Új életem státuszszimbólumának választom. Szemtelenül hangos, provokatívan narancs és nyersségében szexi. Alulértékelt. A répa kihívásokat rejteget.
A perceket ugyan nem számolom, de 10 napja és 15 órája vagyok otthon. A leépülés máris visszafordíthatatlan. A répa inspirál. Sosem hittem volna, ...
... hogy valaha is leírom ezt a mondatot.
... hogy egyáltalán megszületik ez a mondat.
... hogy ez a két szó megfér egy mondatban.
De ne dramatizáljuk itt túl a dolgokat. Mindössze arról van szó, hogy napról-napra forgatókönyvszerűen kudarcba fulladó diétám egyetlen reszketeg tartópillére Daucus carota, vagy ahogy öregapám mondaná: a „rípa”. Egyben azonban biztos vagyok: papát, a főtt szalonna koronázatlan királyát teljesen hidegen hagyta a kis gyökértest. Ezen képességét most őszintén irigylem és üdvözölnék mindent, ami hangos műfogsor-csatoggásra és tétlen emésztésre ítélne – kizárólag a kakukkos óra árnyékában.
Miután hátamról legördült a rutin, csuklómról letekeredett a vasaló zsinórja és tenyeremből kicsusszant az aprócska, mindig ragacsos kis mancs, az agyam átvette az uralmat. Másfél éve nem terveztem, most mégis kollekcióvá gyűrődik a Guernica sebesült lova, darabokra hull anyám ballonkabátja és szexista szimbólumként tekereg a leporolt próbababán. A háttérben új blogok rss feedje villog és regények íródnak a kávé illatából. Reszketek az adrenalintól, mert annyi lehetőséget látok az amőba-szerű mindennapokban. Tiszta pillanataimban kétségbeesetten keresem azt a guillotinet, mely végre leválasztja a perpetuum mobileként működő fejemet testemről. Azt hiszem, egy pincérnői állás megmentené az életem. Dobjon rám valaki egy vasmacskát, hogy visszasüllyedjek a valóságba.
Répa akarok lenni – narancssárgán ropogni mások foga alatt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése