Boldog karácsonyt… mondta a húsvéti nyúl …avagy jobb későn mint soha…

Talán a maradék karácsonyi m&m’s ropogás késztetett arra, hogy Dickens módjára rázendítsek a karácsonyi énekre.
Nálunk a karácsony álmosképű ünnepként kezdődik, amelyen melegítőben díszíted a fát, elfelejted megenni a pompost és 5 óra körül anyánk sípoló hangú pánikba tör ki, mert lekéssük a saját, otthon elfogyasztandó karácsonyi vacsoránkat.
Aztán vannak évek, melyekben sokszor van karácsony. Mert Hollandiában december 6 az, ami nálunk szenteste. Szóval decemberben kiköt a Miki... mert hajóval jön a spanyol Riviéráról (hiába, a hollandok tudnak élni), magával hozza seregnyi Fekete Péterét, vagyis afrikai rabszolgáját. De mire a mai tulipánok földjére lépnek, már nem rabszolgák, de nem ám. Csak a koromtól feketéllenek, ahogy lecsusszannak a kéményen. Így alakult, hogy pár éve, december 6-án lelkesen énekeltem a gyerekekkel a csillogóra krómozott páraelszívónak, mert ez volt az egyetlen hely, ahol Péterünk a legnagyobb eséllyel lecsusszanhatott.
Később, a valódi karácsonyra a legnagyobb hóviharban autóztam haza, mert még a parti sirályok sem kaptak felszállási engedélyt.
Egy évvel később az egész család a mélyföldre települt – megfelelő kolbászellátmánnyal -, hogy aztán együtt robogjunk haza másfélezer kilométert. Apát és anyát a hátsó ülésre falaztuk be, 21 pár cipő és több ezer skatulya fogságába. Csak mi voltunk, az éjszaka és a végtelen autópálya – na meg a néha szemembe vakuzó húgom. Másnap aztán együtt szeltünk a dobozos Sacher tortát a fa alatt.
És van a jelen, mert a kék karácsonyfa még mindig itt áll a nappaliban. Mert olcsó is volt, sötétebbnek is tűnt, és főleg azért mert Rob egyedül vette. Meglepetés volt a fűszerpaprikás sült tökkel együtt. Ahogy Jókai mondaná: Ez egy arany ember!
Az első családmentes karácsonyom. Ahol az első brutális tény, hogy az ajándék csak 25-én jön! Ez 24 órás késés! Lelkiállapotom annyira leromlott, hogy a lakásunk már-már sterilizált környezetnek minősült a sok suvicktól (hidd el, nálam a takarítás egy komoly neurotikus tünet). Aztán mégiscsak lakomát ültünk, laptop az asztalon, skype izzít és jött az otthon melege. Apám áldásként négy diót dob a sarokba, melyet nálunk négy gesztenye követett és egy angol magyarázat miért dobálózunk. Még templomba is eljutottunk. Katolikusba! Én tudtam mi történik, Rob meg értette.

Újévi fogadalomként elhatároztam, hogy újrakárpitozom a kanapét, többet szocializálódom a bennszülött szigetlakókkal és használok fotókat a blogon. Itt jegyzem meg, hogy elkérjem Rob anyukájától a plüssből készült karácsonyi bugyis képem! Ezek után szép álmokat mindenkinek!