Tesztoszteron... második adag

Mindenki megnyugtatására jelentem utolsó írásom óta már találtam megfelelő és a józan ész keretei között nyújtózkodó ajándékot. De az ötletbörzék átnyálazása hobbivá fajult. Még fárasztalak vele egy kicsit titeket.

Egy vallásos férfiember Télapónak címzett blogjára bukkantam a későbbiekben. Meghatódva olvastam, hogy ő mindig örömmel fogadna egy bőrkötéses Bibliát. Ezt a követte a sorban a strapabíró rózsafüzér. Ez egy kicsit furcsa megközelítésnek tűnt, de hát a buzgalom mindannyiunkban másképp dübörög. Aztán a rózsafüzér mellé mindig jól jön egy kézifegyver. Ez még akkor is sokkolóan ért, ha ajánlott hozzá egy mini páncélszekrényt a gyerekek miatt.

Voltak a listáján már beteljesült álmok is. Például a 4 éve a feleségétől kapott házi sörfőző szett, amely megváltoztatta az életét. Hát nálunk a tisztességes, szőrös karú férfiember az pálinkát főz, a sörrel azt csak öblögeti. De meg kell vallanom, a házi húsfüstölő ötlete előtt hasra vágtam magam. Mosógép, hűtő, húsfüstölő. Mindaz, ami nem hiányozhat a konyhából. És ez a drága nemes ember még arra is gondolt, hogy amíg apa füstöli a vacsorára valót, anya pihizhet egy kicsit, és fényesre pucolhatja a revolvert, amivel apa a szomszéd macskáját lelőtte. Nincs is ízletesebb a füstölt macskakolbásznál! Hoppá, kolbásztöltő – és ez az én saját ötletem!

Persze, akinél kevés a hely, mint nálunk, de mégsem akar lemondani a szaftos húsokról, beszerezhet egy autó vontatójára szerelhető propán grillt. Mire a táborhelyre érsz már kész is a vacsi. Ne felejtsd el bedobni a csomagtartóba az íjpuskát és a sátorWC-t. Fogalmam sincs hogy került az oldalra a komplett tűzálló ruha... sisakkal. Azt sem tudom, mire lehet jó. Lehet, hogy az én emberemmel van a baj???

És amitől igazán megnőhet a libidó: kasza! Azt hiszem Rob méltányolná. Már az első alkalommal is lenyűgözte. Nyár volt és a teraszunkon üldögéltünk (messze Angliától), mikor arra biciklizett egy bácsi, vállán kaszával. Erre ő felpattant és hitetlenkedve rám nézett: „Ez a hálál lehetett, biciklin, kaszával és bukósisakban!“ Kasza a kosárban! Díszcsomagolással!

Aztán megtaláltam az oldalt, amit szerintem apám szerkeszt. Az üllőtől a kalapácsig, a hókapán keresztül minden van ott, amiről tisztességes lánynak azt sem illik tudnia, hogy mi az. De elérkezett az a pont is, ahol végleg elakad a szavam: Sör-hűtő-tricikli!

Az ötlet, a dizájn, báj és kellem!

Tesztoszterontól duzzadó karácsonyi ajándékok

Az idei karácsony kurtán furcsa. Vagy furcsán kurta (lesz). De szívfájdalomról és sorsról máskor. Viszont így ajándékul kapom az igazi várakozás izgalmát és az időt, melyet ajándékok utáni rohanással töltenék.

Ha azonban hű akarok maradni az igazsághoz, egy személy neve még mindig ott van a listámon. Egy férfiember, aki a maga férfiasságába görbülő kérdőjel. Aki szereti a vörösbort, de másnap a pokolból küzdi fel magát miatta. Aki ajándékvásárlás közben is a skysport híreit olvasgatja, majd percekkel később ujjain bábokkal játssza el a varázsló és a gyöngyfejű sárkány történetét. Aki maga a sörtől és kolbásztól hajtott maszkulinitás sablona és mégsem.

Hosszú és bódultan kavargó természetrajzom egyetlen célja, hogy megvilágítsa az ajándékvásárlás dilemmáját. Miután a nagyérdemű együttérzését kiharcoltam, jöjjön hát történetem sava-borsa: ajándékvásárlás az interneten.

Kitűzött céllal indultam neki a keresgélésnek, de érdemes volt elkalandozni. Miután átrágtam magam a fürdőköpeny, szagosvíz, designer bőrönd trión, máris friss levegő csapja meg a fenyőillatban émelygő agytekervényeket. A férfiasság művészete – hirdeti az oldal. Ez kell nekünk, nőknek. Olyan ajándékötletek, melyektől a párod tökös művésznek érezheti magát. És már jön is a katonai ruhakefe luxus kivitelben. Én nem mondom, hogy rossz ötlet, de nekem nem jó az biztos. Ugyanez a helyzet a cipőtisztító dobozzal is. Ezzel csak az a gond, hogy nem hiszem, hogy boxolni kellene a zöld Pumát... ha végre lerohad a lábáról, veszünk egy újat. Na, a régi típusú borotva már elgondolkodtató. Apánk nagyon is ragaszkodik a sajátjához. Legalábbis mindig nagy feneket kerített a dolognak, ha esetenként azzal borotváltunk a lábunkat. Valami olyasmit emlegette, hogy ő meg majd a mi fogkefénkkel mossa meg a fenekét.

Fehér vászonzsebkendő. Az biztos, hogy ahonnan én jövök, mindenkinek van még legalább 3 kilónyi az elmúlt húsvétok illatát őrizve. Ahol meg most vagyok, nem ismerik az orrfújás művészetét. Kár.

Pipa. Miután Rob két hónapos küzdelem után felhagyott a dohányzással, gonoszság lenne. Pár hete még úgy nézett ki, mint a kockásfülű nyúl. Nikotin tapaszok és az általuk kiváltott vörös bőrallergia csinos négyzet alakban.

Az újság előfizetésen komolyan elgondolkodtam. Meg is említettem neki, de négy órás keresgélés után sem talált olyan magazint, mely szellemi kihívást jelentene. Marad számára az angol-magyar társalgási zsebkönyv én meg szemezgetni kezdtem a zseb iránytűvel. Kiegészítve egy kovaköves tűzszerszámmal. Az oldal azt állítja, tüzet gyújtani nagyon férfias. Gyufa nélkül még férfiasabb. És még szakadó esőben is szikrát ad a szerkezet. Én nem igazán értettem miért akarna bárki is szakadó esőben tábortüzet rakni, de ha mégis, ez valóban egy remek ötlet. Az ajándékkosárba csempészhetünk még egy baltát is. És innen már csak egy lépés volt a tomahawk.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK (csak kiröhögöm magam)...

Kényszerű Profilváltás

Gyűlölöm a technikát! A régi sablonom összezavarodott, így a pöttyökre zsugorodott a grafika... Harapok! Vagyis inkább jöjjön egy bejegyzés...

Zsiráffejés a padláson

Azon túl, hogy „jól vagyok“, folyamatosan mászom a kulturális kihívásokból emelt falat. Szorgalmasan susogtatom a pösze t betűket és próbálom megzabolázni a mindig pörgő r-eket. Maradandóan rossz oldalról kerülöm a szembe jövőket... léteznie kell egy íratlan szabálynak a testközeli összekoccanások elkerülésére. Vagy egy nagyon is írottnak. A szigetországbeli közlekedési szabályok ismeretének hiányában azonban maradnak a nagy összeölelkezések.

Asszimilálódásnak még semmi jele.

Szocializálódás nyomokban fellelhető. Önkéntes jellegű munkahelyi partira indulok. 8 óra munka után belepréselem magam az „economy“ cuppanós farmerembe és eszem-iszom-gurítok hacacáréra indulok. A sorrend megváltozni látszik már a legelején. Iszok-gurítok-eszek. Ivás kipipálva, nincs azzal semmi baj. A gurításnál azonban rögösödik az a bizonyos kulturális akadálypálya. Ha a gurítás alatt egyszerű bowlingot értenénk, már az is megalázó lenne. De ez itt skittles. Egy játék, amiről nekem először egy szivárványból legelésző zsiráf képe ugrik be, melynek tőgyét egy jókedéjű fekete úriember markolássza. Sikerrel. Csak úgy potyognak a színes drazsék. Ilyen képzettársítások után valóban nem tudtam, mire számítsak az este.

A skittles azonban nem más, mint az angol teke. 9 bábuval, gyémánt alakban elrendezve (szerintük gyémánt, szerintem paralelogramma) és egy olyan pöttöm golyóval, mely zörrenésmentesen átcsusszanhat a bábuk között. És át is csusszan.

A „Juhászkutya“ padlásán játszunk. Játszanánk, de mint kiderül, a golyók karácsony előtti suvickon vannak. Megkönnyebbülésem szitakötő életű. 10 percen belül megkerülnek az elkallódott jószágok. Ez a megjegyzés utalni enged a falu nagyságára. 10 perc – pánikolással, telefonállással és pub-hoz szállítással együtt.

Az angol teke szerintem semmiben sem különbözik az amerikai bowlingtól. Egyesek szerint irányérzék, taktika, tiszta fizika... számomra vak szerencse.

Sokkal nagyobb magabiztossággal forgattam a villám a padlizsán currybe és nagyokat kacagtam az eltaknyoló pincérnőn. Persze csak a nagy ijedelem és mesterien koppintott angol udvariasság álarca mögött.

Tisztelettel jelentem: valódi asszimilálódásnak semmi nyoma. Maradok furcsa a furcsák között.

Ma jól vagyok és pont.

Jelentem jól vagyok. Néha elgondolkozom mi történhetett a széttépett baseball-sapka tulajdonosával. Vajon mi késztette arra, hogy fejfedőjét darabjaira fejtse az éjszakában. Már sokadszorra baktatok el mellette az álmos zimankó reggeli derében. Aztán kilencven fokos kanyart veszek és megtorpanok a kétsávos körforgalom küszöbén. Az öltönyös rágógumiján rángatózva kérdőn biggyent egyet, át akarok-e kelni. Á, dehogy, én csak itt nézelődök, ahogy a gázpedált taposva kergetitek egymást a reggeli csúcsban. De azért átkocogok. Nekem is el kell jutnom dolgozóba. A baseball-sapkának várnia kell, míg eljönnek az OFF nevű napok. Nevezhetnénk alkotói szabadnapnak is, de az alkotás hiánya ezt a lehetőséget kizárja. Helyette inkább az Álarcos Milliomos-on pityergek. Milliomosok a földre szállnak pár napra és szétdobálnak pár ezrest. Ez azonban elég, hogy én újra higgyek az emberiségben. Hát ezért nem nézek TV-t úgy általában. Én aztán mindent megzabálok. De egyébként jól vagyok.

Egyébként jól vagyok... annak ellenére, hogy sikerült a húgom névnapjára egy „Boldog születésnapot Nagyi!“ kártyát küldenem. Innen üzenem a szigetországba való repüléstől ódzkodó édesapámnak: nem ez volt a legolcsóbb... A három pont helyére egy kacsintós smile kerülne, de elvi okokból olyat én nem „rajzolok“ blogba. Mindegy, a lapot meghekkeltem... jó lett az.

Egyébként jól vagyok. 23 nap, 10 óra és 42 perc után újra online. Szerettem volna megcsókolni a szerelő telefonvonalat aktiváló kezeit ma reggel, de nem mertem kockáztatni. Átadom magam a böngésző ablakán keresztül nyíló kilátásnak. Jól vagyok!

Villámnézet

Hétfő. Szabadnap. Mert dolgozom! Ez külön bejegyzést érdemelne, de nincs rá időm, mert be kellett ugranom kisegíteni. Így a kávézóból rohantam a Matrixba, a kocsiban öltözködve és zokniban pattanva ki a járdaszegélyre. Az élet, ahogy én szeretem. Take away kávéval és lompos csizmában.

Vallomás: Én sosem láttam a Matrix-ot. Ezért fogalmam sincs, miért hívják így a pár hete átadott, vadiúj lakásokat, melyeknek leghatalmasabbikába és legborsosabbjába azonnal beleszerettünk. A másik hárommal sem lett volna baj, ha eltekintünk a második hálószobától, amit Batmannek építhettek, mert vízszintesbe sehogy sem tudod helyezni magad. Kényelmes lehet nyugovóra térni a plafonról lógva alá, bár így nem élvezheted a kilátást, ami a 30x30-as lyukon át nyílik a szemközti falra.

Míg a sokadik és egyben az utolsó ingatlanügynökre vártunk, számolgattuk a „mátrix” árát. Számok táblázatszerű elrendezése, melynek végeredménye egy eldőlő nyolcas – végtelen számlák sora kontra az egyenletbe iktatható véges anyagi javak. De akartuk. Ugyan mi jobbat tudna kínálni ez a furcsán széthulló kisember, hozzá nem illő drága öltönyében, és amatőr zavarában. Néhány háztömb körbesétálása után sikerült megtalálnia a lakást, és készen állt arra, hogy meggyőzzön: ez az, ami nekünk kell. És ez az, ami nekünk kell! Illetve, ez az, ami nekem kell! Rob pedig később meggyőzte magát, ez az, ami neki is kell. Legalább is, a „mátrix” után.

Kedd. Dolgos hétköznapok. Gondos papírmunka. Referenciák és bankszámlakivonatok. Száguldoznak az e-mailek a virtuális valóságban, én meg Rob bringáján a járdán, kivilágítatlanul, szakadó jégesőben.  Szottyosra ázva, mint egy melegtejes kukoricapehely.

Szerda. Megérkezik a vízforralónk. Piros. 3 napig tartó adok-kapok eredményeként. Rob szerint szexi a kallantyúja. Nézegetem magam a tükörben. Aztán a vízforralót…

Túlteszem magam a dolgon és a végtelenre nyúlt listára gondolok. Dolgok, amikre szükségünk van. Azonnal. 3 nap egy vízforraló. Hát, ez eltarthat egy darabig. És a választás sosem kompromisszum, inkább: ki adja fel hamarabb…

Csütörtök. Grillezett chili katasztrófa, avagy a paprikagáz előállítása házilag. Grillezett ananász, friss chilivel meghintve, mely egy kicsit odaég, ezzel párhuzamosan gázneművé válik és megmérgezi az egész családot! A halam kiszárad, én pedig mindennél jobban vágyok egy elektromos sütőre. A többiek pedig egy tisztességes vacsorára.

Péntek. 9 óra munka és egy második műszak a svéd húsgolyók és préselt faforgács kacskaringós birodalmában. Mindketten feladtuk a konyhai szemetesre vonatkozó vitánál. Egyet azonban, be kell ismernem: minden logikát nélkülözve vadászunk. Nem szeretnénk túlköltekezni, de mindketten válogatósak vagyunk. Nagyon válogatósak! Ezt „übereljük” a filozófiánkkal. Robnak saját elmélete van a kanapékról és a törölközőkről, nekem pedig… nekem pedig saját elméletem van minden másról.

Szombat. Rob beteg. Van ez a mende-monda a beteg férfiemberről és az elviselhetetlenségről. Na, ez nem mende-monda.

Futunk egy második kört. 80 fontot fizetek üvegcsékért, amelyben majd a sópelyhet tartjuk és fertőtlenítő szerekért, amelyből majd egymás kávéjába locsolunk, ha végképp agyunkra ment a költözéssel járó őrült beszerzés. Azt hiszem a táblafestékek környékén éreztem úgy, agyonütöm az új tepsivel. Ő ugyanezt a felmosórongyoknál élte át. Kapcsolatunkra való tekintettel egy hétre vásárlási zárlatot rendelünk el.

Amíg Rob a náthával harcol, én egy doboz téglapiros festékkel elvonulok a garázs hívogató csendjébe, hogy darabajira szedjem a családi örökséget. Én, néhány csiszolópapír és egy piros konyhaasztal!

Mi vs. hétköznapok

Csak nevetett rajtam, mondván retrósra vesszük a figurát. Tiszta 80-as évek! Én meg álltam ott bambán, nem is értettem mi lehet divatjamúlt a sajton, boron és kenyéren. Különben is, aki babon, pirítóson és halrudacskákon nőtt fel, az ne legyen túl igényes.

Vacsorára hívtuk Timit. Az egyetlen szigetországbeli kapcsolatom a külvilággal. És a fondü annak idején jó mókának tűnt. Na, nem a 80-as években! Alig egy évvel ezelőtt, a latyakos, holland téli estéken, kandallótüzestül, macskástul, gyerekestül, Ryanestül… Annamarieke rendszeresen felbontotta Edward legdrágább borait, ezzel javítva fel a zacskós sajtfondüt. És nekünk nem volt ellene semmi kifogásunk!

Ezzel az idealizált tenyérmelengető, kenyértunkolós hangulattal indultam neki az estének. Feltúrtam pár élelmiszer-ellátmányozót dobozos mártogatós után kutatva, de a konzerv sajtos ravioli, szárított, félig emésztett steak és kondenzált kagylófelfújt mellett, már nem jutott hely a retro életérzésnek.

Így fél kg sajttal, egy palack száraz fehérborral, rusztikus barna kenyérrel és néhány friss gyümölccsel indultam haza, valamint azzal az egyre izmosodó felismeréssel, hogy fogalmam sincs a fondü-készítés kémiájáról. Nem segítettek a posztok ragacsos sajtlabdákról és túrós borfőzetről sem. Így levetettem magam a világhálóról, bele az önbizalmam helyén tátongó semmibe. Végül is csak össze kell olvasztanom néhány sajtot egy kis borral és rávennem, hogy maradjon a kenyéren mártogatás közben. Mint kiderült a ragaszkodással nem volt. semmi gond. Fondükészlet hiányában egy forró vízzel telt tál közepén úszkált a napsárga fondüs tálunk, mi meg mártogattunk sebesen, mert az egyre nyúlósabbá váló massza, egyre nagyobb izomerőt igényelt, és a koncentrálás csendjét csak egy-egy csattanás zavarta meg - ahogy a parittyagumivá merevedett entitás csókolta homlokon egyikünk-másikunkat. Külön gasztronómiai élmény az elkülönülő borhab.

A tanulság: a fondü, hiába retro, mindig igényel egy fondükészletet és egy új habverőt. Az én habverőm, nem az én habverőm volt, így azt Rob vakargatta még két napig. Ezúton is köszönöm a közreműködést (Az üzenetet megkapod, hiszen minden tiltakozásom ellenére is beteszed „googletranslate”-be a blogom és megerőszakolod édes anyanyelvem.) és csók a törött lábujjadra. Szerelmi zálog a férfitól, aki mezítláb rohant a kertbe, hogy támogasson a mosott ágynemű elleni küzdelmemben.

Ágynemű vs. Rob: 1:0

Sajtfondü vs. G: 1:0

Ez így kettő-null, és nem a mi javunkra!