2010. július 5., hétfő

Itt a vége, avagy ott a farka…

És igeeeeeeeeeeeen! A helyes válasz a C! Akkor most közjegyzőnk jelenlétében megkezdjük a sorsolást. E heti nyertesünk… én leszek, ha végre újra on-line állapotba tudom hozni a gépem. Akkor itt most háromsornyi szünet, amivel belezavarnék a történetbe. Hiperszonikus gyorsaságú internetre váltott a család, minek következtében egy hete nincs kapcsolatom a külvilággal. Köszönhető ez a gépemre telepített sokszor és sokféleképpen áldott vistának. De, ahogy angol barátaink mondanák, „by the way”, most már két napja nincs használható gépünk, és itt-ott telefonvonalunk sem. A bloggal kapcsolatos mindenfajta késést ezennel a kpn és a microsoft számlájára könyvelnék el.

Vissza a kis kávézóba, ahova bekényszerített minket az a tény, hogy újabb vonatot szalasztottunk el. Kétségbeesésnek semmi nyoma. Emlékeztessetek, hogy uborkaszezonban majd írjak a holland vasút makro- és mikroszisztémájáról. Fél óra várakozás, amit egy ír kávéval kívánunk kitölteni. Már akkor fel kellett volna állnunk, amikor a kislány, bocsánat, pincérnő, két különböző pohárba kezdte el dobálni a hozzávalókat. Még az alkoholfogyasztás terén oly amatőrnek számító barátom – aki koránál fogva szülőhazájában már többszörösen büntetett előéletűnek számítana – szeme is elkerekedett, amikor úgy három löketnyi whiskybe beleengedett egy forró expressót és dupla adag tejszínhabot. Mindez egy öblös vörösboros pohárban tálalva. A tejszínhabig még csak csúszott a dolog. De az első forró, kávéval színezett whisky után jött a „szavak nélkül is értelek” pillantás. Te is arra gondolsz, amire én gondolok? – kérdezték a visszafojtott röhögéstől könnyes szemek. Igen, pontosan arra gondolok, hogy belenyomom a kiscsaj fejét a poharamba, csak megvárom, amíg befejezi a folyamatos pötyögést a telefonján. Így tett a csapat otthonából szabadult, negyvenes családanya is, akik vonatuk lekésését egy kávéval akarták megünnepelni. Szerencséjükre nem írrel! A személyzet még mindig multimédiás teendőit intézte, így a legjobbkor jelent meg a napbarnított bőrű királyfi, két jókedvű, királyfinak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető alak társaságában. A „délceg henceg” beállt a pult mögé. Mi pedig megragadtuk a soha vissza nem térő alkalmat, hogy jeget kérjünk gőzölgő italunkba. Amikor megérkezett a két marék jég – és a hangsúly a MARÉKON van – elcsattant a második „szavak nélkül is értelek” pillantás. Akárhogy is, az alkohol fertőtlenít, szóval majd valahogy kitöltjük ezzel a lópisivel a maradék 20 percet. Szerencsénkre a két jókedvű fickó a segítségünkre sietett. Említettem már, micsoda szociálpszichológiai jelenség, hogy ha idegen nyelvet beszélsz. Az emberek hirtelen többszörös érdeklődést tanúsítanak irányodba. Immáron nagy rutinnal adjuk elő tömörített önéletrajzunkat és megismerkedésünk történetét, valamint fejtjük ki kissé bonyolult kapcsolatunkat, anélkül, hogy a „buzi témába” belebonyolódnánk. A férfitársaság ellenére a legnagyobb bókot ry kapta. Megállapították, hogy szinte folyékonyan beszél angolul. Zárójelbe jegyezném meg, milyen nehéz egyszerre visszatartani a felszínre törekvő röhögést, és a „kávé” okozta hányingert. Gyérfogsorú bárpult-szomszédaink vendégeiként megkíméltünk magunkat a kávékülönlegesség elfogyasztásától. Mert egyébként a „ha már kifizettem, megiszom” elvtől vezérelve lenyomtuk volna a torkunkon. A nevetéstől vonyítva menekültünk a „vonatot lekésők” törzshelyéről.

Az a kellemetlenül feszítő érzés mindig a legrosszabbkor tör rád, és vannak olyan helyzetek, amikor a semmiből bukkan elő. Hiába kulcsolod keresztbe a lábad és mondogatott magadban, már csak 10 perc, a „menten bepisilek” ösztön a bozótos felé hajt. A lichtenvordei állomás szépen nyírt, áthatolhatatlan növényfala végtelen hosszúnak tűnt azokban a percekben. Az összeszorított lábakkal végrehajtott kocogás elnyúló percei a Túl a sövényen mókusát idézte: „Ebben az irányban megkerüli a földet!”.
Éppen, hogy csak visszagyömöszöltem magam szűk cicanadrágom kegyetlen szorításába, amikor ry üvöltése rezegtette meg a rekettyést. Izmaim megfeszültek, és vad döcögésre szántam rá magam. 5 perc sem kellett ahhoz, hogy végre csábosan feltipegjek a tömött discobuszra, ami úgy negyed órája várt rám, fedélzetén bevetésre kész ifjoncokkal. Addigra mindannyian ismerték a fél élettörténetünket, és természetesen azzal is tisztában voltak, hogy nem a virágágyást gazoltam a lámpafényben. Ennél csábosabb belépőt nem is kreálhatnék magamnak. A busz ezek után grátisz.

Amennyiben a táncot önkifejezési formának tekintjük, akkor hősünkben egy elszabadult sztriptíztáncos rejtőzik, aki repertoárját a moulign rouge és a chicago jeleneteiből állította össze. És ijesztő módon, a holland lányok bolondulnak ezért az erotikusan túlfűtött, feminin és erősen teátrális filmbetétekért. Sosem szólított meg még ennyi lány egy este alatt (sőt, hogy őszinte legyek, előtte sosem szólítottak meg lányok). Érdeklődésük spotlámpájának fénysugaraiban ry és a hozzá fűződő kapcsolatom, illetve esetleges esti terveim szerepeltek. Ó, csak vesd rá magad nyugodtan! – biztattam mindenkit. És van, aki szó szerint értette. A kacsalábon forgó emelvény tövében táncoltunk, amikor őrangyalom közbenjárásával kissé hátraléptem, pont a legmegfelelőbb pillanatban ahhoz, hogy fizikai kontaktus nélkül elsuhanhasson előttem a macskanő. A következő pillanatban ry a földön hevert, hasán a repülő lány csücsült, ő pedig kétségbeesetten a nevemet ordította. Segítenem kellett volna, de teljesen erőt vett rajtam a helyzet tragikomikuma. Lányok, azért kell nektek, mert annyira más, csak épp ideje lenne eltöprengeni a mitől más kérdésen.

A nagy macska-egér játszmában elvesztettük a ruhatári számainkat és lekéstük az utolsó disco buszt. Megfejthetetlen csáberőknek, vagy inkább szerencsétlen ábrázatunknak köszönhetően, a biztonsági erős fiúk, és egy kisebb csapat illuminált lokálpatrióta segítségével, hekkeltünk egy arra tévedt buszt, ami két köszönömért elvitt minket a vonatállomásra. Innen mindössze három óra várakozás után sikerült is tovább haladnunk. Ezalatt megdöntöttem a mozdulatlanul egy helyben ülés világrekordját, és egy kisebb tanulmányra elegendő anyagot szedtem össze ry alvási szokásairól. Két keze és feje becipzárazva bőrdzsekijébe, és teste erősen megdől oldalirányban, majd mikor már majdnem eléri a pad vízszintjét, egy ismeretlen erőtől vezérelve visszahajlik, mint egy „lassított kelj fel jancsi”.

Zwolle, régimódi kávézó, forró kávé és croissant. Megmentik az életemet. Fáradtan, koszosan, sörösen, átfagyva, elnyúlva a bőr kanapén, készen arra, hogy egy hatalmas alvással zárjuk a hétvégémet. És készen, hogy hétfőtől a 25 évesek felelősségteljes életét éljem, lassan bandukolva a 30 felé.


U.i.: Köszönöm mindenkinek, aki mosolyt csajt az arcomra jókívánságaival, üzeneteivel, vagy csak azzal, hogy gondolatban velem volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése