Krokodilkönnyek. Mintha az idő szoros összefüggésben állna a könnytermelődés biológiájával. Ha ez igaz, az elmúlt pár nap után erősen ránk fér egypár napos óra.
Próbáltam kiüríteni a fejem és megszaporázni a lépteim azon a dohos vasárnap estén.
Ama esernyője Nándor kocsijában maradt. Ismeretségünk bizarr és elvárásoktól mentes. Mondjuk úgy, sokat nevettünk együtt és most összeültünk egy kávéra. Számtalan szakma tulajdonosa és művelője, most feltörekvőben lévő pókerjátékos. Azt írtam kapcsolatunk elvárásoktól mentes, részemről azonban nem érdek nélküli. Vámpírként szipolyozom ki az utamba tévedő áldozatokat. Történetek, gondolatok, álmok… begyűjtök mindent. Aztán kedvemre szemezgetek, lustán elnyújtózkodó kéjnő módjára. Ázott mókus frizurám azonban gyorsan elhessegette a tollpaplanba süppedt Olympia képét. Inkább írnom kellett volna egy kanna tea társaságában, és hallgatni az eső dobolását az elhagyatott utcákon. De nekem pont ma kellett inspiráció után koslatnom. Úgy érzem ez az „írósdi” a 22-es csapdája. Hiába ülök a villódzó monitor előtt és tárom ki a palettákat, csak nem röppen be semmi érdekes az ablakomon. Ha pedig épp én ugrok ki azon a bizonyos szellőző nyíláson, nincs az az aranyhajú királylány, aki kedvéért visszamásznék.
A családot a végkimerültség állapotában találom. Még mindig szeptemberben járunk. A korházból értek haza. Amán fehér nadrág, lila blúz, egy szőrös mellény és egy ezüst-arany edzőcipő. Apuka 10 évvel idősebb alteregója konzerv paradicsomlevest főz. Én sem vagyok toppon, de hozzájuk képest még mindig csúcsformában. 9 óra magasságában beindul a láncreakció. Imaan úgy érzi szemétdomb az élete, és ő egy féllábú kakas, aki arra sem képes, hogy kicsit megtúrja a saját trágyadombját. Jinxx nem úszik át a víz alatti lyukon. Mint később kiderül, ez nekem is személyes problémámmá válik. Napirendre emelkedik az ágyneműcsere a vizes rémálmok miatt. Yazz csak megszokásból zendít rá. Számára mindig akad siratnivaló. Általában rendkívüli horderejű dolgok: cipőhiány, körömlakk-pattogás. Ama szülői válságként éli meg az egészet, Edwin pedig szunyókálásnak tűnő depresszív kómába esve kuporog az ágy végén. A hüppögő háttérzajban, könyveimbe temetkezve tovább dolgozom írói válságom elmélyítésén.
Visszanézve a szeptemberi teljesítményemet, ez sikerült is. Most azonban felülemelkedtem önmagamon, a fenekemre tapadókorongokat szereltem, ujjaimat a billentyűzetnek támasztom, és írok, és írok, és írok… és kerülgetem a csapdákat, amelyekre vörös betűkkel pingálták a figyelmeztető „huszonkettest”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése