A bejegyzés, amit a húgom lefitymált, avagy rímerdész a rímerdőben

Gondoltam, ez a kaleidoszkóp majd nagy ötlet lesz, pörgetem, pörgetem, a végén pedig felröppen a hír, hogy én elröppentem Korfuról. Azonban „Az írás nem szelíd gazda, a mondatok, ha abbahagyjuk őket, sosem folytatódnak eredeti minőségükben...“.  (Szabó Magda: Az Ajtó)

Aztán, aki blogot ír, az ne akarjon titkot tartani. Úgy egyáltalán, író ne akarjon titkot tartani. Ha vagy annyira nagyképű, hogy el hidd, nyughatatlan elméd zavaros frekvenciáira  bárki is ráhangolódik, tartsd fel magadnak a hibázás luxus érzését. Vedd fel a bohém álarcát. Vagy nevezd tapasztalatszerzésnek. Hibázz, oszd meg, kiabáld ki, tanulj belőle. Vagy ne. Hibázz újra. Mást nem tehetsz. Titkod mentális verem. Az egyetlen hely, ahová író nem eshet.

Hogy én író lennék? Ez az, amit majd mások ítélnek meg. Mert író Szabó Magda és író a lufimell.puff szerkesztője is. Én a kettő közé nem tudok egyenlőségjelet tenni. Inkább úgy fogalmaznék, én írok. És kerülgetem a vermeket.

Így történt, hogy a kaleidoszkópom szerdájánál mindenki számára nyilvánvalóvá vált: ez nem egy átlagos munkahét, ez az utolsó nagy vetítés. Álltam ott szipogva, reflektorfényben, képzeletbeli ravatalom virágesőjében, és a koporsómon döngettek az önmagamnak szegezett kérdések. Megfutamodom? Maradni szeretnék? Kinek vagy minek szól másfél hónappal előbbre hozott távozásom? Szerelemes vagyok és most romantikus lányregényt írok az életemből? Vagy sértődött vagyok és megbántódott orvlövészként célszemélyem orra alá dörgölöm: elmentem? Unatkozom és elhiszem, többet érdemlek? Isten effektusom van és túlkormányoznám a közhelyszagú sorsot?

Én csak el akartam jönni. Válaszok nélkül. Kérdések nélkül. Attól az egyeszű késztetéstől vezérleve, hogy ez nem az én kincses szigetem. Bátor döntés volt? Okos döntés volt? Csak egy döntés volt. Mert így akartam dönteni.

A végére:

Éhesen szenvedek a gondolataimmal. Erre bejön, egy fejére kötözött csíkos sállal és azt énekelgeti: „A kolbászok királynője Angliába megy…” (Saját szerzeménye, nem kell kiguglizni) Őszintén méltányolom pozitív, gondolatébresztő, megtermékenyítő jelenlétét, mire bosszúsan megjegyzi: Kizökkentettem a rímerdőből…

Miután ellopta a körömágybőr eltávolító szérumom és anyámnak ajándékozta a parfümöm, lefitymálja a bejegyzésem. Így feladom és befejezem. Egy rímerdész véleményére adni kell!

Szombat, avagy a kaleidoszkóp lepereg

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.

Tehát a hét hetedik napja: Szombat.

Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.

Napi program:

• SZABADNAP!!! DAY OFF!!! FREEDOM!!! ÉLET!!! (és még visszafogtam magam)

1. állókép

Szeretnék ágyban maradni. Nem! Inkább szeretnék a zuhany alatt maradni, mert újra eszméletlen a hőség. Gyakorlatilag minden zuhany után átlagosan 10 perced van, mielőtt újra bőrödre ragad a hőség a légkondicionálatlan reggelben. Reggelizni megyek és hökkenteni. Búcsúcsókok csattannak a tömött étteremben. Érthetetlen pillantások kísérnek. Nem értik, hiszen mindig vidám voltam és energikus.

Manu még elcsíp a liftben. Sietnie kell. Azt mondja, kiad egy kiáltványt, melyben kijelenti, sem a görög gazdasági helyzet, sem a vezetőség földalatti mozgalma, sem személyes hadjárat nem volt hatással a döntésemre. A szabad akarat ismeretlen fogalom ebben a világban, ahol 6 hónapig van turista, 6 hónapig van munka, 6 hónapig van folytonos panaszkodás, de ugyanakkor 6 hónapig van miért felkelni reggel. Aggódom Manuért. Eltökélt szándéka, hogy fejbe lövi magát, ha még egy kíváncsiskodó megállítja.

2. állókép

Négy hónap után először felvonszolom magam az íjászterepre. Rövid szemlélődés után megállapítom, íjjal nem könnyű fejbe lőni magad, ezért nyugodt lelkiismerettel elballagok, hogy befejezzem a keresztutam, végig a bárokon és az ismerős arcokon.

