Rohamléptekben előre

Az első körben több hibapontot is szereztem a blogírás útvesztőjében.
1. Nem pakoltam fel azonnal a már megírt anyagokat. Ez hatalmas bakinak minősül így utólag! Egyszerűen nincs motiváció, hogy újabb „remekek” szülessenek.
2. Amint történik valami érdekes, azonnal elhatározom, hogy ezt holnap bizony megírom. És a probléma pontosan a holnapban van. Mivel holnap sosem írom meg, és azután sem, és azután sem. Pár nap múlva pedig jön a heves homlokra csapkodás, mert szkleróza néni megint elbandukolt pár jópofa gondolatommal a cekkerében.

Ma szombat van, és én a héten elkövettem mindkét hibát, ezután keservesen próbálom összeszedni a megkopott emlékeket. Uhhh, micsoda közhelyek. Most következne egy elmélkedés arról, hogy a blogírás nem nekem való, mert gyorsan kell csinálni, ami megnöveli az áthallások, a ronda közhelyek előfordulásának számát.

Hátat fordítva a problémának inkább visszakanyarodok a héthez. A szürkeállományom gyenge kapacitásának következtében csak a legérdekesebb eseményekre korlátozom az elbeszélést. Továbbá zavaró tényező két 5 éves gyerek és Super Mario.

Vasárnap nagy ünneplés közepette visszaérkeztünk a Hattembe. Az úton számoltuk a traktorokat, ami igencsak eseménytelennek elfoglaltságnak bizonyult 200 km autópályán. Újra zűrzavar, veszekedés, Ama unott arca… Apropó, új parókája van. Meg kell hagyni, sokkal jobb, mint az előző volt. Az új parókával a fején megbeszéltük a Csilla ügyet is. A történet sokadik változatát hallottam már, és én is előadtam az én verziómat, a végén leszögezve: nem érdekel, hogy mit egyezkednek egymás között, és az ő véleményük nem befolyásolja az enyémet, DE szeretnék aláírt papírokat, és ugyanazokat a feltételeket, amelyekkel idejöttem.

Kaptam fizetést is. Nem írom ide az összeget, de meg voltam elégedve. Összességében a ledolgozott hetek száma 2 volt. Mert az első héten Alízzal kéz a kézben végeztük el a piszkos munkát, az utolsó hetem pedig a Horni magányban telt el csendesen.
Az elmúlt munkahét is 3 napból állt. Csütörtökön már megjelent Gerda nagyi, és átvette az irányítást.

Persze a hétfőm a maratoni vasalásról szólt. Meglepetésemre Ama mosott rendesen, de a vasalással nem birkózott meg. Nem is csináltam mást, csak vasaltam és mostam rendületlenül, de kivégeztem mindent. Megkönnyebbülés volt. Így egy nap alatt visszarázódhattam a megszokott munkatempóba. Ráadásul Ama hétfőre is megfőzött helyettem. Nyugati kényelem, mi?

A nagyinál töltött egy hét jót tett a Jinxxel való kapcsolatomnak. Könnyebben kezelhetővé vált. Na persze a reggeli veszekedések elkerülhetetlenek. A három gyerek közül kettő, folyamatosan harcban áll. Sál, gabonapehely, cipő… mindig van valami bődületes ökörség, amin vitázni lehet. Ha Imaan a párbajozók egyike, biztos lehetek benne, hogy a vége bunyó.

A leg-eseménydúsabb estének a szerda bizonyult. Edwin időben hazaért az ínycsiklandozó paradicsomos tésztára. Mindig fergeteges jókedvem támad, ha tésztát főzhetek. Pasta, pasta, pasta forever! Jinxx is boldog volt, valószínűleg nem a tésztámtól, de elég az hozzá, hogy sikeresen ránk erőltette a „mutogass állatokat és találjuk ki mi az” játékot. Ez eddig még rendben is volt, bár békaként ugrálni teli hassal, desszert helyett, nem egy felemelő érzés.

