Később kiderül, ez még a menetrend szerinti előző járat. A lényeg, hogy megáll a reptérnél. Csak egy pár méteres poros ugaron (ez lett volna a buszmegálló?) és egy négysávos autóúton kell átkúsznunk a rózsaszín bőröndcsodámmal. Elmajszolunk egy drága és rossz vaníliakrémes fánkot. Chriss megölel és visszaindul elcsípni a vacsorát. Én meglovagolom az ingyenes wifi-hullámot, majd belevetem magam a káoszba.
Mert Kerkyra reptér maga a hemzsegő pokol. Egy nagyobbacska tér, jobb és bal felől check-in pultok, mögötted a bejárat, előtted a biztonsági kapuk, körülötted több ezer ember, akiken át kell magad verekedned, ha a saját sorodig el akarsz jutni. Gyakorlatilag minden 15 percben indul járat, a sorok folyamatosan kígyóznak, több mint 2 órába telik, mire bejutok a vámmentes övezetbe.
Már csak pár száz ember előttem, mire befut Gosia. Nem igazán tudunk mit mondani egymásnak. Mindketten utáljuk az érzelmes jelenteket. Ez a lelkileg reszketeg jellemek védőpajzsa. Egy gyors ölelés, a kelleténél csillogóbb szemek és az utolsó gombóc a torkomban, melyet fájdalmasan le kell nyelnem.

6. állókép
A gépen Murakamit szorongatom. Bámulom a sziget körvonalait. Mellettem a Korfu rajongó pár szomorúan bújik össze. Lelkesen mesélnek és én szinte szerelembe esek a szigettel – a szigettel, ahol az elmúlt négy hónapot töltöttem, őszinte csodálattal, de belekeseredett egykedvűséggel.
Lekésem a tiszteletemre rendezett tűzijátékot. Sebaj, az augusztus 20-át ünneplők élvezhették.
A reptéren a fogadásomra érkezett kis csapat. Megzavarodott iránytűm egyetlen biztos pontja. Hazaértem.

7. állókép
Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
A kaleidoszkóp utolsó képkockája: Szombat éjfél.
Mesterségem címere: Szabad Ember!

„… úgy gondolom, hogy a hét olyan ruha, amely mindenkin lötyög.”
(Gabriel García Márquez)

2011. szeptember 5., hétfő

Péntek (jelentős fáziskéséssel)


Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét hatodik napja: Péntek.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program:
  • Tenyérfestés, avagy fess a tenyereddel, ujjaddal, vagy bármely más testrészeddel, mellyel merszed van (Tehát, amelyik testrészed birtokolja a merszet, belemártod a speciálisan testre szabott festékbe és rákened a papírlapra – jó esetben. A testrész helyes megválasztása kulcsfontosságú a siker érdekében. Gyermekeknél ez nem mindig evidens.)
  • Játszótéri szórakozás (Abban a reményben, hogy ilyenkor már senki sem keveredik a miniclubba, hiszen péntek délben már pakolni illene a délutáni könnyes búcsúig.)
  • Krumpli pecsét (Az első pár lehántolt ujj után ez a program megbukott és maradtak a szivacs pecsétek és az örökös vita: ez most egy bálna vagy egy tintahal?)
  • Kívánságok délutánja (Kívánhatsz mit színezel, én meg azt kívánom…)

1. állókép
Gyűlölöm a búcsúkkal járó feszültséget. Mindenki olyan más, holott én csak azt szeretném, ha minden változatlan lenne. A fiúk és Gosia kegyesek. Átadom a róluk készült karikatúrákat. Kíméletlenül kielemzik! Személyiségük márkajele… designed by GG.

2. állókép
Citromszüret. Olaj és citrom. A görög perverzitás. A bujálkodás „netovábbja”. Már cekkeremben egy-két palack korfui, házi préselésű olívaolaj. Citromot azonban nem kapsz sehol. Szolgáld ki magad. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több száz citromfa árnyékában sétálok naponta. És abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy két termékeny időszak közötti citromínség áll fenn a napokban. Diónyi zöld citromok az alsóbb ágakon, grépfrútnyi termések a felsőkön, már nem a legfrissebb állapotban… és mászni kell (mert ruhafogassal nem sikerült ledobni). Ott kuksolok, nemesebbik felemben egy 3 cm hosszú tüskével, rendületlenül kapaszkodva egy sárgadinnyényi citromba, erősen koncentrálva, hogy ne essek az alattam szelíden csobogó szennyvízbe (mert hagy ne kelljen elmagyaráznom, hogy a legszebb citromok mitől nőnek), amikor a fejünk feletti kis hídon a hotel managere és a Louis hotellánc görög főragadozója vonulnak el. Vannak olyan helyzetek, amikor a legkézenfekvőbb magyarázat is a relativitáselmélet szellemi teljesítményével ér fel.

3. állókép
Péntek délután fél hat. Bezárom a miniclubbot. A sajnálat és nosztalgia legcsekélyebb jele nélkül. Az a fajta ember vagyok, aki hajlamos feljavítani a keserű dolgokat. Ez esetben azonban kijelenthetem, nincs még egy hely, amit jobban utáltam volna, mint ezt az átmeneti gyereklerakatot. Megerősítés a döntésemben. Mert más aspektusokból a megerősítés jól jön.

4. állókép
Van egy oldal, ahol szállodákat lehet gyalázni, vagy épp csillagjaikon felülre emelni, csupán (és itt a csupán idézőjeles) a vendégek véleménye alapján. Itt váltunk mi, az a bizonyos animációs csoport hírességekké. Mert véleményt általában csak akkor mondunk, ha valami nem tetszik, felháborít, csalódást okoz. Mi mindössze annyit tettünk, hogy az elégedett vendégeknek felajánlottuk a hozzászólás lehetőségét. És hogy épp az animációs csoportról írtak… Lavabo inter innocentes manus meas (… mosom kezeimet).
Mr. G, a szálloda görög mentalitású feje nem érti a dolgokat. Mert jó hogy a hotel értékelése két pontot javult, de miért nem említenek több részletet e kimagasló létesítménnyel kapcsolatban.
Kedves vak, vagy csak látni nem akaró Mr. G, én inkább csendesen belemerülnék a féligazságok pozitív hozadékába.

5. állókép
Peach kiköltözött.
Több száz ember között is magányos vagy. És eljön az az idő is, amikor megunod, hogy a kulcscsomóddal játszd el, hogy az egy kutya (egyébként Orange-nak hívják, kislány). Szert teszel egy valódi házi kedvencre. Vagy ő tesz szert rád. Új otthonunk lakója Peach, a hamvas, pelyhes, még kissé zöld imádkozó sáska. A törölköző tartó rúdján feszít és figyeli királyságát.
Egy forró éjszakán ismerkedtünk meg. Félálomban himbálóztam a WC-n, ő pedig nagy ropogtatással majszolt egy döglött darazsat nagylábujjam festett búbja tövében. Így hosszú hetekre a programunkba iktatódott a darázsvadászat. Vadászott a takarítónő és a pultos (további bizonyítéka annak, mennyire veszélyes ez az életforma a mentális egészségedre).
Peach kiköltözött. Nyitva „felejtettem” az ajtót. Irigykedem. Úgy távozott, ahogy minden búcsúfóbiás szeretne: nem megszökött, csak észrevétlenül kisurrant.

6. állókép
A hőmérséklet újra emelkedik, a páratartalom az egekben. Hit parade! Nem tudom, miért szeretem ennyire. 16 szám, 16 koreográfia, nem ritkán 50 ember mögötted, személyemnek kijáró tiszteletből 15 kiskorú a lábam alatt és 30 fok. De jó alapozás a péntek éjszakára. Még akkor is, ha végén értelmet nyer a csatakos szó. Mint egy légypapír, úgy ragadsz az izzadságtól.

7. állókép
Éjfél van. Tehát ez már csalásnak számít. Már a szombat következne. Bérelt robogókon a korfui éjszakában. Hajtűkanyarok a reggel felé.




2011. augusztus 19., péntek

Csütörtök

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét ötödik napja: Csütörtök.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program:
  • Korfu – vízi világ (vág, ragaszt, fest, ujjujúj, a tengeri csillaggal a nyaralás végéig is elbirkóznak)
  • Mini Zumba (Na ez az, amit még sosem csináltam. Ha még van mivel kapaszkodni a kivágósdi után, csak kihajtom őket a játszótérre.)
  • Képeslap Korfuról (Ez az, aminek hangzik. Mázolnak valamit egy A5-ös kartonra, amíg én megtöltöm vízzel a lufikat.)
  • Vízi csata (Ha képen vágnak vízzel töltött lufival, az fáj. Nem tudom, szabályos-e úgy védekezni a vízi kosárlabdában, hogy beleülsz a kosárba. Nem tudom, létezik-e olyan, hogy vízi kosárlabda.)

1. állókép
Ideges remegéssel ébredek. A tegnap este után megérint az „itt a vége” érzés. Már szöszmötölnek a takarítok a fejünk feletti medence körül. Még nyolc perc és loccsan a víz az erkélyen. Ahhh, erkély. Ez egy olyan magasztos szó, azonnal Hamupipőke, a herceg és egy puccos bál akkordjai zümmögnek. Aztán loccsan a víz.
Utat török magamnak a ruha és cipőhalmok között, egészen a WC-ig. Papír a kukába, a maradékot lezuhanyozzuk, mert a vízöblítés olyan gyakorisággal jön, mint az eső: havonta egyszer. A korfui reggelek bája.

2. állókép
Rian és Melissa, az albán rettenet újra támad. Gosia belelendül, a tudatlanok naiv energiájával én pedig hátradőlök, hogy az előadás minden percét élvezzem. 10 perc azzal telik el, hogy Melissa rájön, mire szolgál az olló 2 lyuka. Bal kezének minden ujját belegyömöszöli, majd szétvágja fürdőszoknyáját (mert nem csak kezeslábas, de a bátrabbaknak szoknya is van). Mindketten rezzenéstelen arccal nézzük, átadva magunkat a teljes passzivitás gyönyörének. Melissa röpke negyed óra után felfedezi, hogy ő jobbkezes. Megismétli a produkciót a másik oldalról is. Aztán lefejez, lefarkaz néhány halat és már kész is a remekmű. Na, szaladj szépen anyához!

3. állókép
Gosiával a parton. Próbálom behozni 4 hónap elmulasztott napos óráit. Én 5 perc alatt kész is vagyok, mármint indulhatunk vissza. Aztán végül félig a vízbe süllyesztem magam, amit szintén utálok, mert sós és mindenféle soklábú tengeri élőlény lakja. Átadva magam az UV sugárzásnak belemerülök a sziklák tanulmányozásába. Bőszen tapogatom, nyomkodom, kapargatom a megkövesedett kagylókat, csigákat, rákokat. Hm, a rák nem volt megkövesedve… Míg én a rákot kaparom ki a körmöm alól, Gosia egy kutyakaka-kupac tövében azonos színűre sül.

4. állókép
Ventilátor és szórófejes testápoló. Belefújod a ventilátorba és a következő pillanatban már élvezed is a hűs permetet.
Persze az sokat segít, hogy nem te takarítasz és a ventilátor sem a tiéd.

5. állókép
A szállodában uralkodó WC helyzet tarthatatlan. Gyakorlati kutatásaink arra engedtek következtetni, hogy a konkrét dolgokat elég nehéz lezuhanyozni.  Na, de hogy már a nyilvános WC se működjön a tetőkerten… Egy sürgősebb dolog így néz ki: Keresed a kulcsod, ki a szobából, át a hídon, ketten megállítanak fénykepezkedni, a harmadik arra kér meg, hogy te készíts róluk fényképet, át a tetőkerten, nyomod a lift hívógombját, nyomod a lift hívógombját, le az elsőre, berúgod az ajtót, kirángatod az adrenalin-pisilót és megállapítod, hogy már nem is kell…

6. állókép
Mini Disco. Hát igen. Ami az én munkámhoz kapcsolódik, az minden mini. Ez itt az én mini életem.

7. állókép
Nem tudom, írtam-e már a latin táncosainkról. Ha nem, az csak azért lehetséges, mert erre egyszerűen nincs szó. Egy elhízott görög kecske túlfűtött törekvése a színpadon. Már alig várom, hogy megosszam a tegnap esti videókat. One, two, three… one, two, three
Chriss azt tervezi, az utolsó estéjükön megmondja nekik, változtassanak hivatást. Remélem erről is lesz videó!


2011. augusztus 18., csütörtök

Szerda

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét negyedik napja: Szerda.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program:
  • Sógyurma – ha nem eszik meg, ez egy időre kiüti őket. Ha megeszik, még jobb!
  • Minigolf – hát, ez vérmes egy sportág. A tanultabbja, látott már golfot a TV-ben, szóval azzal a lendülettel akar játszani. A „mini” az nem tűnik problémának. Alapszabályok: Sose merészkedj a golfütő hatótávolságán belüli körbe. Sose maradj az alagútban, ha valamelyik végén gyerek áll golflabdával. Sose menj a bozótosba golflabda után, mert téged megesznek a kígyók, ezek meg felkapálják a kárpitot a golfütővel. És a legfontosabb szabály: Ha csak teheted, egyáltalán ne játssz velük minigolfot, mert száradhatsz a napon egész délután!
  • Sógyurma-szobor-festés – komplex és összetett feladatnak tűnik, de általában lemázolják egyszínűre.
  • Aszfaltrajz – a kedvencem! Forró aszfalt, domboldal, 15 perc után már füstölnek is a medence irányába.

1. állókép
Betegnek érzem magam. Hidegek az éjszakák, alig 23 fok. Néha elgondolkodom, vajon apám befűtene-e nekem augusztusban?

2. állókép
Mint minden nap a két albán gyerek már reggeltől ott rontja a levegőt. Szerencsére anyuka nem túl igényes a szórakoztatásukkal kapcsolatban. Elég, ha nem látja őket. Így alkalmam nyílik megalkotni életem fő művét: a virágot!

3. állókép
A miniclub délutáni csöndjében megállapítom, totemállatunk, a szent és sérthetetlen bébigyík jó egészségnek örvend. Valamikor júliusban surrant be a nyitott ajtón, és azóta meg-megjelenik szemetesvödörben, babaházban, fiókban vagy épp most egy lepkeszárnyat cipelve Dóra, a nagyfejű kalandor árnyékában. Mély, anyai büszkeség tölt el: farka sértetlen, étvágya láthatóan jó, mozgása csenevész, de fürge, már-már gyíkszerű… mindez a kiegyensúlyozott környezet eredménye! A miniclubbal karrierem abszolút csúcsára törtem!

4. állókép
Furcsa csönd nehezedik ránk a színfalak mögött. Comedy show-ra készülünk. Egy köteg rövidre vágott jelenet, eltúlzott karakterekkel, kifacsarva, a giccs olyan szintjén, mely újra értékelhetővé teszi azt. Felkerül a smink, néhány paróka, itt-ott egy félmosoly. Nem beszélgetünk. Mindenki tudja, mire gondol a másik.

5. állókép
Finálé! A zene elhalkul, majd teljes csendé szelídül. Manuel a színpad közepén, el-elcsukló hanggal. Azt mondja ez egy különleges este, egy különleges lánynak. Mindenki tapsol. Az utolsó nagy jelent én vagyok, matróz jelmezben, könnyeimben fuldokolva a színpad közepén.

6. állókép
A szokásos éjszakai köreinket futjuk az asztalok között. Egy félmosoly ide, egy-két kérdés oda. Jól bejáratott sablonok. Csak ma valahogy mindenki más. Megpuszilnak és lefotóznak. Úgy érzem, mintha a saját temetésemen lennék sztárvendég.

7. állókép
Korfui idő szerint: éjfél. A lift nagyokat rándul, ahogy az első emeleti társalgó felé ereszkedek. Kanapé, internet és az éjszakai büfé maradéka. Homályos foltként a képernyőn az a személy, aki miatt korábban csomagolok. Mi, egyfajta kéjesen bizsergető gyászhangulat és négy adag baklava.

2011. augusztus 17., szerda

Kedd

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét harmadik napja: Kedd.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program:
  • Kavicsgyűjtés a tengerparton és strandjátékok (lemászni a hegytetőről, bezsúfolni a kölyköket a liftbe, hét emelt le, át a földalatti alagúton, tengerpart, mindenáron megakadályozni, hogy haleledel legyen belőlük, megakadályozni, hogy fejenként egy liternél több jégkrémet egyenek – itt néha szemet hunyok, a haleledel résznél azonban nincs alku, megakadályozni, hogy fejenként három kiló kőnél többet cipeltessenek fel velem, meggyőzni őket, hogy a simára csiszolódott üvegdarabokat ajándékozzák nekem)
  • Kőfestés (a bosszú pillanata… mindig, de mindig hazaviszik a műalkotást. Egy liter ouzo már repül is a bőröndből.)

1. állókép
A tengerpart… de mégsem. A gyerekek túl kicsik, de nem annyira, hogy ne tudnának elsprintelni, mint az üregi nyúl. A part tűzforró, mi meg égetnivalóan lusták. Újrahasznosítunk. Fehérre mázoljuk a már megfestett köveket. A program azonban lerövidül, én pedig kénytelen vagyok megfesteni korfui karrierem századik alvó macskáját rongyszőnyegen.

2. állókép
Tervezem a meghívót az „Alvó macska rongyszőnyegen” című amatőr művészeti kiállításra. Scarlet és fehérlábú szülei sétálnak le a terrakotta lépcsőkön. Apuka halmozottan hátrányos helyzetű: vörös is, angol is, meg el is hisz, hogy árnyékban is le lehet barnulni. Scarlet 4 éves és ostoba, de nem annyira, hogy ne tudná manipulálni a késői gyermekvállalás mellett döntő szüleit. Most vígan himbálózik azok karjába kapaszkodva. Erős déjà vu kerít hatalmába, amiről gyorsan kiderül, valódi emlékek tizenévekkel ez előttről, amikor még ízléstelen pöttyös lakkcipőmben koptattam az aszfaltot és anyáék nagyot lódítottak rajtam. A lakkcipőt már kinőttem… a lódításokat nem lehet.

3. állókép
Ma csak ketten dolgozunk Chrissel. Gosia a lengyel szállítmányért indult a reptérre, a főnök meg szabadnapos. 3 óra. Egyedül állok a bárpultnál, talpam már viszket a vágytól, hogy Opa-Opa-ra ropja. Chris meg nyilvánvalóan elaludt.  

4. állókép
Spiros. Ő egy külön blogbejegyzés.***

5. állókép
Magányosság kerít hatalmába. Bámulom a fehéren lüktető képernyőt. Előveszem az ajándék mézes-mandulás nugátot. Ajándék, nem nekem, az otthoniaknak. Megettem. Aztán most szemérmetlenül bevallom. Gyorsan tömtem magamba, mohón, nagyokat nyelve, épp csak a pörkölt manduladarabokat ropogtatva meg itt-ott. Aztán elégedetten konstatáltam, íme, 30 másodperc alatt teljesítettem a napi energia-bevitelem 50%-át. Sajnos már egy héttel előre.

6. állókép
Ücsörgünk az esti cappuccinónk árnyékában. A tetőterasz lassan megtelik vendégekkel. Adrenalin magic show. Pörgő r-rel és cseh akcentussal. Halk zene szól. Mint minden kedden. Összedugjuk a fejünket és egyeztetjük óráinkat. Mondjuk 20 perc múlva. A győztes Manu, mert 20 perc múlva valóban felcsendül a Brown Eyed Girl. Talán mindannyian megértünk egy hidegstartra.

7. állókép
Éjfél. Néhány pina colada hatására kiszámoljuk, hogy Carlos és Vanessa, a kalapból nyulászók, körülbelül 120-szor lengették már a varázsasztalt, Carlos 120-szor hajtogatta már Vanessát origamivá, és csak a jó ég tudja, hány lufikutya született a bábáskodása alatt – csak ebben a szezonban. Gyorsan gratulálok és egy dedikált varázs DVD-vel térek nyugovóra. Úgy döntök valami hasonlóval bepróbálkozok a motorkölcsönzőbe is…

2011. augusztus 16., kedd

Hétfő

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét második napja: Hétfő.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program:
  • Fogj egy kígyót! (hangsúlyozom miniclub, 14 éven aluliaknak!)
  • Kincsvadászat (a kincs az all inclusive csomagban egyébként is bármikor hozzáférhető jégkrém)
  • Szivacsfestés (mármint festés szivaccsal)
  • Homokvár építő verseny (A valódi kihívás belegázolni a délután háromra 50 fokosra forrósodott homokozóba. Kisebb-nagyobb égési sérülésekkel, de mindig utat locsolnak maguknak)

1. állókép
Négyen a bárnál, a bűvös 10:15-öt várva. Elit kommandó, a napszemüvegek mögött cikázó tekintetek. Chriss a cigarettájába kapaszkodik.
Manuel töri meg a várakozás izgalmával telt csendet: „Most mondd meg őszintén, te loptad el a cipőmet?”

2. állókép
Pink kezeslábasba bújtatott apró jószágok. Tekerjük a kígyót eszeveszettül. Gosia minden reggel egy óra hosszára a mini clubra van kárhoztatva. Besegít. Jól bejáratott kék gumimatracán piheg, feje a kosárpalánk tövében. Helyzetemet nem ítéli veszélyesnek, legalábbis nem annyira, hogy csatlakozzon a mókához. Jómodora azonban diszkrécióra inti. Stílusosan fejére helyez egy lengyel magazint. Nyakáról ezentúl a pápa integet széttárt karokkal.

3. állókép
Edina gyakornok a bárban. Búcsúzik. A nagymamája temetésére utazik haza. Mindannyiunk rémálma: elszigetelve a családunktól, teljesen tehetetlenül gubbasztani egy váratlan telefonhívás után. A szigetről kiút kedden és szombaton van.

4. állókép
Napozunk. Jómagam a hónapban először. 15 perc után már csomagolnám is a motyóm. Gosia hajthatatlan. Nem véletlen a köztünk lévő színárnyalatbeli eltérés.
Feldobom a bálna-témát. Feldobnám. De mi az a bálna lengyelül? Rajzolok a homokba. Három hullámverés után eljutunk a cethalig.
- Tudtad, hogy a bálnáknak 3,5 méteres péniszük van?
Három nyújtott lépés következik, majd mint aki álomból ébred:
- Itt csak delfinek vannak.
- Hm – biggyesztem le az ajkam. Gyors számvetés. Semmi információ a delfinek ivarszervéről.
Gosia viszont nem esik kétségbe:
- Mit tudsz az elefántról?

5. állókép
Barnára sülve. Opa-Opa idő. Chrisst fogjuk közre. Talán egyszer sikerül bepottyantanunk a medencébe. Sosem hisszük, hogy próbálkozásaink valaha is célba érnek, hiszen legalább olyan arányban van rajta masszív izom, mint rajtam zsír. Néhány vendég túl komolyan veszi. Sajnos Chriss tegnapi csapatából. Gosia tökéletes körpályán repül a medencébe. Én követem. Röpke 15 perc és már ki is halásztam a kulcscsomóm és egyéb tartozékom. Azért a cipőm leránthatták volna!

6. állókép
Talán évekig fel tudom majd sorolni az étterem napi menüsorát. A konyha is kidolgozott egy kaleidoszkópot. Sajnos nekünk bérletünk van.
Hoppá! Anomália az abrakoltatásban: imam. Krémesre sült padlizsán, sárga kukoricakenyér és száraz kecskesajt… majd heves bendőmarkolászás a lift tükrébe bámulva. Még mindig megvan. Semmit sem veszített régi fényéből. Mármint nem a lift. A hasam.

7. állókép
Giorgio és Paula kínlódnak a színpadon. Élőzene. Halott publikum. Beszélgetni lehetetlen, mert rekedtebbre kiabálom magam, mint Paula. Chrissel elsütünk egy latinos riszaviadalt. Ettől sem táncolnak többen, de attól félek leszek még megjelölve pár FB videón. Hát így hull porba 26 év alatt felépített imázs.  

2011. augusztus 15., hétfő

Vasárnap

Ha én egy tisztességes blogíró lennék, akkor az elmúlt 4 hónapban megírhattam volna a világháló leghosszabban pergő blog-kaleidoszkópját. Csak behelyezed a hét napjait, aztán forgatod, forgatod rendületlenül, hogy beleszédülsz és esetenként elkap a hányinger.
Aztán, mikor végre – eddig rejtélyes okoknál fogva - elhatározom, hogy megalkotom azt a bizonyos kaleidoszkópot, máris egy rendhagyó vasárnappal indítunk.

A vasárnap a korfui munkahetem hétfője. Aztán, van egy hétfő is. Ez így már kettő. Munkaundor a négyzeten.

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.
Tehát a hét első napja: Vasárnap.
Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.
Napi program: Olimpiai nap (kivételt képez törpelak korcsoport és jómagam, mert őket vízilabda híján is elég bajos egy darabban tartani).

1. állókép
Egyedül várom a 10:15-öt. A maradék „hármak“ a strand bárjában, fehér lepedőben, fejükre tekert olívaággal (bogyóstul) toboroznak. Forró fekete teával töltöm meg az ibrikem. Az idő hűvösre fordult. 32 fok. A medence üres: 3 tinédzser és egy sárga gumimatrac. Michalis a bárban. „3 minúta“ – szajkózza. A 3 tinédzser türelmesen vár. Én önkiszolgálok. A naplómba körmölök egy darázshad hangtalan zsongásában.

2. állókép
Feljutottam a bázisomra a tetemes mennyiségű görög joghurt ellenére is. Ma nem jutott rá pirított mandula. Lassú utántöltés. Ejnye, fiúk, lányok! Még el sem hintem a szenteltvizet és még az ördögűző szeánsz felénél sem járok, amikor már meg is jelennek: a retteget 7 évnél aluliak!

3. állókép
Opa-Opa idő, avagy délután három. Általában önként lehet csatlakozni, de ma mindenkit a medencébe terelünk. Érvelni lehet, szárazon maradni nem. Smile-vá kordináljuk őket, pontosabban Manu a tetőről ordítozva egy narancsszínű szlalom kúpba (nyelvújítási jogok fenntartva). Fotó! Aztán Opa-Opa, tinci-tanci, dici-döci, picsi-pacsi! Szarkazmus vízbe fojtva, mert ezek valóban „élvezem a munkám“ pillanatok.

4. állókép
Ne röhögj, de én vagyok a backstage manager kitüntető cím, dagadó mellkasú tulajdonosa. Avagy, én takarítom el a retket a kulisszák mögött. Ma 20 vendéget állítunk színpadra. Gosia balettozni tanít egy útépítésben szálkássá lett ötgyerekes családapát. Én azon morfondírozok vajon melyik szexi jelmezben alakíthatna sikeresen egy szüzet az albán nagypapa. Végül a „melyik megy rá“ szempont alapján döntök.

5. állókép
Manu színpadra állítja a Hot Stuff című produkciót, melyben csapatának hím tagjai vetkőznek félmeztelenre egy macarena szintű koreográfiára. Aztán arra kér, legyek őszinte és mondjam meg tetszett-e.

6. állókép
Manut békítem. Paradicsomlevet iszom – sok jéggel.

7.állókép
Éjfél. Az első emeleti társalgó, ahol még elér minket a kalóz módon elcsípett wifihullám. Ma hasít. Még egy teljesen értelmetlen Skype beszélgetésre is futja a megabájtokból. Éjjel fél kettő magasságában megtudom, hogy a kék bálna pénisze átlagosan 3,5 m hosszú. Már érdemes volt végigolvasnod!