3. állókép

Spiros nagy életre-keltő mutatványával búcsúzik. Nagyon szívesen kihagytam volna őt, de megsajnáltam a szálloda őrült különcét. Magányos komédiás. Máig nem tudom eldönteni, tisztában van-e önmagával.

Íme, a tiszteletemre tartott búcsúelőadás: Szénsavas üdítőbe ölünk egy darazsat. Ezt a részét személyesen rám bízza. Mikor már jó ideje nem mozdul és számomra egyértelműen halott, Spiros elkanalazza a kis testet egy kupac cukorba. Szerinte ez csodaszer, szerintem egy kupac cukor. 10 perc múlva a darázs kimászik és elrepül. Mélyen meghajtom magam Óz előtt, és örök búcsút intek „varázsának”.

4. állókép

Az utolsó jégkrémes frappémat szürcsölöm a beach-bárban, melyet Nicos nem volt hajlandó elkészíteni nekem, azt hiszem tiltakozása jeléül, hogy elmegyek. Ezért utólag is köszönetnyilvánítással tartozom Áginak. A magasnak.

A frappém maradékával és Chrissel az út mellett ballagunk a negyven fokos hőségben. Még egy utolsó út melletti poroszka pár csomag cigiért, még utoljára halálra rémiszt egy testes gyík, még rám dudál néhány motorizált görög kondás… még itt, de máris nosztalgia szagú minden.

5. állókép

31,5 kg-os csomagom és szigorúan titkos súlyú önmagam készen az indulásra. Chriss izomerejére hagyatkozunk. A busz 10 perccel korábban érkezik. Később kiderül, ez még a menetrend szerinti előző járat. A lényeg, hogy megáll a reptérnél. Csak egy pár méteres poros ugaron (ez lett volna a buszmegálló?) és egy négysávos autóúton kell átkúsznunk a rózsaszín bőröndcsodámmal. Elmajszolunk egy drága és rossz vaníliakrémes fánkot. Chriss megölel és visszaindul elcsípni a vacsorát. Én meglovagolom az ingyenes wifi-hullámot, majd belevetem magam a káoszba.

Mert Kerkyra reptér maga a hemzsegő pokol. Egy nagyobbacska tér, jobb és bal felől check-in pultok, mögötted a bejárat, előtted a biztonsági kapuk, körülötted több ezer ember, akiken át kell magad verekedned, ha a saját sorodig el akarsz jutni. Gyakorlatilag minden 15 percben indul járat, a sorok folyamatosan kígyóznak, több mint 2 órába telik, mire bejutok a vámmentes övezetbe.

Már csak pár száz ember előttem, mire befut Gosia. Nem igazán tudunk mit mondani egymásnak. Mindketten utáljuk az érzelmes jelenteket. Ez a lelkileg reszketeg jellemek védőpajzsa. Egy gyors ölelés, a kelleténél csillogóbb szemek és az utolsó gombóc a torkomban, melyet fájdalmasan le kell nyelnem.

6. állókép

A gépen Murakamit szorongatom. Bámulom a sziget körvonalait. Mellettem a Korfu rajongó pár szomorúan bújik össze. Lelkesen mesélnek és én szinte szerelembe esek a szigettel – a szigettel, ahol az elmúlt négy hónapot töltöttem, őszinte csodálattal, de belekeseredett egykedvűséggel.

Lekésem a tiszteletemre rendezett tűzijátékot. Sebaj, az augusztus 20-át ünneplők élvezhették.

A reptéren a fogadásomra érkezett kis csapat. Megzavarodott iránytűm egyetlen biztos pontja. Hazaértem.

7. állókép

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.

A kaleidoszkóp utolsó képkockája: Szombat éjfél.

Mesterségem címere: Szabad Ember!

„… úgy gondolom, hogy a hét olyan ruha, amely mindenkin lötyög.”

(Gabriel García Márquez)

Péntek (jelentős fáziskéséssel)

Kaleidoszkóp a kaleidoszkópban.

Tehát a hét hatodik napja: Péntek.

Mesterségem címere: Mini Club manager, animátor.

Napi program:

• Tenyérfestés, avagy fess a tenyereddel, ujjaddal, vagy bármely más testrészeddel, mellyel merszed van (Tehát, amelyik testrészed birtokolja a merszet, belemártod a speciálisan testre szabott festékbe és rákened a papírlapra – jó esetben. A testrész helyes megválasztása kulcsfontosságú a siker érdekében. Gyermekeknél ez nem mindig evidens.)
• Játszótéri szórakozás (Abban a reményben, hogy ilyenkor már senki sem keveredik a miniclubba, hiszen péntek délben már pakolni illene a délutáni könnyes búcsúig.)
• Krumpli pecsét (Az első pár lehántolt ujj után ez a program megbukott és maradtak a szivacs pecsétek és az örökös vita: ez most egy bálna vagy egy tintahal?)
• Kívánságok délutánja (Kívánhatsz mit színezel, én meg azt kívánom…)

1. állókép

Gyűlölöm a búcsúkkal járó feszültséget. Mindenki olyan más, holott én csak azt szeretném, ha minden változatlan lenne. A fiúk és Gosia kegyesek. Átadom a róluk készült karikatúrákat. Kíméletlenül kielemzik! Személyiségük márkajele… designed by GG.

2. állókép

Citromszüret. Olaj és citrom. A görög perverzitás. A bujálkodás „netovábbja”. Már cekkeremben egy-két palack korfui, házi préselésű olívaolaj. Citromot azonban nem kapsz sehol. Szolgáld ki magad. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több száz citromfa árnyékában sétálok naponta. És abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy két termékeny időszak közötti citromínség áll fenn a napokban. Diónyi zöld citromok az alsóbb ágakon, grépfrútnyi termések a felsőkön, már nem a legfrissebb állapotban… és mászni kell (mert ruhafogassal nem sikerült ledobni). Ott kuksolok, nemesebbik felemben egy 3 cm hosszú tüskével, rendületlenül kapaszkodva egy sárgadinnyényi citromba, erősen koncentrálva, hogy ne essek az alattam szelíden csobogó szennyvízbe (mert hagy ne kelljen elmagyaráznom, hogy a legszebb citromok mitől nőnek), amikor a fejünk feletti kis hídon a hotel managere és a Louis hotellánc görög főragadozója vonulnak el. Vannak olyan helyzetek, amikor a legkézenfekvőbb magyarázat is a relativitáselmélet szellemi teljesítményével ér fel.

3. állókép

Péntek délután fél hat. Bezárom a miniclubbot. A sajnálat és nosztalgia legcsekélyebb jele nélkül. Az a fajta ember vagyok, aki hajlamos feljavítani a keserű dolgokat. Ez esetben azonban kijelenthetem, nincs még egy hely, amit jobban utáltam volna, mint ezt az átmeneti gyereklerakatot. Megerősítés a döntésemben. Mert más aspektusokból a megerősítés jól jön.

4. állókép

Van egy oldal, ahol szállodákat lehet gyalázni, vagy épp csillagjaikon felülre emelni, csupán (és itt a csupán idézőjeles) a vendégek véleménye alapján. Itt váltunk mi, az a bizonyos animációs csoport hírességekké. Mert véleményt általában csak akkor mondunk, ha valami nem tetszik, felháborít, csalódást okoz. Mi mindössze annyit tettünk, hogy az elégedett vendégeknek felajánlottuk a hozzászólás lehetőségét. És hogy épp az animációs csoportról írtak… Lavabo inter innocentes manus meas (… mosom kezeimet).

Mr. G, a szálloda görög mentalitású feje nem érti a dolgokat. Mert jó hogy a hotel értékelése két pontot javult, de miért nem említenek több részletet e kimagasló létesítménnyel kapcsolatban.

Kedves vak, vagy csak látni nem akaró Mr. G, én inkább csendesen belemerülnék a féligazságok pozitív hozadékába.

5. állókép

Peach kiköltözött.

Több száz ember között is magányos vagy. És eljön az az idő is, amikor megunod, hogy a kulcscsomóddal játszd el, hogy az egy kutya (egyébként Orange-nak hívják, kislány). Szert teszel egy valódi házi kedvencre. Vagy ő tesz szert rád. Új otthonunk lakója Peach, a hamvas, pelyhes, még kissé zöld imádkozó sáska. A törölköző tartó rúdján feszít és figyeli királyságát.

Egy forró éjszakán ismerkedtünk meg. Félálomban himbálóztam a WC-n, ő pedig nagy ropogtatással majszolt egy döglött darazsat nagylábujjam festett búbja tövében. Így hosszú hetekre a programunkba iktatódott a darázsvadászat. Vadászott a takarítónő és a pultos (további bizonyítéka annak, mennyire veszélyes ez az életforma a mentális egészségedre).

Peach kiköltözött. Nyitva „felejtettem” az ajtót. Irigykedem. Úgy távozott, ahogy minden búcsúfóbiás szeretne: nem megszökött, csak észrevétlenül kisurrant.

6. állókép

A hőmérséklet újra emelkedik, a páratartalom az egekben. Hit parade! Nem tudom, miért szeretem ennyire. 16 szám, 16 koreográfia, nem ritkán 50 ember mögötted, személyemnek kijáró tiszteletből 15 kiskorú a lábam alatt és 30 fok. De jó alapozás a péntek éjszakára. Még akkor is, ha végén értelmet nyer a csatakos szó. Mint egy légypapír, úgy ragadsz az izzadságtól.

7. állókép

Éjfél van. Tehát ez már csalásnak számít. Már a szombat következne. Bérelt robogókon a korfui éjszakában. Hajtűkanyarok a reggel felé.