De ami utána következett! Just dance! Ez egy tánc-karaoke videojáték. A kezedben tartasz két bigyót, kábellel összekötve, ami eleve rövid ahhoz, hogy egy felnőtt ember széttárja a karjait. Ezek a ketyerék érzékelik a helyes pozíciót. Szóval indul a zene, megjelenik a pink színű Kate Perry, és nyomja a koreográfiát. Te meg csinálj amit akarsz. Megnyugodtam, hogy nem én voltam a legbénább. Edwin fölöttem teljesített a sutaság terén. És mivel a galérián játszottunk, párszor alaposan lefejelte a gerendát is. De a játék önmagában isteni. Be kell szerezni egy ilyet otthonra is, mert igazi party game!

A csütörtök nagyi árnyékában folydogált. Bár kicseleztem az öreglányt, mert áthúztam az összes ágyat az érkezése előtt, így a mosás és a vasalás rá maradt. Múltkor ő csinálta ezt velem… hehe, most már tanultam az esetből. Inkább 15 perc ágyazás, mint a dupla ágyhuzat vasalása. Este vadul paskolta a húsgolyókat. Ha szenvedélyes receptgyűjtő vagy, akkor tessék: Másfél kg darált marhahúsba vegyíts egy kiskanál sót és borsot, valamint két kanál zsemlemorzsát. Formázz jó maréknyi húsgolyókat és süsd meg bő vajban. Valamiért abban a hitben élnek, hogy az agyonégetett vaj, sokkal egészségesebb, mint az olaj, ne adj isten, a zsír.

Köretként krumpliröszti szalonnával, sütőpapíron sütve és főtt zöldbab. Várjál, még nincs vége a kulináris kalandozásnak: a husit mártogasd apfelmoussba – ez egy az egyben megegyezik az almás bébi papival. Szerencsére már nem forszírozzák, miért nem eszek húst, megelégszenek azzal, hogy nem szeretem a marhát.

Pénteken nagyi vadul körmölt valamit. Nem is foglalkoztam vele. Kicsit csodálkoztam ugyan, miért nem kötöget inkább, kötőtűit a hóna alá szorítva. Sosem láttam még valakit így kötni. Leszorítja a kötőtűt, és sebesen hurkolja rá a kis csomókat. Közben, talán a hónaljizomokat igénybe véve, megmozdulnak a kötőtűk is. Mialatt Zwolle-ben voltam a nagyi eltűnt és maradt utána egy levél. Ez persze csak este derült ki, a csodálatos vacsi után. Lazac volt, sok zöldséggel és kuszkusszal. Szejettem! Mialatt a gyerek a hátamon lovagolt, fél szemmel és füllel halottam, amint egy levél kerül felolvasásra. Colombohoz hasonló ösztöneim azt súgták, ez csak az a bizonyos kötögetés helyett íródott levél lehet. Bizseregni kezdett az oldalam, és ezzel egy időben feltámadt az üldözési mániám is. Mi van ha rólam szól, ha engem fikáz? De nem láttam árulkodó jeleket. Így marad a kíváncsiság.

Reggel képes voltam 10 óra előtt kikelni az ágyból, csak azért, hogy kihasználjam az alkalmat, amikor egyedül vagyok, és belekukkantsak a levélbe. Huh, nem rólam szólt.
A történethez hozzá tartozik, hogy hetekkel ezelőtt A. iszonyatos drámát rendezett a volt férjével, mert az nem engedte a kicsinek, hogy chipset egyen a vadonatúj luxusautójában. A dolgot én is eltúlzottnak éreztem, és így volt ezzel nagyi is. Sajnos nem értettem a bő lére eresztett üzenet minden részét, de a lényeg megvan. Egy kis kioktatás, fenyegetés, és a végén: azért ennek ellenére őrizzük meg a jó kapcsolatot. Imádom ezt a kis cselt. A pofádba dörgölök mindent, aztán azért megnyugtatlak, hogy csupa jó szándékból mondtam. Ez van, ha több nő huzamosabb ideig egymás közelében tartózkodik. Nő és nő közötti barátság ritka, mint a fehér holló. Anyós és meny közötti barátság pedig… Nem tudom, én inkább okos érdekszövetségnek nevezném, amire kevés anyós képes.

Na, a hétmérföldes csizmámmal el is érkeztem a mai naphoz. Kettő óra körül jár. Vajon tartogat még valami meglepetést?

2010. március 6., Hattem