Elviselhetetlen hárpia! Hangulatember. „Miért kéne neki elmenni, mert én fel akarok mosni?“
1. Nem kell elmenned. A kérdés arra vonatkozott, hogy szétbarmolod-e még egyszer a konyhát. Mert úgy főzöl, ahogy zabálsz. Gusztustalanul.
2. Én meg nem akarok felmosni. Meg nem is kell, mert szabadnapom van. Csak mivel sütöttem, gondoltam rendet rakok magam (és magad) után. Vendégeid is jönnek, te szutyok, meg akartam könnyíteni az életed.
3. Kikérem magamnak, hogy úgy beszélj rólam, mintha ott sem lennék. Vagy, hogy egyáltalán ne válaszolj a kérdésemre.
4. Gondolkodj el, miért nem maradt itt senki egy évig?
5. Ha én itt maradok, az csak annak lesz köszönhető, mert leszarlak. Magasról. Olyan magasról, hogy megfagyjon zuhanás közben, és agyoncsapjon.
A fenti sorokat felháborodásom cunamijának tetőpontján írtam, és utólag is vállalom.
Drámám helyszíne: A konyha.
Időpont: Szombat délután.
Szereplők:
Anyuka, aki ma senkivel sem beszél. Kedvességre akkor képes, ha a 21 km futás után megfelelő mennyiségű endorfin termelődik a szervezetésben. Ilyenkor büdös, de elviselhető.
Apuka, aki konfliktuskerülő, és mint fajtiszta holland, rendkívül udvarias. Persze a kivétel… az kivétel.
Jómagam, aki az au-pair összeröffenésre sütögetett, és felmosná a konyhát. Hogy a jó szívem visz majd egyszer a sírba!
Expozíció: Megérkezik a bemutatott házaspár. Kezükben 10 cekker hirdeti, hogy jelentős summát hagytak a helyi bevásárló-egységek szinte mindegyikében, valamint jó pár csemegeboltban, liquor store-ban, illetve keleti különlegességeket kínáló „ ízlelőbimbó” kéjbarlangokban”. Na, ezt nem a táska hirdeti, hanem a kipakolt banánlevél, és más beazonosíthatatlan importáru. Mindenki szótlanul pakolászik. Hallani lehet a sziesztázó pókok kötőtűinek csattogását.
Bonyodalom: Jómagam felteszem a kérdést: „Felmoshatok-e?” Válasz nem érkezik. Apuka bámulja anyuka széles vállát, amire lágyan omlik a paróka. Megismétli kérdésemet… és várunk. A feszültség a tetőfokára hág.
Tetőpont: Anyuka hollandul odaböfögi az urának: „Miért kéne nekem elmennem, ha fel akar mosni?”
Krízis: Nem is próbalom leplezni, hogy minden szavát értettem. És nem vártam a férje válaszára sem. Visszapréseltem a felhömpölygő káromkodást, ami a hiányos angolom ellenére is szaftosra sikerült volna. Azt még gyorsan átgondoltam, vágjam-e a felmosónyelet a hátába, de voltak szemtanúk.
Tehát, mint aki folyékony nitrogént szívott, párás lehelettel közöltem, hogy a világért meg ne mozduljon, majd körbetörlöm a lábát.
A konfliktus feloldása: itt kukkants vissza az első bekezdésre. Plusz egy jókora ajtócsapódás.
Életmentő volt, hogy megbeszéltem Ryannel egy találkozót. Nem tudom, barátság-e a mienk, de érdekszövetség mindenképp. Kölcsönösen kezet nyújtunk egymásnak az unalom futóhomokján. Vagy együtt fuldoklunk, mint ezen a szombaton.
Ünneplőben érkezett a megbeszélt találkahelyre, ami nála egy vasalt T-shirt-öt jelent. Hattemben semmi sincs, ami menedékül szolgálna két kicsapott au-pairnek. Zwollébe nem akartunk menni, mivel én reggel utazom… Maradt egy üveg tequila, fél kiló citrom, és ryan host familyjének mindig palacsinta szagú háza.
Helyzetleírás következik: ryan szobája falát … nem tudom le merjem-e írni, hogy britney spears plakátok díszítik. Ezt a feszültséget oldja egy süllyedő óceánjáróról készült szappanos film mozireklámja. Az ágya fölött képek a családjáról, exéről, barátairól. Rendkívül szentimentális.
Ezek után inkább a társalgót választom. Hatalmas üres tér, amelyben elveszik a kanapé, és az alacsony dohányzóasztal. Szemben velünk a kandalló, liliputi méretű. A sarokban ruhaszárító, az ablakban egy hatalmas vörös macska. Behúzom a függönyt, jelezve, hogy ez nem az ő napja. Amíg én itt vagyok, ő kint éjszakázik.
Előkészülünk. Két műanyag kétdecis pohár a tequilához, egy XXL pokróc, fél kiló sós mogyoró, és egy kruidenbrot. Mindez nekem nem elég Maria Antoanetthez. Az első 20 percben háromszor vetkőzött meztelenre. Ez se engem, se ryant nem hozott lázba. Ezen az estén már csak egy szirupos komédia segíthet. Ne fintorogj! Ez mindig bejön. Kinek van kedve gondolkodni fél üveg agávélé után. Amitől persze semmi bajom. Ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni. És erősen töprengek, hogyan jelenítsem meg, hogy kijelentésem semmiféle kettős értelmet nem hordoz. Még éjjel kettőkor is csont nélkül dobtam egy tízpontost (azt hiszem ilyen nincs) a lime héjjal a szemetesbe. Úgy három óra magasságában megtámadtuk a családom rezidenciáját. A konyhapulton gubbasztva majszoltuk a maradékot. Arra gondoltam, kár lefeküdni, de lovagom szeme alatt a táskák bőröndökké nehezedtek. Lecuppantottam hát a fejét a süteményes tepsiről, és két csirkecombbal a kezében útjára bocsátottam. A déli szél kísérjen utadon!
És engem is röpke három óra múlva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése