kuplé

"És csattognak a vitorlák valamerre, parti vizeken, és lobog a lányok haja, ahogy meg-megrázzák a fejüket a mozi sötétjében, és járják a foxtrottot villanyfényes városokban. És hogy lobog, lüktet, mély, titkos nyugalommal az életünk a csillagok alatt. Egy tóparti kastélyra gondoltam, a hegyek között, ahol negyvenéves leszek, és vászonra fogok festeni valódi olajfestékkel, és cigarettázom, és jó detektívregényeket olvasok, és nagyszabású életemhez bizonyos tekintetben állandóan szól a dzsezz."

Ottlik Géza

A kis sün sütőtök gnocchija zsályás beurre noisette-el

„Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.

Mit tett a kis sün? Tüzett rakott. Sütni való tököt vett elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.

Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sült tökdarabokat tálcára rakta, és kiült odúja elé.

-          Itt a finom, forró, méz-ízű eledel! – rikkantotta.“

Mindig is akartam egy irodalmi gasztroblogot. Oh là là! A Gőgös Gúnár Gedeon, az olasz gnocchi, a francia „mogyoró vaj” és őszi perverzitásom, a sütőtök irodalmi-kulináris találkozása.

Egy újabb végtelenül „eccerű” recept pajkos hugincám receptárába.

Vallomás következik: én a gnocchifőzést szerencsejáték szerűen űzöm. Vagyis nem sok reményt fűzök hozzá. Vannak dolgok, amit nem kell erőltetni. De ez a sütőtökös változat a szívügyem. 

Hokkaido tök (Onion Squash)

Hozzávalók (2 személyre, mint mindig):

1 kisebb tök, sütés után, megtisztítva kb. 400 g

1 tojás

½ csésze liszt*

1 nagy csokor friss zsálya

1 csipet reszelt szerecsendió

100 g teavaj

Ahogy a kis sün halad ezzel a recepttel:

1. A sütőtököt nagyobb darabokra vágom és 160°C-on puhára sütöm. Ha megsült, könnyen lehúzom a héját (megkímél a nyers hámozás komoly izommunkájától). Itt kell egy kis ravaszság a dologhoz. Attól függően, hogy milyen tököt használunk, a végeredmény elég vizenyős lehet, ami azt eredményezi majd, hogy túl sok lisztet vesz fel a tök és a végeredmény egy lisztízű parittyatöltelék lesz. Ha sok időnk van, akkor a tököt átültetjük egy szűrőbe és a gravitációra bízzuk a dolgokat. Ha azonban halaszthatatlan ehetnékünk van, akkor a sült tökhúst késes betétű robotgépben pürésítjük és egyszerűen felmelegítjük és sűrűn kevergetve elpárologtatjuk belőle a felesleges vizet.

Én hokkaido tököt használok, ami nagyon sűrű állagú, és a tojás nélkül le sem tudnám pürésíteni.

A tökpüré állaga a tojás hozzáadása után

2. Ha a tökpüré megfelelő állagú, hozzáadunk egy tojást, egy csipet szerecsendiót, és egy kis marék felaprított, friss zsályát és kis adagonként a lisztet. A legegyszerűbb ha fakanállal dolgozunk. A tészta akkor jó, ha nagyon puha marad, de kézzel formálható. Én lisztezett kézzel mogyorónyi golyókat formálok, majd kissé elnyújtom a tenyerem között és végül egy villa hátlapjával végiggörgetem egy lisztezett  munkafelületen. A villa nyoma adja a gnocchi jellegzetes bordázottságát, és egyben jelzi a tészta megfelelő állagát is. Ha a tészta elég puha ahhoz, hogy erőfeszítés nélkül bordázzuk, valamint meg is tartja a formáját, nagyot már nem hibázhatunk. 

A "működőképes" tészta állaga

 3. A teavajat a zsályalevelekkel lassú tűzön melegítjük, amíg a vaj enyhén barnás színt és mogyorós, diós aromát kap.  

Gnocchi art

4. A kifőzött gnocchikat a zsályás beurre noisette-be forgajtuk és azonnal tálaljuk.

Itt a finom, forró, mézédes eledel!

 *Az „1 csész ez”, „1 csésze az” típusú mértékegységgel főleg amerikai receptekben találkozunk. Ez nem azt jelenti, hogy az amerikaiak képtelenek lennének decimális egységekben gondolkodni, egyszerűen csak praktikusak. Egy „csésze-mérce-szett” kézenfekvő megoldás az olyan kísérletező és a recepteket nagyvonalúan kezelő főzőcskézőknek, mint én. A sütőtök gnocchi esetében a „fél csészémet” megmerítettem liszttel a „Majd meglátjuk mi lesz felkiáltással!”. És pont elég lett.

Az amerikai „fél csésze” (1/2 cup) európai csésze esetében 150 ml-t jelent.

Beurre noisette – francia kifejezés, szó szerint fordítva „mogyoró vajat” jelent. Az angol brown butter-ként emlegeti. Mindkét elnevezés a folyamat egy fontos mozzanatát emeli ki. A vajat lassú tűzön melegítjük, amíg aranybarnás színt kap és enyhén mogyorós, diós aromájúvá válik.

