Coming out!

Nem szeretnék senkit az alvás fiziológiájával untatni, de úgy a 4. NREM fázisba érhettem, amikor Israel Kamakawiwo dalra fakadt mellettem. Legszívesebben ledöftem volna a köpcös hawaiit. Szerencséje volt, hogy ebben a szakaszban a végtagok nem képesek a mozgásra, és hogy nem személyesen tette látogatását. Egyébként is beszorult volna a lépcsőfordulóban. Állítólag létezik már olyan vekker, amely a megfelelő REM fázisban ébreszt. Hát az enyém nem ilyen. De ezzel kapcsolatban egyéb kételyek is felmerültek bennem. Nem hiszem, hogy létezne megfelelő időpont a kikényszerített ébredésre. De ha mégis, az ügy érdekében, minden este össze kéne magam drótoznom egy kakukkos órával? Vagy hálózatról menne, és a helyi templomtoronnyal lennék interdimenzionális kapcsolatban (akármit is jelentsen a szó)?

Még nem érhettem el az álmodós szakaszomig, mégis olyan valószerűtlennek tűnt az éjszaka. A benyakalt alkohol, a film, melynek dobozára elfelejtették ráírni, hogy veszélyes a szürkeállományra, az angol-holland-magyar beszélgetés, mert ugye a tequila elsőként a homloklebeny működését befolyásolja, valamint az elfogyasztott tésztába burkolt mogyoró. Azt hiszem, ez utóbbit erősen eltúloztuk. 

Mindenki aludt még, így a kínos kérdésektől megkíméltük egymást. „Irány a beach!” jelmondattal felhúztam a legmagasabb szárú csizmám. Beletűrtem a fehér nadrágom, ami ugye legalkalmasabb az esetleges homokban fetrengésre. Utolsó ellenőrzés: süti megvan, ivóvíz kéznél, a buszjegy mindezek alatt.

A megállóban dideregve megcsörren a telefonom. Bámulom a kijelzőt. Cs., az ügynök! Ha most azt mondja, elmarad az egész, a busz elé vetem magam. De nem, csak Utrechtben kell felszednem egy sosem látott lányt. Majd kiállok a peronra, és a nevét kiabálom, amit addig valószínűleg még százszor elfelejtek. De miért is menne flottul a reggel? Általában gyerekjáték eligazodni a holland állomásokon. Minden kitáblázva, nyilazva, keretezve, elpantomimozva. A vonatok pedig svájci importtermékek lehetnek, mert pontosan érkeznek, mint a képemen megjelenő pattanások, bármiféle társasági esemény előtt.

Bámulom a táblát: egy vonat, két irány. Elkapom a kávéját szürcsölő kalauzt. Azt hiszem a takeout kávésbödön az alapfelszerelésük része lehet, és az egyenruhával együtt kapják. Kiderül, a vonat spontán mitózist hajt végre Utrechtben. Nekem a hátsó részre kell felkapaszkodom. Gyerekkoromban igencsak megörültem volna ennek a szerelvénynek, mert jó tíz percig számolhattuk volna a vagonokat a sorompó mellett állva. A felénél úgy éreztem, ez már nekem elég hátul van, de a túszul ejtett kalauzom szerint, még nem eléggé. Mint később kiderült, ezt a sejtosztódásos trükköt többen is benézték. Zsú Rotterdamba tette tiszteletét.

Armesfortban felszedtem kéjtit az ablakon kihajolós, hangosan visítós technikával. Innentől kezdve betöltöttük a teret. Olyannyira, hogy Utrechtben hajni magától talált ránk. Állítólag már a peronon hallotta, melyik vagonba szálljon. E helyett a vagon helyett kéne tálalnom egy kellemesebb szót… ez a marhaszállítmányokat idézi.

Hágában nem vártuk meg timit. Megint két órát késett. Ha vonatra szál, összedől az év másik 364 napján működő menetrend. A hétvégén is készülünk valahova. Talán el kéne indulnia pénteken.

Nem tudom olyan elemi erővel visszaadni a nap hangulatát, mint ahogy az engem magával ragadott. Ez a baj az jó élményekkel. Megtörténnek és kész. Megismételhetetlenek. Nem rögzíthetők, és nem teremthetők újjá. Fújt a szél, hideg volt, a táskám nehéz, mégis jó volt megpillantani a tengert. Koszos volt, Duna szagú, és tajtékzott, de akkor és ott a végtelen szabadság érzését nyújtotta. Először fogalmazódott meg bennem, hogy átkozott jó, az amit csinálok, ahogy élek, és ahogy sodródom egyik bizarr élethelyzetből a másikba. Először nem érdekelt, hogy másoknak családja van, munkája, száz diplomája, és „normális élete”. Mert ez bárkinek lehet! Először éreztem magamban azt a „bevállalós csajt”, akit naponta alakítok. Azt hiszem, csináltatok egy pólót a következő felirattal: IRIGYKEDJ! VAN MIÉRT!

A tengerpartról mindenkinek a napsütés, a forró homok és a pirosra sült bőr jut eszébe. De kiszaladni az ilyen sablonokból, olyan mint az extrém sport. Értelmetlenül jó! Dübörög a tenger, elvetődsz egy kanapén, az asztalon rögtönzött tűzhelyben faszén parázslik, és forró csokit szürcsölsz.

Önző módon most nem írok másokról, nem beszélem ki a lányokat a hátuk mögött, és feleslegesen csattogó poénokkal sem traktálok senkit. Nem szeretek tanácsokat adni, mert ez a bölcsek dolga. De ma ez alól is kivételt teszek.

Ne harcolj ha örvénybe kerülsz! Talán egy sokkal jobb helyen dob partra.