Kaleidoszkóp
a kaleidoszkópban.
Tehát a hét hetedik
napja: Szombat.
Mesterségem címere:
Mini Club manager, animátor.
Napi program:
- SZABADNAP!!! DAY OFF!!! FREEDOM!!! ÉLET!!! (és még visszafogtam magam)
1. állókép
Szeretnék ágyban maradni. Nem! Inkább
szeretnék a zuhany alatt maradni, mert újra eszméletlen a hőség.
Gyakorlatilag minden zuhany után átlagosan 10 perced van, mielőtt újra bőrödre
ragad a hőség a légkondicionálatlan reggelben. Reggelizni megyek és hökkenteni. Búcsúcsókok csattannak a
tömött étteremben. Érthetetlen pillantások kísérnek. Nem értik, hiszen mindig
vidám voltam és energikus.
Manu még elcsíp a liftben. Sietnie kell. Azt
mondja, kiad egy kiáltványt, melyben kijelenti, sem a görög gazdasági helyzet,
sem a vezetőség földalatti mozgalma, sem személyes hadjárat nem volt hatással a
döntésemre. A szabad akarat ismeretlen fogalom ebben a világban, ahol 6 hónapig
van turista, 6 hónapig van munka, 6 hónapig van folytonos panaszkodás, de ugyanakkor
6 hónapig van miért felkelni reggel. Aggódom Manuért. Eltökélt szándéka, hogy
fejbe lövi magát, ha még egy kíváncsiskodó megállítja.
2. állókép
Négy hónap után először felvonszolom magam az
íjászterepre. Rövid szemlélődés után megállapítom, íjjal nem könnyű fejbe lőni
magad, ezért nyugodt lelkiismerettel elballagok, hogy befejezzem a keresztutam,
végig a bárokon és az ismerős arcokon.
3. állókép
Spiros nagy életre-keltő mutatványával
búcsúzik. Nagyon szívesen kihagytam volna őt, de megsajnáltam a szálloda őrült
különcét. Magányos komédiás. Máig nem tudom eldönteni, tisztában van-e
önmagával.
Íme, a tiszteletemre tartott búcsúelőadás:
Szénsavas üdítőbe ölünk egy darazsat. Ezt a részét személyesen rám bízza. Mikor
már jó ideje nem mozdul és számomra egyértelműen halott, Spiros elkanalazza a
kis testet egy kupac cukorba. Szerinte ez csodaszer, szerintem egy kupac cukor.
10 perc múlva a darázs kimászik és elrepül. Mélyen meghajtom magam Óz előtt, és
örök búcsút intek „varázsának”.
4. állókép
Az utolsó jégkrémes frappémat szürcsölöm a
beach-bárban, melyet Nicos nem volt hajlandó elkészíteni nekem, azt hiszem
tiltakozása jeléül, hogy elmegyek. Ezért utólag is köszönetnyilvánítással
tartozom Áginak. A magasnak.
A frappém maradékával és Chrissel az út
mellett ballagunk a negyven fokos hőségben. Még egy utolsó út melletti poroszka
pár csomag cigiért, még utoljára halálra rémiszt egy testes gyík, még rám dudál
néhány motorizált görög kondás… még itt, de máris nosztalgia szagú minden.
5. állókép
31,5 kg-os csomagom és szigorúan titkos súlyú
önmagam készen az indulásra. Chriss izomerejére hagyatkozunk. A busz 10 perccel
korábban érkezik. Később kiderül, ez még a menetrend szerinti előző járat. A
lényeg, hogy megáll a reptérnél. Csak egy pár méteres poros ugaron (ez lett
volna a buszmegálló?) és egy négysávos autóúton kell átkúsznunk a rózsaszín
bőröndcsodámmal. Elmajszolunk egy drága és rossz vaníliakrémes fánkot. Chriss
megölel és visszaindul elcsípni a vacsorát. Én meglovagolom az ingyenes wifi-hullámot,
majd belevetem magam a káoszba.
Mert Kerkyra reptér maga a hemzsegő pokol. Egy
nagyobbacska tér, jobb és bal felől check-in pultok, mögötted a bejárat,
előtted a biztonsági kapuk, körülötted több ezer ember, akiken át kell magad
verekedned, ha a saját sorodig el akarsz jutni. Gyakorlatilag minden 15 percben
indul járat, a sorok folyamatosan kígyóznak, több mint 2 órába telik, mire
bejutok a vámmentes övezetbe.
Már csak pár száz ember előttem, mire befut
Gosia. Nem igazán tudunk mit mondani egymásnak. Mindketten utáljuk az érzelmes
jelenteket. Ez a lelkileg reszketeg jellemek védőpajzsa. Egy gyors ölelés, a
kelleténél csillogóbb szemek és az utolsó gombóc a torkomban, melyet
fájdalmasan le kell nyelnem.
6. állókép
A gépen Murakamit szorongatom. Bámulom a
sziget körvonalait. Mellettem a Korfu rajongó pár szomorúan bújik össze.
Lelkesen mesélnek és én szinte szerelembe esek a szigettel – a szigettel, ahol
az elmúlt négy hónapot töltöttem, őszinte csodálattal, de belekeseredett
egykedvűséggel.
Lekésem a tiszteletemre rendezett tűzijátékot.
Sebaj, az augusztus 20-át ünneplők élvezhették.
A reptéren a fogadásomra érkezett kis csapat. Megzavarodott
iránytűm egyetlen biztos pontja. Hazaértem.
7. állókép
Kaleidoszkóp
a kaleidoszkópban.
A kaleidoszkóp
utolsó képkockája: Szombat éjfél.
Mesterségem címere: Szabad Ember!
„… úgy gondolom, hogy a hét olyan ruha, amely
mindenkin lötyög.”
(Gabriel García Márquez)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése