A müezzinem elhallgat. Nagyokat püfögött
a végén. Talán a tagine beszélt vissza. Nem tudom esznek-e a müezzinek
taginet ebédre. Mi igen.
Az egy tény, hogy a tagine ott van a kötelezők
listáján. Ez azonban nem azt jelenti, hogy én automatikusan ki is pipálom.
Viszont van az éhségnek az a szintje, ahol háttérbe szorulnak a higiéniás
elvárások, a kulturális különbségek és a nejlon abrosztól való fizikai
viszolygás.
 |
| Chez Bahia |
A Rue Riad Zitoun El Kédim szűk utcáján
tolongunk. Az utcafalnak támasztott fekete táblák rövid ételsorait böngésszük.
Számottevő különbség nincs. Hogy hova ülsz be csak a hívogató pincérek
ügyességén múlik. Chez Bahia. Nyolc asztal. A bejárat mellett parázson
egyszemélyes agyag taginok tucatjai. Kék papírterítő, azon egy fehér csipke,
majd egy roppanós műanyag. Olcsó székek és elképesztő kézműves mozaikok a falakon.
A múlt pompájának és a ma iparszerű turistavadászatának furcsa elegye,
melyet a réz mennyezeti ventillátor próbál eggyé mosni, utolsó leheletével.
Gyerekkorom kommunista cukrászdáját idézi... a ventillátor. Minden más
idegen. A falnak támasztott erőteljes kék ajtó sárgaréz veretek egzotikus
domborulataival és a gondolataimban hagyott kérdőjelekkel.
 |
| A kérdőjelek |
Édes mentatea és kovásztalan kenyér. A francia
étlappal birkózunk. Nem hosszú, csak francia. Én egyetlen dologban bízom: a zöldségben.
A hús az túl sok megválaszolatlan kérdést vet fel. A hús az legyen
halott. De nem mindegy, hogy mennyi ideje halott. Hol halt meg és hogy halt
meg. És a tetemnek melyik része kerül a tányéromra. De a zöldség,
a zöldség az nem beszél vissza.
A tagine forró. Még nagyokat pöfékel a kitágult
orrlyukaink alatt. Nekem kicsit túl sok a koriander, de ez teljesen
szubjektív vélemény. És hogy őszinte legyek, nekem már az sok, ha egyáltalán
van benne. Valahogy mindig a mosogatószer ízét idézi. De a fűszeres szilvaszósz
a kis kupac csúcsán. Az az illatos lila kis kupac, az maga a muzulmán
Kánaán. A kuszkuszom friss és pergős, ahogy a nagykönyvben meg van
írva. Rob csirkés taginjában még vígan kaparász egy csirkeláb. A húsról alkotott
fentebb ismertetett teóriám beigazolódott.
 |
| Kukurikú kiskakas |
Lustán szürcsöljük a második adag édes
mentateánkat. Szeretem a kis ezüstkancsót, az apró poharakat és az egész
magasról csorgatós, gőzölgő rituálét. Szeretem, hogy itt 10 fontért
kalandozhatok az éttermek és a sarki talponállók között (mert ennyibe
kerül két fogás). Szeretem nézni a francia nőt, ahogy pastillát eszik a műanyag
széken ülve, de mindezt olyan diplomáciával, mintha a királynő hívta volna
teára. És szeretem nézni, ahogy a pincér megcsókolja a borravalót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése