Átlagos szerdának indult a nap. Nem aludtam el, nem öltözködtem fel tisztességesen, lusta voltam elmenni az uszodába, 10 órakor még mindig a melegítőmben fetrengtem, alatta a pizsamámmal, azon töprengve, hogy a déli találkozónk ryannel mégiscsak megérdemelne egy tusolást. A hajmosást már elég túlzónak éreztem, talán beleengedem a vasalót. A vége persze egy fekete sapka lett.
A szerda az amcsi egyik szabadnapja, és én is elpasszolom a kis bambinómat szocializálódni egy-egy pajtásához. Így ez a mi hivatalos coffee day-ünk... lett volna, ha nem csörren meg a telefonom. Anyuka barátja „bedugult“, így hivatalos szükségállapotot hirdettek ki, ahol a felmentő sereget én alakítom. Fel kell szednem az angolul nem beszélő kis évát, akit életemben csak egyszer láttam, és elszórakoztatni, amíg apuka megküzd a holland közlekedési csúccsal, ami átlagosan reggel 7-től, este 8-ig tart.
Tanácstalanul álltam az iskolaudvaron. Hirtelen olyan egyformák lettek ezek a szőke kislányok. Olyan ez, mint a dinnyevásárlás. Nyomogatod, szagolgatod, kopogtatod, mintha nem lenne teljesen mindegy. Na, gondoltam magamban, egyet elkapok, aztán ha senki sem szalad utánam, hogy ez már foglalt, akkor jó lóra tettem. A gyermekrablásért letöltendő börtönbüntetéstől a kis cappuccinóm mentett meg, akit 30 másodperc alatt NCIS nyomozóvá, és személyi tolmáccsá avattam. Vívtunk egy test-test elleni közelharcot, mert a kislány nem elég attraktív ahhoz, hogy ő hazahozza. Az egyesség vége az lett, hogy három gyerekkel indultam neki a délutánnak.
A kis „jéghegy” – mert magyarul ennyit jelent a neve – az én kis „péntekem” – ami pedig j. második neve, afrikai szokás szerint arról a napról, amikor született - legjobb barátja. Ha nem lenne ilyen fiatal, akkor azt hinném, Exupéry róla mintázta a kisherceget. A szőke fürtök azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy én idegeimen kötéltáncoznak egész délután. Ehhez csapódnak még az ikrek, na meg ryan, akit már nem volt időm, lemondani. És amikor 7 ember összeverődik, már miért is ebédelnének tojásrántottát. Palacsinta kell nekik! És most a holland táplálkozástörténet újabb gyöngyszeme következik. Vastag amerikai palacsinta, egy szelet goudával együtt sütve, amit aztán meglocsolok juharsziruppal, és csokoládéreszelékkel. Ezt feltekerem, aztán már húzhatja is rá magát a gyerek. Kiadós, egészséges és dietétikailag kifogástalan eledel. Az ilyen ebédek miatt kell még legalább két hónapig, napi ezer kalória alatt maradnom.
Amerikai barátunkat igencsak kedvelik a gyerekeim. Olyannyira, hogy azt hiszik, hozzájuk jár látogatóba. Így az unalmas szabadtéri kávézgatás, napfürdőzés és cseverészés helyett, abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy „dance karaoke”-t játszhattunk egész délután. Ez a videojáték az „önként megalázom magam, ti pedig röhögjetek, és viccesnek hitt megjegyzéseket tegyetek, mindenféle hezitálás nélkül” szinonimája. Kezedben a kis érzékelők, a pupillád kitágul, és minden érzékszerveddel kate perry ringó csípőjét lesed. A maradék agyi kapacitásod arra fordítod, hogy a monitor alján száguldó piktogramok alapján megfejtsd, milyen figura következik. Hogy a tested mit művel e közben? Arról sajnos már fogalmad sincs. Annak ellenére, hogy ryan másfél évet töltött chicago egyik legjobb színművészeti főiskoláján, az 5 éves fiam egyszerűen a 100 éves tölgyfapadlóba döngölte. Hát igen, mozgáskultúra ide, mozgáskultúra oda, ez a rutin hatalma.
Szeretném azt mondani, hogy nem volt jó, de ezek a gyerekek alapjáraton tündériek. És mikor bebújhattam a nagy, szőrös pokróc alá, kezemben a langyos teámmal, és onnan kommentálhattam a „rongyláb janikat”, megfogalmazódott bennem a mindig is titkolt, lappangó vágy: „Nekem is kell egy ilyen otthonra!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése