Csütörtökön reggel igyekszem mindent rendbe rakni, mire jön Gerda, mégse mondja: „micsoda jány ez!” Bevetettem az ágynemű csere cselt is, csak birkózzon ő a duplapaplan-huzattal. Leküzdöm a lelkiismeret furdalásom e téren, mivel a takarításban nem jeleskedik. Azokon a heteken, amikor ő nincs, én péntekente nagy pucevát tartok, hogy hétvégén elkerüljük a látványosan rendet rakok jeleneteket. Ezzel szemben ő tartja magát a „take it easy” jelmondathoz. Kijelenthetjük, rendesebb takarítás mindössze kéthetente van, illetve ha ama már nem bírja cérnával.
Az ad hoc jellegű ágyneműcsere miatt lecsúsztam az uszodáról is. Az itteni „zwembad” nem reggel 9-től este 9-ig van ám nyitva. Nem! Kinyit délelőtt egy másfél órácskára, aztán délután kétszer egy órára, aztán este megint egy kicsit… És a nyitvatartási időpontok naponta variálódnak. Rendes kis táblázatom van, amelyből nem egyszerű kihorgászni a neked jó órácskát. Ne lógjon bele a gyerek ebédszünetébe, ne legyen közvetlen vacsi után, és így tovább. Ha ezt elszalasztod, aznap már nem látsz vizet.
Így lubickolás helyett beizzítottam a dvd lejátszót. Alig futott le pár jelenet, csörög a telefon. Ryan hív, a szokásos „How are you?”-val kezdi. Mondom jól, de csaknem ezért hívtál fel. És itt egy tíz perces zagyvasz következett. Elhangzott benne, hogy mit csinált tegnap délután óta, és mit csináltak a gyerekek, és a szülők, amiből egyenesen az következik, hogy volna-e kedvem esetleg meginni vele egy kávét délután, náluk. De itt nem tart szünetet, válaszra várva, hanem felvázolja, miért lenne ez jó, és körülbelül hogyan zajlana le. Persze csak ha tényleg van kedvem… Nem bírom megszokni, ezt a túlburjánzó udvariasságot. Nálam ugyanez a meginvitálás így hangzik: „Hi! Koffee by us?”
Tehát a napon egy jelentős részére már lett is programom. Fél kettőkor elballagtam hozzájuk. Gyönyörűen sütött a nap, és egy szál blúzban is kellemes meleg volt, így nem bántam, hogy az üveghegyen túl lakik, ahol a kurta farkú malac sem túr, mert állandóan lószarba fejelne. Nekik is van három pacijuk. Egy csizmás, jól megtermett mamutforma csődör, egy kisebb kolbászba való, és egy póni. Na, hogy ezeket miért tartják, az számomra megfejthetetlen. Nem jók ezek a rövidlábú szénazabálók semmire. De még csak nem is szépek. Az előző családomnál a szomszéd telken vagy húsz koptatta a legelőt. A kukkoló lovak. Este odasereglettek a kerítéshez, és kisebb szívinfarktust okoztak, ha a reflektor megvilágította őket. Mert ugye nem számítottál arra, hogy negyven kócos szempár mered rád az éjszakában. Megérkezésemkor csak a középső fiúcska volt otthon, akinek megint elfelejtettem a nevét, de m-el kezdődik, az már biztos. Amolyan kis hal gyerek. Szégyenlős, bambácska, ahova lerakod, ott marad. Az au-pairek álma. Egy kicsit játszottunk vele, ami abból állt, hogy nyomtuk a gombot a távirányítón, ami egy kis autót terelgetett körbe-körbe egy versenypályán. Izomláz is van a hüvelykemben. Utána leraktuk a TV elé, keresse csak hol van Némó. Közben mi jól elbeszélgettünk egy csésze kávé, és egy furi süti mellett, ami Ryan saját találmánya, és szerinte finom is. Két kukoricakenyér-lap között mogyoróvaj, az egész fehér csokiba mártva, és megszórva „hagelschlaggal”. Ehhez hozzáfűzném, hogy Ryan 100 %-ban amerikai, mindenhez mogyoróvajat eszik. Ami pedig 100%-ban holland, az a csokireszelék, ami Hagelschlag néven fut. Ez elképesztő variációkban van jelen a piacon. Van belőle sima csokis, fehér-barna keverve, színes, gyümölcsaromával, banános-csokis… aztán ha elfogytak az íz variációk, akkor még mindig válogathatsz a formában. Ezt a holland gyerekek a vajas kenyérre szórják, esetleg a csokikrémre, Jinxx nem ritkán a mogyoróvajra. Gusztustalan! Jó érzésű magyar anya sosem rakna ilyet a gyereke elé.
Kicsit később megérkezett a család legidősebb gyereke, annak barátnője és az ex-szerelme. Ne felejtsük el, hogy 8 éves gyerekről beszélünk. Cserfes kis boszorkányok ezek. Már az elején le kellett volna lépnem, amikor megjelent arcukon a csintalan mosoly, és a sugdolózás a hátam mögött. Aztán egyszerűen nekem szegezték a kérdést, szerelmes vagyok-e Ryanbe. Itt minden kisgyerek meghülyült. Kezdem azt hinni, egyetlen beszédtémájuk az én magánéletem. Természetesen nemleges választ nem fogadtak el egyikünk részéről sem. A család gyerkőcei láthatóan nem tudják mi a helyzet a dadájukkal. Mi meg nem akartuk nekik elmagyarázni, legyen ez a szülők feladata, mégpedig akkor, amikor ők ezt jónak látják. Lényeg a lényeg, még egy közös fotót is csináltak rólunk, amin mindketten úgy nézünk ki, mintha szexuálisan inzultálnának közben. És a közös csókot még így sem vállaltuk be.
Miután végignéztem, ahogy Ryan a Lion King zenéjére énekel, táncol és képzelt harcot vív egy oroszlánnal, jobbnak láttam lelépni. Otthon már várt az én kis fenegyerekem, akivel csináltunk pár trükköt a gördeszkán. Ezt hívom én tökös fiúnak. Oma elég jó kis vacsit rittyentett. Miután megtömtem magam zöldbabbal, rösztivel, csirkével és appfelmoussal, jobbnak láttam, ha mégiscsak megrohamozom az uszodát. Jinxx azonban máshogy gondolta. Rettenetes visításba kezdett, belekapaszkodott a lábamba, és követelte az esti meséjét. Épp csak kimenekültem az utcára, ahol majdnem megharapott Yazz egyik ott ácsorgó barátnőjének kutyája. Mi van ma mindenkivel??? Összeboronálnak egy meleg fiúval, a gyerek angol esti mesét akar, a kutya meg a formás vádlimat.
Bár a fentebb említett „mi van ma…” kérdés igencsak sántít, mert ma péntek van, és semmi sem történt. Pardon, valami mégis. Megnéztem a Csokoládét századszor is, és most tapad a billentyűzet a ráfojt nyáltól. Nem, nem vagyok Gombóc Artúr… én inkább Johnny Deppet kóstolgatnám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése