Közös kiruccanás

2010. február 21.

Talán kicsit furcsán a történet közepébe vágok, de hiszem, hogy ez történetemnek korántsem a közepe... talán inkább az izgalmas kezdet.

Nagyiéknál ülök, internet nélkül. Tulajdonképpen ez a tény kényszerít rá, hogy unalmamban írjak. Persze előtte még rendet tettem a sok száz kallódó fotó között (és még mennyi el nem készült... kár).

Oma és Opa átszellemülten bámulják a TV képernyőt. Nem igazán értem miről van szó, de izgalmas gyorsasággal pörögnek a h betűk. Oma és Opa az én kis cappuchinom apai nagyszülei. Ezenkívül jutott még neki két garnitúra a nagyszülőkből, de ez egy korábbi (vagy későbbi) történet. Ígérem, idővel megvilágítom a kusza családi labirintus útvesztőit.

Most a friss élmények megörökítésére törekszem, mert a régiekből is elveszett már jó pár.

Egy nagyon édes holland téglaházban ücsörgöm, valódi tűz pattog a kis cserépkályhában, a kis capuchinom fent szuszog, az öregek itt mellettem. A döglött, kitömött sünik már nem szuszognak. Hét nem ez a tökéletes idill?

Visszatérve a kis tüskésekre: ezek Sophia Oma kedvenc állatkái. Nem mertem feltenni neki a kérdést, mit vétett akkor a kedves kis sün család, hogy a kandalló mellett végezte, apró szögekkel a talpacskáikban. Valószínűleg barackot lophattak. És talán a többi fröccsöntött, rongyból, fából, üvegből, fémből készült „tűpárna” is. Csak a mellékhelyiségben ötven darab mosolyog rám, kezdve a sün WC kefe-tartótól.

Félelmetes! Sünök hada lesi, mit produkálok a a legintimebb perceimben.
Persze a sünök is makulátlanok, mint a ház összes zuga. Nem barátságtalanul steril, inkább ráérősen és szemtelenül tiszta. Sophia minden kézmosás után szárazra törli a mosdót és minden főzés és melegítés után megtisztítja a sütőlapot. Igen, Hollandia a végletek hazája.

Jinxx kísérőjeként érkeztem a nagyszülei házába. Jinxx az én munkám, így eleget tettem a kedves meghívásnak a nagyi részéről. Lássuk mit tartogat számomra a dél holland vidék, pontosabban Horn. Elsőször is, egy új holland dialektust. Ez volt az első, amiről tájékoztattak. Én persze a mínusz nulla hollandommal ebből nem sokat érzékeltem, de kedvesen végighallgattam az előadást a dialektusok összehasonlításáról. Sophia és Tjeu két külön falucskából származnak, mindössze 20 km távolságra egymástól. Ezért is elképesztő, mennyire „más nyelvet” beszélnek. Opa bizonyos (gondolom már rég kiválogatott) szavakat ejtett ki a saját hollandján, őt követte Oma, aki a saját dialektusát kiegészítette a német megfelelővel is, csak hogy érzékeltesse számomra a germán befolyást. Jinxx harsány röhögéssel kísérte őket.

A dialektusos bábeli zűrzavar megnehezítette a kommunikációt, ami egyébként is produkál bonyolult szituációt. Sophia angolja igencsak basic. Megnyugtattam, hogy nyugodtan beszélhet németül, az előző „kedves” családomnál volt alkalmam begyakorolni a nyelvváltogatást. Igenám, csak Sophiának nincsenek ilyen tapasztalatai. Így leginkább egy holland, angol és német keverékéből álló nyelvet kapok, amiből szélsebesen próbalom összemozaikozni a mondanivalót. Az öreggel könnyű, ő nem sokat szellőzteti a fogsorát.

Lassan aludni kéne, de nagyon tele a pocakom. Minden félelmem ellenére az étel finom, mintha nem is Hollandiában lennék. Még jó hogy a szobámban van egy kanna, amiben éjjel pisilhetek, ha nincs kedvem lemenni. Erről Sophia tájékoztatott, mikor ágyba tettük a gyereket. Jinxx ijedt képpel bámult rám, és azonnal megérdeklődte a nagyanyjától, hogy vajon nem lesz-e az büdös, ha én ott pisilek. Kénytelen voltam lemondani a kannába pisilés kényelméről, és megnyugtatni őt, hogy szükség esetén használni fogom a mellékhelyiséget. Miután elmúlt a kezdeti sokk, elképzeltem magam éjjel, a szoba közepén a zöld kanna fölé guggolva. Ez talán megérne egy fotót.

Sajnos a délutáni sétánkra nem vittem a fényképezőgépem (jaj, ez annyira én vagyok), így azt kénytelenek leszünk megismételni. Gyönyörű a környék, egy hatalmas kastéllyal, holland téglaházakkal… mindennel amit ebben az országban szeretni lehet. Bővebben majd fotókkal együtt mesélek, hosszú a történet.