Dancing Queen

Alig siklott ki a vonatom a zwollei állomásról, amikor megcsörrent a telefonom. Timi hívására számítottam. Talán pingvinnek öltözött greenpeace aktivisták térítették el a vonatot. Nála semmi sem lehetetlen. De nem! Mindössze kéjti közölte velem, hogy túl sokáig ült a klotyón, nagyot sprintelt az állomásra, felfokozott izgalmi állapotában rossz helyre vett jegyet és rossz vonatra szállt. Ezek ketten már nyithatnak egy klubbot a fb-on. Vagy már látom a közösen megjelentetett könyvük címét: „Train rém, avagy a tömegközlekedés szellemvasútja!”. Azon töprengtem, hogyan valósítom meg az ablakon kihajolós, hangosan visítós és gyors karjelzéseket végző aktivitásomra felszólító kérését a deventeri állomáson. A vonatom légkondicionált, az ablak nem nyitható, a feszítővas-üvegvágó mini szettem otthon maradt. De még ha sikerül is lyukat ütnöm az üvegen, akkor is a földszinten ülök, tehát a betont csapkodhatom nagy lelkesen. Az egész performance vége az lett, hogy a szerelvény lassan kúszott el a bambán ácsorgó kéjti mellett, én pedig kényszer városnézésre kárhoztattam Zuthpenben, amíg sikerült elcsípnie egy csatlakozást. A nagy izgalmakra, és a viszontlátás örömére már a kupéban elfogyasztottuk az ajándék nasit, és csak a dugóhúzó hiánya akadályozta meg a korai italozást. Zsú röpke fél óra alatt rálelt az elméletileg nem létező állomásra, és még egy fél óra alatt sikerült felszednünk timit is. Mert mondanom sem kell, hogy különböző falvakban szálltunk le. A csapat tehát összeállt. 

Gyors és hangos városnézés Varsseveldbe és Doetinchembe, 150 rettenetesebbnél, rettenetesebb fotó, köztük a nevezetességekkel, mert rólunk aztán senki ne mondja, hogy megvetjük a jóféle holland kultúrát. Zsú csapatunk legfrissebb tagja gyilkos indulatokat kezd táplálni a kamera iránt. Saját bevallása szerint egész életében nem sütötte el annyiszor a masináját, mint mi egy délután alatt. És valószínűleg sosem látott még ilyen, sáska módjára pusztító lányokat, akik mindent megtapogatnak, ki- és felpróbálnak, és eszmecseréiket 100 decibellen folytatják. Halláskárosodás, ideggyengeség, és a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok jellemzik csapattevékenységünket. 

Persze nem eszünk túl sokat, 10-re vacsorameghívásunk van egy török étterembe. Zsú inkább szeretője, mintsem barátja, török, és a baráti köre, nagyon optimista a felbukkanásunkkal kapcsolatban. Na tessék, legyél elég szép és vidám ahhoz, hogy a vacsi grátisz legyen, de ne legyen elég ahhoz, hogy a fiúk magabiztosakká váljanak. Mindezt party out fit-ben! Azt hiszem, az hogy gátlástalanul tömtük magunkba a fokhagymás szósszal áztatott kebabot, és háromdecis pohárból ittuk a rakit, elég sokat tompított a fényünkön. De azért köszönjük fiúk! És tudod mi a jó az ánizspálinkában? Kellemes szájszag böfögés után.

Mielőtt a szaftos party-részletekhez érnénk, megemlíteném a török mentalitás egy-két jellemvonását. Én sosem kérdeztem meg tomitól, hogy elmehetek-e bulizni. És azt hiszem ez volt a baj! Ezért nem utalja nekem a pénzt! Drágám, mától kezdve, ha megtisztellek a kérdéssel, és te rábólintasz, kérlek erkölcsi támogatásod mellett, biztosíts egy kis anyagi függetlenséget is a bájos kedvesednek! 

Pár szó a helyről: Radstake! Jó, ez így elég kevés. Az egyetlen disco, aminek lovardája van. Jó, ez így elég bizarr. Egy nagy istálló. Ez pedig elég kiábrándító! Egy lovas központból nőtte ki magát Hollandia egyik legnagyobb szórakozóhelyévé, amely 5000 ember befogadására alkalmas, 8 teremmel, a legkülönfélébb zenei ízlés és elhajlás kiszolgálására. Na, ez azért már jobban hangzik… de az előző állítások is helyénvalóak. Külön disco-buszok hozzák-viszik azokat a fiatalokat, akik nem kerékpárral érkeznek.

Hosszú percekig csak tanácstalanul kóvályogtunk a helyen, és nem a felszabaduló etil-alkoholtól. Kivéve talán zsút, aki elég lázán értelmezte a raki vízzel való hígítását. Kicsit féltünk is, hogy leesik a forgó emelvényről. Személy szerint én egész este egy retro partyn égettem a zsírt, tekintve, hogy lassan én is őskövületnek számítok egy discoban. Ehhez képest ezelőtt még sosem voltam egész éjjel a középpontban. Ha ezt otthon szeretném elérni, akkor minimum a mellbimbómat kell villantanom, hogy elvonja a figyelmet a tűsarkúban imbolygó járásomról, és a kikandikáló harisnyatartómról. Itt mindezt elértem egy kitaposott csizmában, farmershortban és cowboy ingben. A holland lányok mellett ez is elég! Számukra az „ereszd el a hajamat” nem más, mint álldogálni a villódzó fényekben, görcsösen kapaszkodva egy kétdecis söröspohárba (önmagában nevetséges!!!), és akaratlan izomrángásokat imitálni a végtagjaikkal. Mi pedig csak táncoltunk, nevettünk, és egy óra leforgása alatt a reflektorfényben találtuk magunkat, a DJ számlájára vedelve a „limonádét”. Ismeretlen fiúkkal fényképezkedtünk, akiket az sem tántorított vissza, hogy az én ingemből csavarni lehetett az izzadságot és a sört. A buli elején még megfurdaltak utánunk a fejek, a végére szerintem már csak a gyomrok. Teljes amortizálódás!

Szerintem a holland dizsitörténelemben még sosem kavart ekkora sikert 4 lány felhőtlen bohóckodása. Részemről legalábbis nem lehetett több! Hiszen én már öreg vagyok, kövér és mindezek tetejében kapcsolatban!