Mellettem gőzölög egy csésze rakétaolajszerű kávé! Már csak ez tart ébren. Nem hallom már a sivító, turbinaszerű motorbőgést a tenyerem alatt. A gépem csendes. Egy év, két hónap és 13 nap után, több ezer át-lnk-odott ikon noszogatására és egy szigetelésétől megváló adapter indítatására felkerestem egy értőt. A megabitek és a kettes számrendszer egy aprócska szentélyét, ahol az a jóképű, de rosszstílusú rasztaman, a székfenekű Gombóc Artúr (haj is stimmel) és a „gépedhez szóltam“ táltos játszzák Bill Gates földi helytartóinak szerepét.
Négy négyzetméter, vagyis kettő a négyzeten – ennyi jutott a szüzeknek.
„Minden-pénzem-a-rasztámra-ment-el-és-már-nem-jutott-turkálós-kockás-nadrágra“ a háromlábú horgászszéken egyensúlyozik és neon zöld ragaccsal, egykedvűen árazza a tintapatronokat. Na jó, az „egykedvű” rosszmájú megjegyzés volt. Senkit sem láttam még eksztázisban árazni.
Székfenekű a szék fenekére illeszti sajátját, tudásának mázsái alatt tiszteletteljesen pukedliznak a görgős szék kerekei. Köszönés közben billentyűkoptatásban megkérgesedett ujjbegyeit usb-kulcscsomójának karikájába dugja és egy heves mozdulattal már tuszkolja is az egyik ketyerét a gépembe: „Csak hogy lássuk, mivel van dolgunk!” Néha odaszól a társának, számomra ismeretlen dialektusát használva az édes anyanyelvnek.
Két óra múlva kapom vissza életem párját, szerelememet és barátomat, függőségem gyönyörének egyetlen forrását. Mint kiderül, cudarul bánok a kedvessel. Utolér a vád, hogy krikettezésre használom. A kiszolgálás azonban kifogástalan. Kapok egy kerekre tömött kis zacsit, melybe a rég elveszettnek hitt apró tárgyaimat gyűjtötték, ízelítőt kapunk az elmúlt másfél év kulináris kalandozásaiból, és azt hiszem egy emberfejet is bedarálhatott a masinám, a gombóccá gyűrt hajmennyiségből legalábbis erre következtetek. Az elveszett fülbevalómon kívül a zacskó tartalmát fétisként megtarthatják. A mellékelt fekete-fehér csendéletet azonban megtartom. Lefénymásolták a hűtőberendezést. Mint egy ultrahangos felvétel! Az előbbi hűtlen szerető helyett, hirtelen a kismama érzés kerít hatalmába.
Vettem egy virágod-flitteres laptop pongyolát. Ezt nagyon helyeslik. Már csak arról kéne leszokni, hogy edényalátétként is használjam.
Látjátok feleim, teljesen megújultam: új cím, új gép, csak én vagyok a régi! De talán már nem sokáig (egyértelműen kétértelmű célzásnak szánva)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése