Rekviem a túrós tésztához

Bundásodó gasztromókus koromban gyakran főztem túrós tésztát. Egyszerű is volt, meg rettegésben tudtam vele tartani a húgomat. Úgy voltam vele, mint anyám a paprikás krumplival. Ha nem mondtad meg mit főzzön, nem főzött semmit, vagy ha főzött, annak paprikás krumplinak kellett, hogy legyen. De vissza a csuszához.
Hol is kezdődött a túró lavina? Azt hiszem a kis Muki nagymamájának konyhájában. Ott melegítette a metéltet a nagy vasserpenyőjében, ami megpirongatta a tésztát és túrót egyaránt. Aztán meglocsolta tejföllel és a cukor csak úgy ropogott a fogunk alatt! Szerelem!
Nem is kellett nekem többet anyám szalonnapörcös csuszája. Meg a kollégiumi kosztos néniké sem. Ha túrós tészta, akkor a disznó maradjon a tányéromon kívül.
És most itt Angliában. Eső van, hó nincs. Krumpli van, paprika nincs (pardon, már van, mert anya küldött egy kilót!!!). A kis Muki valahol Írországban, a nagymamáját a Jóisten áldja meg! Túró. Hát, hogy az van, vagy nincs, az élet nagy kérdése marad. Arra már rájöttünk, a cottage cheese, az nem túró. Meg a ricotta sem, mert hol marad a sava? Hol marad az indok, ami miatt jól megcukrozhatnám? Aztán felcsillant a reménysugár. A könnyektől szivárványosan remegő supermaketi fényben megpillatottam a Quark-ot. Mert ha német tudásom nem csal, azt túrónak fordítja a magyar. Stimmelt minden. Alpesi tej, boldog nagycsöcsű tehenek... csak a halmazállapot és az íz nem volt helyén. Mert ez joghurt!
Kétségbe vagyok esve! Túrós rétes, túró fánk, körözött, lucskos túrós csuszám? Hát minderről le kell mondanom? Ide nekem a túró receptjét! „Túrászok“ írjatok!