Vendégszereplés

Ez egy különleges bejegyzés. Két nyelven íródott. Két személy által. De a történet egy. A nem létező tökéletességre törekszik. Irodalmi aranymetszés. Bányászás. A múltban.

„Már egy ideje nem csináltam ezt az „írás” dolgot. Mindig is gyűlöltem a bevezetőket – utat nyitni a gondolataimnak. Általában nem találom a szavakat. Így egyszerűen csak elmesélem, hogy is volt ez… csak így,… egyszerűen.”

Még mindig a tegnap este hangulatában. Illetve a hangulat hiányában. Mert a magad fajta „nem-holland“ azt várná, hogy az egész konditerem tapsol és énekel, amikor az ember teljes harci díszben – szív alakú neonzöld napszemüveg, trombita, és csilli-villi satyak – bevonul, kezében egy lángoló tortával. Nico szülinapja azonban egy másik történet. Az izgatottság szele meglebbentette azt a leplet, ami alá Ryan „nagy napját” temettem.

„Idén 21 éves lettem. Amerikaiként – képzelheted – 11 hónapja Hollandiában élek. Október 1-e, a nap, amikor a történet lejátszódott, a születésnapom. Ekkor a kilencedik hónapomat töltöttem itt. Elég idő, hogy összedobjunk egy bébit. De ne izgulj! Nem jött össze. Szóval, egy pénteki napon történt. Ekkor már egy ideje „a vízen jártam”. Lehet valami köze az „Európában!” életérzéshez. Ezt csak fokozni tudja a csodálatos család, valamint a briliáns és elragadó fiatal nők, akik körülvesznek.”

Hűvös és esős őszi este volt. Világítás nélkül, komisz mosollyal pedáloztam rozsdás biciklimen a kihalt utcákon. Minden rezzenéstelennek tűnt. Mintha a kíváncsiságtól megfeszülve figyelt volna a környék. Az ablaka lefüggönyözve, de a kiszűrődő fény mozgó árnyékokat rajzolt a közte és köztem csüngő kárpitra. Most a szekrényéhez lép, kotorászik. Talán abban reménykedik, maradt még egy kis bor a hétvégéről.

„Aznap éjjel, az ágyam szélén kuporogva megettem a „Boldog szülinapot nekem” csokinyuszimat. És innentől kezdve, mint minden valamirevaló történetben, felgyorsultak az események.”

A bokrok közt kuporogva kerestem a ragasztószalag végét. Már majdnem kész. Sietnem kell, különben az eső mindent tönkretesz. Oh, Serafina, te átkozott dög! Ez a macskák különleges érzéke kell, hogy legyen: rosszkor, rossz helyen! Az arra járó késői kutyasétáltatók döbbent tekintetével kísérve végre felmontíroztam az ablaküvegre a szülinapi plakátot. Első felvonás: Kész!

„A másnap reggeli ébredés után, széttártam a függönyöket és egy HAPPY BIRTHDAY! felirat fogadott. Gy, ki más! Egyike azoknak a nőneműeknek, akiket a fentebb említettem. Ő szintén Hattemben él. Nagyon boldoggá tett! De azt hiszem ez így van jól a szülinapodon… a boldogság. Nem tudom. De azt tudom, hogy a kényeztetésem ezen a napon zavartalanul folyt. Semmi miatt sem kellett aggódnom, nem mintha lett volna rá okom. Még szomorkodni is elfelejtettem afelett, hogy nem a családom körében vagyok.

Hogy különleges nap volt-e számomra? Természetesen! Úgy éreztem magam, mint egy rock sztár. Én, én, én… Látod, ezért viszolygok egy kicsit a szülinapoktól. Mert minden rólad szól. Illetve rólam. És igen, ez kényelmetlenül érint. Elnézést, elkalandoztam!” (Semmi baj R, már tőlem megszokták…)

Ryan napjai jól olajozott rutin szerint telnek, ezért meglepetéseket szervezni számára, nem okoz különösebb fejtörést. Inkább kizökkenteni a rutinból, ez az amire szüksége van. És mivel tudsz megzavarni egy body-fitness-megszálottat? Kizárólag egy másik szenvedélyével: a csokoládéval! Tehát, szülinapi muffinok RS számára: Végy egy adag brownie alaptésztát, mindegyik kosár belsejébe rejts egy nagy kanál csokoládékrémet, és a kész sütiket locsold meg egy mogyoróvajjal dúsított keserűcsoki-mázzal. Ne felejts el az ujjnyi vastag cukorbogyó díszítést!

„Végül is eljutottam a konditeremig. De ahelyett, hogy kalóriákat égettem volna, még 2000-el lettem gazdagabb. Gyé csoki-nutella-mogyoróvaj muffinjai…nekem! WOW! Körülbelül ötöt magamévá tettem, a többit megosztottam. Bár szívem szerint…

Később a családdal ebédeltem. Találgathatsz, mit kaptam a 4 éves hercegnőmtől. Egy szülinapi koronát. Pontosan! Lehet ezt még fokozni?”

Megzavar a fehér kenyér és sült sajt illatú délután. Pedig kínainak kéne lennie. Mármint kínai illatúnak. Kínai kaja… mert ugye bár, ritkán szagolgatok kínaiakat. Az étterem ismerős a szülinapomról. A társaság új. Újra megpróbálkozunk a lehetetlennel: végigenni a kínálatot. Már húsz perc után úgy érzed magad, mint egy eldugult szifon… és Mr. Proper szabadnapos!

„Úgy öt és hét óra között vacsorázni indultunk (a család, gyé és én). Élmény volt! Képzelheted: Te válogatod össze a hozzávalókat. Természetesen én mindent összeszedtem. De ha jobban belegondolok ez nem így van. Megpróbálkoztam az önfegyelemmel. Ez az étterem desszert és jégkrém részlegén azonban kudarcba fulladt. Ki gondolta, hogy ez ilyen jó móka? Senki sem mondta! Pedig az volt!”

Ryan európai tartózkodása során, különböző nemzetiségű és temperamentumú nőneműeket gyűjtött maga köré, és ezen a szociális hálón trambulinozva vészelte át az évet. N és J, a háló két vezérfonala azonban a vacsora helyett egy kis Holland vonat-kalandtúrán vett részt. Mire megérkeztek, mi már jóllakottságtól szuszogva készülődtünk, hogy bevegyük Hattem egyetlen este nyolc után is nyitva tartó szórakoztató egységét: a Bárt! Szóval mi négyen és Ryan szundi pokróca iszogattunk egyet.

„A vacsora után az életem másik két tüneménye is megérkezett. Ezután egy boros, hangos, nevetős rész következett. Részletek nem szükségesek. És nem azért mert nem emlékeznék… ah, mindenkinek van egy két ilyen éjszakája az életben. Te is biztosan tudod!”

Az egyik legsűrűbb hétvégék egyike volt. Holtfáradtan ingáztam Ryan főhadiszállása és a házunk között. A lányok szülinapi partyjára készülődtünk, közben egy másik party még mindig folyamatban volt.

„Arra nincs magyarázatom hogyan nyúlt a szülinapom háromnaposra. A következő két nap sem maradt el az előző kettő mögött: reggeli futás, palacsinta, házibuli, tánc a naplementében, háztáji bor, Jóbarátok (és az enyémek körülöttem), iPod lejátszási listák, kerthelységes vacsora, és a legjobb: a meglepetés.”

Az olasz pizzázó teraszán ücsörögtünk, hallgattuk, ahogy az eső ütemesen dobol a fölöttünk feszülő vásznon, körbejártak a pizzaszeletek és a koccantak a borospoharak. A nevetésünk pinponglabdaként pattogott a sötét utcákon. Az elválásról beszéltünk, az életről, a sorsról, a boldogságról, szerelemről és kifulladásról… és csak nevettünk. Mert akkor és ott, ez volt az egyetlen dolog, amit tehettünk.

„A meglepetés… Az elcsodálkozás, hogy azok az emberek, akik hónapokkal ezelőtt még idegenként érkeztek az életembe, megérinthetnek, úgy, ahogy azt megtették. Az ő munkájuk eredménye volt, hogy a legjobbat kaptam. Elváráson felül teljesítettek. És be kell vallanom, az hogy a szülinapomra emlékezem, az egyik előnye annak, hogy Európában ünnepeltem azt. Ha erre az államokban kerül sor, nem sok mindenre emlékeznék! És talán az nem lenne ennyire izgalmas.”

Azt hiszem Ryannek igaza van. Mindig jobb mások születésnapját ünnepelni. Kiemelni valakit a hétköznapokból, kiszínezni a perceket, megtölteni a létezés minden mozzanatát értelemmel és élvezettel.

„Tehát a 21. szülinapom, az én szemszögemből: az eddigi legszokatlanabb. És az egyik azoknak, amelyekre örökre emlékezni akarok.”

Valami olyasmi kéne ide, mint egy köszönetnyilvánítás a közös munkáért, a megosztott élményekért, és gondolatokért.

Betölteni a huszonegyedik életéved Európában! Megtölteni Európát a huszonegy éved minden vidámságával, egyedülállóságával, utánozhatatlanságával.

Azt hiszem, ez az, amit meg akartunk köszönni azon a hosszúra nyúlt hétvégén.

(Hölgyeim és Uraim! Ryan S. vendégszereplését olvashatták! Fordította: szerény személyem.)