Fontos hogy teavajat használjunk. A vaj elnevezés legalább 80%-os zsírtartalom fölött létjogosult.

Magányos nők tésztája avagy sütőtökös gombás linguine

Ez az egyik kedvenc tésztám. Gazdag, krémes, sós a parmezántól, édes a sütőtöktől és friss a borstól és a zöldfűszerektől. Jon, a főszakácsunk készítette nekem, egy ajtócsapkodós nap után, amikor Robot hátrahagyva a kávézóba menekültem vigasztalásra. Ezért a magányoz nők tésztája név. De gyakran készítem ezt, ha Rob sörözni indul, és enyém az egész lakás. Ez a tészta sikamlósan krémes, izzóan narancssárga és üdítően zöld egyszerre. Tökéletes kezdete egy párnaszorongató estének!

Persze nem kell, hogy ennyire lírai magasságokba emelkedjünk. Közeleg a sütőtökszezon és felháborító, hogy mifelénk a sütőtököt csak megsütik, és kész. Egy jó sült tökön nem lehet hibát találni, de azontúl rengetek izgalmas formában kerülhetne az asztalra. Például gomba és sütőtök. Én sosem tettem volna egymás mellé a kettőt, de működik. Valójában egy végtelenül egyszerű recept, ahol a kiváló hozzávalók önmagukért beszélnek.

Hozzávalók (kb. 2 személyre, ha mégsem vagy magányos):

Linguine (a linguine az én személyes perverzitásom, spagetti is megteszi)

1 kisebb sütőtök * (a sütéshez olívaolaj, rozmaring, fokhagyma)

5-6 fej gomba

200 ml tejszín

2-3 ek parmezán **

1 csipetnyi kakukkfű

1 nagy marék apróra vágott petrezselyemzöld és/vagy metélőhagyma

Só, bors

Ha nincs parmezán, és különböző okokból soha nem is lesz, akkor ez a recept jól működik bármilyen kék sajttal is (Niva, gorgonzola). Viszont csinyján bánjunk vele!

Ahogy én haladok ezzel a tésztával:

1. Meghámozom a sütőtököt és 1.5 x 1.5 cm-es kockákra vágom. Ez magyarul falatnyit jelent. Meglocsolom olíva olajjal és bedörzsölöm sóval és borssal. Mellédobok pár szár rozmaringot és fokhagymagerezdet, amit nem hámozok meg csak kicsit összeroppantok egy kés lapjával vagy a mozsaram döngettyűjével. 170 ºC-on puhára sütöm. Ez kb. 15-20 perc. 

Édesen sós, vajpuha sütőtökfalatok

2. Ezalatt bőven van időm felszeletelni a gombám, és felaprózni a metélőhagymám és a petrezselymem. (Valamint előkészíteni a filmet, könyvet, magazint, behűteni egy könnyű fehér bort.)

3. Ha a sütőtököm kész, kiszedegetem a rozmaringot és meghámozom a fokhagymát. Innentől kezdve felgyorsulnak az események.

4. Odateszem a tészta főzővizét, és mialatt a tészta fő, a mártásunk is elkészül.

5. Serpenyőben felmelegítek egy kevés olívaolajat és pirítani kezdem a gombám. Nálam a gomba mindig vajban sül, de ez esetben a tejszín miatt minimálisra csökkentettem a zsírmennyiséget. Szóval ott tartottam, hogy addig pirítom a gombám, amíg egy kis színt kap, de még megőrzi az állagát. Ekkor sózom, borsozom és meghintem egy csipetnyi kakukkfűvel. Ráöntöm a tejszínt és krémes állagúra sűrítem. Ez nem tart tovább egy percnél.

Fontos azonban, hogy tisztességes, sűrű tejszínt használjunk. A főzőtejszínnek is biztos megvan a helye valahol, de nem egy tésztaszószban. Ha a tejszínt leredukáltuk, levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a parmezánt. A parmezánt nem főzzük és fontos megtanulni, hogy a modern konyhákban a parmezán inkább ízfokozóként, mintsem sajtként van jelen. Kóstoljunk! Egy jó tésztaszósz erőteljes, hiszen a tészta kicsit tompít majd az ízeken, és így nem kell belefojtanunk szerencsétlen tésztát a szószba. 

A tökéletes állagú gombamártás (ami a tésztán is marad)

6. A tésztát leszűrjük, de mindig fogjunk fel a egy csészényit a forró tésztaléből. Ez az olasz nonnák örökérvényű tészta-trükkje. A tésztát nem öblítjük le és nem olajozzuk, hanem forrón beleforgatjuk a szószba. Ha túl sűrűnek és tapadósnak találjuk, akkor belelöttyintünk a forró, keményítőtől gazdag tésztaléből és a kívánt állagúra hígítjuk. De ismétlem, a szósznak a tésztán a helye, nem a tányér alján!

7. A gombás tejszínes tésztára halmozzuk a sütőtököt, és meghintjük a zöldfűszerekkel.

8. Jéghideg fehér borral öblögetjük és élvezzük, hogy miénk a távkapcsoló, a kanapé és mindennapok luxusának illúziója. 

Sütőtökös gombás linguine

 *Sütőtök tipp: Itt rengeteg sütőtökből válogathatunk, melyek aprók és jól használhatók egyszeri főzéshez. Mifelénk a sütőtök gigászi nagyságokig fajulhat (valamiért a háztáji kertészet előnybe részesíti a méretet a minőséggel szemben). Ha egy nagyobb sütőtökkel nézünk farkasszemet, érdemes előre dolgoznunk. A fent leírtak szerint megsüthetjük sütőben, sóval, borssal, fokhagymával és fűszerekkel, és egy részét lefagyaszthatjuk. A későbbiekben csak újra felmelegítjük forró sütőben és gazdagíthatunk vele tésztát, rizottót.

Egy részét kevés vajon megpárolhatjuk és püréként fagyaszthatjuk. Receptek hamarosan!

**Parmezán tipp: A parmezán nem olcsó, és valószínűleg ez az egyik oka, hogy otthon nem terjedt el a mindennapokban. Azonban a parmezánt érdemes másként kezelni, mint a könnyebb, kevésbé karakteresebb sajtokat. Igazán mély, egyedi ízt ad a legegyszerűbb  hozzávalóknak és a jó hír, hogy valóban nem kell belőle sok. Sőt, az eltúlzott parmezántól hányás ízű lesz minden (elnézést a vulgaritásért), így mindig kóstoljunk, mielőtt „csak még egy csipetnyit“ dobunk az ételhez. Valamivel olcsóbb megoldás lehet egy érett pecorino. Mindkét sajt nagyon kemény és a zsírtartalmuk 32% körül mozog. Mivel a pecorino juhtejből készül, érdemes a szlovák juhsajtok között szétnézni. Valószínűleg találunk egy hazai, kevésbé drága, de egyaránt remek sajtot. Én gyakran főzök parmezánnal, ennek ellenére egy 150 g-os csomag egy-két hónapig is elég. Sose vegyünk reszelt parmezánt. Általában a gyengébb minőségű sajtokat dobják piacra ilyen formában (ez az árban azonban nem mutatkozik meg) és reszelve sokat veszít az aromájából. Azonban kézi reszelővel se vesztegessük az időt. Én nagyobb darabokra vágom a tömböt és késes betétű robotgépbe dobom. Ha csak tálaláshoz szeretnénk használni, akkor mutatósabb, ha krumpli hámozóval parmezánpelyheket gyártunk.

Lazac Zsuzsi talányos sikertörténete avagy Komfortos mennyország

Mert könyvajánlót olvasni jó!

A The Lovely Bones egy szívmelengető regény a kritikák szerint. Kiindulási helyzet egy megerőszakolt kiskorú és gyászoló családja. Tehát, ha egy könnyű, nyárvégi, erőszakolgatós olvasmányra vágytok, kérlek, ne hagyjátok magatokat lebeszélni.

Én nem olvasok magyarra fordított kortárs angol nyelvű irodalmat, mert…

1. műfordításhoz mű kellene…

2. amit egyesek műfordítás néven elkövetnek, az valószínűleg a Google fordítónak is menne

… de a címnek utána néztem: Komfortos mennyország (ha valaki a lentebb leírtak után is erőt érez magában).

„Alice Sebold regénye az amerikai megjelenés után olyan eladási adatokat produkált, hogy képes volt Stephen Kinget és J.K. Rowlingon is maga mögé utasítani, bebizonyítva ezzel azt, hogy a szépirodalom nem halott.” Nem, kedves Port.hu, bizonyítva ezzel, hogy fogalmuk sincs a szépirodalom fogalmának mibenlétéről, valamint bizonyítva az amerikai oktatási rendszer súlyos hiányosságait. De azért azt feljegyzem magamnak, hogy Stephen Kinget Dosztojevszkij mellett szépirodalomként emlegetjük.

Gondolom mindenki hallott a híresen hírhedt A szürke ötven árnyalatáról. Fifty Shades of Grey. Szó szerint lemagyarítva, annak ellenére, hogy a „grey” ez esetben a főperverz, Mr. Grey neve. Végül is nem számít, az angol irodalmi színvonalat a legkontárabb magyar fordító sem tudja mélyebbre döngölni az irodalmi posványosba. Esetünkben a fordító bölcsebb és a kis Susie Salmon neve Susie Salmon marad, megkönnyebbülésünkre, különben a kis Lazac Zsuzsi mesélné történetét, a mennyországból lógatva lábát boldogan.

A történet, mint már említettem nagyon szívhez szóló. A kis Susiet megerőszakolják és meggyilkolják, a családja gyászát a mennyből nézi végig és sanyargatja a mi kis szívünket. Ez így rendben is van. Susie azonban nem tud szabadulni az élettől. Te, a kis naiva azt gondolnád, maradni szeretne, hogy fogja a családja kezét, vagy leleplezze a gyilkosát. De nem, ő vissza szeretne jönni, hogy lefeküdjön a barátjával. Mi más szabadíthatná fel egy megerőszakolt, meggyilkolt tizenéves lány szellemét. Így átveszi egy leszbikus barátnője teste felett az uralmat és megtörténik a katarzis.

Nem vagyok a szertartásos könyvégetés híve, de kezdem azt hinni, most kicsit meginogtam.

Talán a történet kicsit sántít, de én őszinte örömmel olvasok könyvet magáért a prózáért, a szavak játékáért, az irigységért, amikor azt gondolod, ezt neked kellett volna papírra vetned.

Sebold megkímélt az irigységtől, de azért engedjetek meg néhány gyöngyszemet. Elnézést a szabad fordításért, de én az angolul megírt remeket tárgyalom. Könnyen meglehet, hogy a magyar fordítás egy irodalmi kuriózum. Sőt, biztosan az.

Sebold különösen a szemek önálló kis életének megragadásával kápráztat el. Szó szerint. Néhány hasonlat után valóban csillagokat látok... vagy tüzes vaskarikát.

“Her eyes were like flint and flower petals.”- "A szeme, mint kovakő és virágszirom"… vagy kvarckavics és virágszirom?  Vagy most az egyik szeme ez, a másik szeme az?

“Her pupils dilated, pulsing in and out like small, ferocious olives.”

"A pupillái kitágulva lüktettek, mint kicsi, kegyetlen olajbogyók." Jaj, ne, mint kegyetlen olajbogyók??? Csak nem azok a vérengző olajbogyók, amelyektől mindnyájan rettegünk?

„The tears came like a small relentless army approaching the front lines of her eyes. She asked for coffee and toast in a restaurant and buttered it with her tears.”

"A könnyek úgy áradtak, mint egy könyörtelen hadsereg megközelítve a szeme sarkát. Az étteremben kávét és pirítóst kért, és megvajazta a könnyeivel"… Igen, a pirítóst vajazta meg a könnyeivel, csak hogy teljesen világos legyen. 

Tapasztalatom szerint a könyv szereplői két dolgot tesznek előszeretettel: nevetnek, ami azt jelenti boldogok, vagy sírnak, ami azt jelenti, vaj kell a pirítósra.

U.i.: Bevallom, sosem értem a könyv végére. A hiányzó tudásmorzsákat más mártírok könyvajánlóiból csippentettem fel. Mert könyvajánlót olvasni jó! 

Sys receptkönyve – tőlem neked - szerelemmel

Kulináris szellemi alkotás és ihletforrás egyben, legdrágább húgomnak, és a hozzá hasonló mindennapi hősöknek.

Egyetlen nehézséggel küzdök itt. Az a fajta vagyok, aki, szemre főz. Drága Sys, kezeld ezt, mint ihletforrást, amolyan „guideline“ inkább, mintsem földrajzi pontossággal rajzolt térkép.

Kevés méricskélés lesz, de sok szöveg, mert az én kuglófkirálynőmnek még sok tanulnivalója van!

Chorizoval "mázolt" lencsesaláta házi lepénykenyérrel

Azért írom „házi“ lepénykenyérrel, mert itt általában csinos indiai papírba csomagolva vesszük, amit aztán két perc alatt felmelegítek, vagy ha nagyon igényes akarok lenni, akkor nedves sütőpapírba csomagolva a sütőbe dugom. Ezt naan néven forgalmazzák és Dél-Ázsiában egyszerűen csak kenyeret jelent. Az én kenyerem inkább roti, mert keletlen és serpenyőben sütöm, de a részletekbe most ne menjük bele, és nevezzük csak lepénykenyérnek.

Lepénykenyér (kb. 6 darabhoz):

250 g liszt

2 kk sütőpor

1 kk fekete hagymamag

100 g joghurt

75 ml víz

A fekete hagymamag természetesen opcionális, de ha valahol ráakadsz, ne hagyd ott. Enyhén hagyma íze van, de annál sokkal roppanósabb, borsosabb. Angolul nigella seeds, ami Robot nem hagyja nyugodni, és mindenáron Nigellával akarja összefüggésbe hozni... eddig sikertelenül. Helyettesítheted száraz serpenyőben pirított köménymaggal, vagy szárított korianderlevéllel, esetleg felaprózott friss fűszernövénnyel (olyannal, ami jól bírja a „gyurkászást“ – kakukkfű vagy rozmaring).

Mivel itt a legkisebb joghurt is 200 g-os, én az egészet belekeverem a tésztába, és ennek függvényében lötyögtetek hozzá egy kis vizet. Egy nagyon lágy tésztát kapunk, azt mondanám lángos tészta állagút. Egy kicsit pihenni hagyjuk, majd hat egyenlő részre osztjuk és 3-4 mm vastagságú köröket nyújtunk. Száraz serpenyőben pár perc alatt kész is van. Mindig melegen tálaljuk, ezért ha az itt következő lencsesalátához készítem, akkor nálam ez az utolsó lépes. Csak akkor sütöm ki a kenyeret, ha a saláta már készen van. 

Zöldek és pirosak...

Chorizoval mázolt lencsesaláta

Hozzávalók, az olyan szupermarket-hősöknek, mint én:

Chorizo, bacon, puy-lencse, koktélparadicsom, feta, petrezselyemzöld, avokádó, chili

Hozzávalók, az olyan kertel rendelkező tisztességes állampolgároknak, mint a családom:

Kolbász (lehetőleg enyhén csípős, füstöletlen, vagy csak enyhén füstölt főzőkolbász. A lényeg, hogy ne domináljon túlságosan)

Húsos, füstöletlen szalonna (lehet előfőzött is. Én csak azért dobtam bele két szeletet a salátámba, mert már két hete ott száradt a hűtőmben)

Lencse (Barna vagy zöld lencse, a lényeg, hogy megtartsa az állagát és ne főjön szét) Általában egy adag lencse 70 g-ot jelent

Paradicsom (érett, finom, napédes paradicsom)

Feta (bármilyen puha, fehér sajt)

Avokádó (ha neked is kallódik egy túlérett a hűtődben)

Petrezselyemzöld, chili, esetleg újhagyma

Mézes-mustáros salátaöntet:

2 kk mustár

2-3 kk méz (ízlés szerint, mindig kóstolj!)

2 kk olívaolaj

Só, bors

Ahogy én haladok ezzel a vacsorával:

1.Elkészítem a lepénykenyér tésztáját.

2. Odateszem a lencsét főzni, egy gerezd fokhagymával és babérlevéllel.

3. Serpenyőben olaj nélkül, mérsékelt lángon pirítani kezdem a felkarikázott kolbászt és az apróra csíkokra vágott szalonnát. Kiolvasztom a húsokból az összes zsírt, aztán feljebb tekerem a lángot és rápirítok (remélem érthető a szaknyelv, kunc-kunc). Ha kész, a serpenyőt félrehúzom.

4. Felszeletelem a paradicsomot, az avokádót, felkockázom a fetát. Apróra vágom a petrezselyemzöldet (jó sokat) és kimagozok egy piros chilit és felaprózom (inci-fincikre).

5. Elkészítem a salátaöntete.

6. Kinyújtom a tésztám és odateszem a vasserpenyőm melegedni.

7. Leszűröm a lencsém és még melegen összeforgatom a húsokkal a serpenyőben, hogy felvegye az ízes zsírokat, pörcöket, majd még melegen beleforgatom az öntetem is. A hüvelyesekre általában érvényes, hogy sokkal jobban ízesíthetők még kihűlés előtt.

8. Közben elkezdem kisütni a kenyerem a száraz serpenyőben, a készeket alumínium fóliába csomagolom, de egy konyharuhát teszek alá (mármint a fólián belül), mert azt akarom, hogy meleg maradjon, de ne nedvesedjen meg.

9. A lencséhez keverem a paradicsomot, sajtot és avokádót. Kóstolj! Ízesíts, ha kell! Egy tálra rendezem és megszórom rengetek petrezselyemzölddel és chilivel (csak a színek kedvéért).

10. Általában ennél a pontnál már a lepényem is kész!

Tamtaratamtamtamtaráááá!

Ott lapul a lepény

Széljegyzet:

A puy-lencse most nagyon divatos, legalábbis az olyanok körében, mint én. Mert ki mond már olyat, hogy ez a bab most nagyon menő??? A kulináris kételkedők azt mondanák, főleg azért, hogy fél kiló lencséért háromszor annyit kérhessenek el, mint egy tisztességes zöld lencséért. De, nem kell áztatni (mondjuk a Larousse szerint egyik lencsét sem kell), nem fő szét (ahogy a barna, vagy zöld lencse sem) és apró márványzatával egyszerűen szép! A Puy egyébként az a francia vidék, ahol termesztik. És a franciák tudnak valamit! (De akkor miért eszik meg a csigát???)

A csudálatos Puy

U.i.: Ja, küldöm a hagymamagot...

U.i. utóirata: Jaaaaaaaaaaaaj, ez nagyon hosszú!

Juliska Táltos Fakanala

Evie Wyld az Elle-nek adott interjújában karrierje mélypontjaként azt az időszakot nevezte meg, amikor írnia kellett akkor is, amikor édesapja lassan tűnt el a rákkal vívott küzdelmében. Nekem nincs karrierem, de van egy rákkal küzdő édesapám. És ezt a történetet itt be is fejezném. Nem azért, mert nem szeretnék erről beszélni. Semmit sem szeretnék ennél jobban. Szeretném elmondani, mi a teendő akkor, amikor a világod gravitációs pontja hirtelen egy tragédiává változik és galaktikus spirálként további tragédiákat vonz.

Viszont hiszem, hogy az én apám még messze nincs a küzdelem végén és mivel én itt nem fikciót írok, elkerülhetetlen, hogy az ő története és az én történetem összekuszálódjon. Nem tudom, hogy érezne e felől. Nem az a kitárulkozós fajta.

Próbálom nem betegre enni magam. Nem egyszerű. A „comfort food“ kifejezés senkinél sem állná meg jobban a helyét, mint nálam. „Comfort“, mint vigasztalás, jólét és kényelem és mindez egy tányér szezámmagos, ragadós, grillezett csirkecomb és görögdinnyés, roppanós retkes, thai tésztasaláta társaságában.

Az egyik  barátom 19 éves, vörös hajú, kövér és meleg srác. A legféltettebb álma, hogy Nigella Lawson lehessen. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? A kedvencem, amikor éjjeli köntösében pontosan reggel hétkor felkel, és összedob egy hétvégi baráti partit. Koktélostul, desszertestül, szőröstül-bőröstül. Azt hiszem én is Nigella szindrómában szenvedek. Nem csak eszek, de Michelin csillagokat megszégyenítő sebességgel teszek magamévá szakácskönyveket és szakirodalmat. Számomra kézzel, szemenként lehámozni egy tál főtt lóbab héját, vagy szemöldökcsipesszel filézni egy halat azt jelenti, még megvan a józan eszem. Az élet megmosolyogtató fricskái.

Sylvia Plath utolsó könyve megírása közben naponta találta magát a konyhában. A feminista terápiája a sütőporfelhőben. A puffadó szuflé utolsó lehelete. Nem vagyunk pályaelhagyók és nem vágyunk új karrierre. Csak azt szeretnénk, hogy a gyászunkból, a szívfájdalmunkból és a kétségbeesésünkből, mindebből a mérges energiából, valami szép, kellemes és vigasztaló szülessen. És mindezt egy olyan világban, ahol recept szerint történnek a dolgok. Ahol a só sós, a cukor édes, és az improvizáció megbocsátható.

Olyan ez, mint a Csillagszemű Juhász csillagszeme. Legyen ez Juliska táltos fakanala. Rendet tesz a világban.

Ívódó vívódó

Valószínűleg abban a korban vagyok, amikor nem akarok jó dolgokat írni, csak nagy dolgokat. Világrengetőket. Pedig Sanyi bácsi mindig azt mondta, írni kell, ha csak a fióknak is, de minden nap írni kell. Szeretném azt mondani, Sanyi bácsi volt a Vitéz János Dumbledore-a és bámulatos volt, amit a pálcájával művelt, de ez csak részben volna igaz. Évjáratban minden esetre megegyeztek, a pálca ügyben nem vagyok kompetens, a névváltoztatás viszont, Sándorról Dumbledore-ra tökéletes lenne. Dumbledore óangol nyelven annyit jelent: dongó. És Sanyi bácsi folyamatos és szakaszonként ismétlődő zümmögése egyszerre volt idegesítő és andalító. Sanyi bácsi szerette a hagymalekvárt, de nem állhatta a tokaji aszút. Hát ennyi, egy újabb csokorra való használhatatlan információ, pusztán élvezeti célokra.

Caitlin Moran valószínűleg az én helyemen ül a Times-ban. Szatirikus, ironikus és cinikus egyszerre, és hitt a legendás mondatok erejében. Tudod, csak úgy megjelensz egy kritikusokkal tömött helyen, mondasz valami legendásat és a következő években téged idéznek a Wikipédián. Se neki és se nekem nem jutott eszünkbe, hogy valaha is fel kéne találni önmagunkat. Van nekünk egy gyűjteményünk. Legendás szavak, legendás mondatokhoz: karmazsin és bíbor, bóbita és lencsilány, bűbáj és bálnaháj, vízi lencse, békanyál, üvegplafon, láthatár...

Jenny- barátnőm, a pingvin – azt mondja, az időzítéssel lesz a baj. Azzal, hogy nincs. Nincs íróidőm, és egyébként is, csukjam már be a hűtőajtót, mert bejön a hideg.

Dan Brown és Murakami egyaránt hajnali négykor írnak. Kell, hogy legyen egy hajnali írósáv, ahol megjelenik egy Murakami féle teljesen pinkbe öltözött kövérkés kamaszlány és hurkáinak erotikus rezonanciája ihlettel tölti meg a kávézaccos pirkadatot.

Jenny és én azonban nem hiszünk a hajnalokban. Ha a legendák hajnali négykor születnek, akkor én halandóként múlok el a történelemből.

Ha azonban a Murakami vonalon maradok, hamarosan nyitok egy bárt és elnevezem Petykó Macskának. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan csalogassak be jazzkedvelő japán fiatalokat és amerikai katonákat. Talán elég lesz hozzá egy legendás mondat!

Ping-szving

"Volt egy barátnőm, egy pingvin. Jenny volt a neve. Nagyon kedves lány volt. Egyszer fejest ugrott az életbe, mert összetévesztette a Csendes-óceánnal."

Jenny álmosan nyitotta ki a frizsider ajtót, szétrántotta a függönyöket, belemeredt az esőbe és elsírta magát. Depresszió. Öndiagnózis és elméleti kuruzslásban jeles. Ám Jenny nem tudta mi az a depresszió. Olvasott róla, ugyanúgy mint az anorexiáról, és titokban, távol az összehúzott szemöldökű szociális konvencióktól irigyelte az étkezési zavarokkal küzdő, flamingótestű képződményeket. Nem értette, az ő dereka körül miért nem akar leereszteni az úszógumi és bekapott egy algától zsíros heringet. Nyelte a halat, annak ellenére, hogy szerinte büdös és ízetlen, de hát ‚fine dining‘ és omega zsírsavak írják az étlapot. Emlékszem amikor, Jenny gasztronómiai önkívületében maga filézett ki egy tengeri sügért. Az üveges tekintet, ami rá meredt, miközben a kopoltyúba mélyesztette az ujját és a gerinc nagyot roppant. Citromlében főzte, a’la ceviche és konfitált édesköménnyel tálalta. Semmivel sem nyújtott lehengerlőbb íz élményt mint egy ecetes uborkasaláta. Jenny őszinte lány volt, és tudta, egy bolognai a tengerfenékbe taposná ezt a felfuvalkodott sügért, de a pingvinek nem esznek marhát.

Jenny a Larousse lexikon alapos ismerete ellenére sem értette a depressziót. Testsúlyát egyik talpáról a másikra helyezve himbálózott a tükörben. Tollának fénylő feketéje megfakult és a fehér beporosodott. Apró, suta mozdulatokkal próbálta meglevegőztetni a valaha volt tollkoronát. És ott, funkciójukat vesztett apró szárnyai kavarodásában a fekete és fehér összekuszálódott és ott állt Jenny: a szürke pingvin. Jenny, a szürke pingvin megrémült és magára rántotta a frizsider ajtót.

A vörös fejű, fehér hasú rozmár annyit mondott SAD, miközben makréla után kutatva félretolta Jennyt és a jégkockákat. Seasonal Affective Disorder, amiből Jenny csak annyit értett: Hiányzik a napfény íze!

(részlet: Jenny, Eszenyi Enikő önálló estje)

Füst

 Cigarettázom az árokparton.

Húsz fillér az összvagyonom.,

de az egész Föld a hamutartóm.

(Weöres Sándor) 

limeunhee itt

In memoriam kamaszkor

Csak potyogtak a könnyeim. Mint aki elveszett. Kiraboltak. Levegő után kapkodtam és nevetni próbáltam. Magamon.

-          Szamár.  – mondtam magamnak, görcsbe rándult, ráncos mutatóujjammal fenyegetve a légüressé vált teret – A nosztalgia nem a farzsebedben lakik. „Ez egy szék, ez egy ház, ebben ülhetsz tovább.”

16 voltam. A kollégiumi kimenő tízkor véget ért. Éjszaka volt és én futólépésben szeltem át két országhatárt. „Add ide a csöpp kis szádat…” visszhangzott a Dunán. És én akkor semmit sem szerettem volna jobban.

… az élet kinevet…

Aztán voltunk szerelmesek, és voltunk szutykos részegek, és aztán voltunk én és a tesóm…és volt süti és finomság, na meg bambi és mennyország. És volt olcsó tornacipőm, és turkálós pólóm és úgy köszöntem „Jó reggelt kívánok!”

… az élet kinevet…

Én már márkás cipőben járok és körülöttem senki sem érti mit jelent a „Jó reggelt kívánok!“.

… az élet kinevet…

-          Szamár. - mondtam magamnak, görcsbe rándult, ráncos mutatóujjammal fenyegetve a légüressé vált teret – Minek gyászolod, ami már sosem lehet.

... az élet kinevet...

Örök hála Cipőnek, aki miatt hullának sminkelve, agyonmosott pólóban is nagyon zsír tinédzsernek éreztem magam.

... és mindenki nevet...

A Brit Nemzeti Vasút, avagy British National Rail

Csak hogy tisztán lássunk így az elején. Az angol vasút Európa egyik legdrágább vasúthálózata, és ezt az általános megállapítást is magasan veri a London-Bristol vasútvonal tarifája. Mit ad Isten, pont ez az, ami nekem kell. Sajnos ló már nem igen akad, mivel mindet feldolgoztuk hamburgerbe, így marad a vonat.

Az árak megbokrosodásának oka pedig - mint mindig – a vasútvonal örökös, sosem lankadó energiájú bővítési hulláma, szakasza, érája, évtizede, évszázada. Ezt leplezetlenül te fizeted, mintha a vasút egy non-profit, közhasznú alapítvány lenne. De jogos! Legyen vasútállomás minden csipkebokorban.

Persze nemcsak épülünk, de szépülünk is. Rengeteg vonatjegy ára simítja ránctalanra a vasút profi arculatát. A szolgáltatások minőségét emeli a személyzet egyértelmű egészségügyi és kommunikációs képzése. Én tudom, jó kezekben vagyok!

Bristol vonatállomás, hangosbemondó, erős bristoli akcentussal dörgő férfihang:

„Ne etessék a galambokat! Az 5-ös platformon, ne etessék a galambokat. Koszosak! Le kéne őket lőni! Nem az embereket! A galambokat! Még egyszer mondom, ne etessétek a galambokat!“

Pánikra semmi ok, csak galambokra lövünk. Meg esetleg arra, aki konspirál.

A múlt éjjel egy dokumentumfilmet néztem a vasútról. Ezt nem tudom szebben leírni, sem jobb fényben feltüntetni. Igen, az életem olyan mélységekbe süllyedt, ahol éjjelente dokumentumfilmeket nézek. A vasútról.

Dan 23 éves. Imádja a munkáját. Nem tud elképzelni más karriert. A pontos munkaköri leírását elfelejtettem. Ebben a pillanatban épp autóba pattan és a helyszínre siet. A vonatvezető jelentette a tetemet. Egy zacskóval a kezén átkutatja az áldozatot és végre azonosítani tudja a hullát. A család értesítése a legmegrázóbb feladat. De Rony egy hetes szüntelen keresés után végre hazatalál. Még látjuk Dant, ahogy egy merevre fagyott, megcsonkított, jobb napokat látott kutyatetemet a kerítésnek támaszt, hogy aztán csinos narancsszínű szemeteszsákba csomagolva visszavigye a gazdájának.

Örülök, hogy útiköltségem jelentős százalékával támogatni tudom Dan karrierterveit és Rony gyászoló családját azon vágyukban, hogy Rony oszladozó tetemét maguk öblíthessék le a klotyón. 

Felirat hozzáadása

Kincs olcsón eladó!

Én gyűjtögető vagyok. Az a fajta, aki százszor átrendezi a gyűjteményét, dobozokba rakja, felcímkézi, dédelgeti, aztán kidobja. Főleg azért, mert a bennem élő több tucatnyi személyiségek képzeletbeli listáján előkelőbb helyen vagyok én - mint OCD-s elmebeteg, mint én ‚aka‘ gyűjtögető rövidszőrű rágcsáló.

Vannak pillanatok azonban, amikor a birtoklási vágy erősebb, mint a racionalitásba kapaszkodó karom. Ennek áltálában egyik oka az ár-érték arány eltolódása az „ócsó“ irányába. Tévedés ne essék: a csak olcsó, az nem kielégítő. Két könnyen sebezhető gyengepontom van: designer és shabby chic.

A designer szerintem a modern kor kézművességének felkapott megfelelője. Tiszta formák és színek, drága alapanyagok jól átgondolt rendszere. Sajnos ezekből csak keveset halmoz fel a magamfajta.

A shabby chic pedig nem más, mint a régmúlt megsárgult designere. Shabby chic-ből pedig főleg azért nem halmozunk, mert túlzottan feminin. De... mert ‚de‘ az mindig szerepel a képletben. De a shabby és az olcsó gyakran jár együtt. Főleg charity shop-okban. *

Így tesz szert az ember parányi, zöld színű lyukasztóra...

Jól nem látod: 75 penny! Vigyél haza!

És kézzel horgolt csipke párnákra 3 fonttért

 És kézzel horgolt csipke terítőkre, amit aztán minden lelkiismeret furdalás nélkül kézzel festett porcelánba gyömöszölhetünk.

utána-előtte

 

És méretes patikai üvegekre... mert a méret az számít, ha nem csak arzénnal főz az ember. 

És ha arzénnal... akkor is jó ha van elég!

*Charity shop – mint nálunk a second hand, azzal a jelentős különbséggel, hogy itt az emberek jótékonyságból ajánlják fel megunt tárgyaikat, sok esetben értékes régiségeket, és az eladásukból befolyt összeg jótékonysági célt szolgál. Például az én csipkepárnám árából afrikai gyerekek koccintanak majd.

Valentin nap hátlapjára

Jakov Belinszkij

Szeretlek

Elrejteném e szót:
Szeretlek,
hét lakat alá,
árok mélyére,
tornyok tövébe,
hidak alá.

Őrizném ezt a
szót,
mint hadiraktárban
őrzik a
robbanóanyagot,
gránátot, légelhárító
lövedéket.

Másoknak is
megparancsolnám
ennek a
szónak az
őrizetét.

Hogy aztán egyszer,
évek múltán,
mint a hírhozó,
az áldott,
a hírt,
egyedül
Neked
csendesen
elrebegjem.

Hirtelen felindulásból

Leesik 3 centi hó, és mindenki sír, az iskolák bezárnak és David Cameron térden állva könyörög Bruce Willisnek, hogy mentse meg az országot. De esni, az eshet rendületlenül. Amíg nem csurog be a gumicsizma szárán, addig nincs baj. Emlékszem nyáron, a 25 fokos, két hetes, CSAPADÉKMENTES kánikulára, amikor is Paul fejét ingatva, mindig szaros gumicsizmájával belépett a kávézóba.

„Szárasság van!“ – mondta – „Leások a legelőn, és nincs víz.“

Jah, a világ legtöbb részén nem lehet akárhol kutat ásni.

Hó már nincs, az életveszély elmúlt, az ország megmenekült és mindenki élvezi a megunhatatlan klímát. Még mielőtt Isten azzal büntetett volna, hogy idedeportált, azt gondoltam, hogy az angolok örökös, időjárást érintő lamentálása csak klisé. De ha huzamosabb ideig itt élsz (mondjuk egy hét), akkor nem tudsz elsiklani felette. Megszállott leszel! Nyomorult! Szánni való! Mint én, akinek minden szabadnapját megkeseríti a Golf-áramlat és a mit-tudom-én-milyen ciklon.

Enni kell! Én már harmadik napja halogatom a bevásárlást, és odáig jutottam, hogy tapas néven felszolgáltam már az összes befőttesüvegbe rekedt olajbogyót és savanyított gyöngyhagymát, jobb napokat látott sajtokat és mélyhűtőből előbányászott fél baguetteket. Így felültem a biciklimre, amit még a két, egyébként nagyon romantikus fonott korás sem tud vonzóbbá tenni a leghidegebb, szurkálós januári esőben.

„Mert nekem nincsen autóm!“ – és ezt már sírva, jajveszékelve kiáltom.

Először féltem vezetni. Aztán, jött a nyár és olyan vintage volt tűsarokban és nagy napszemüvegekben tekerni. Meg aztán minek nekem kocsi, ha a munkahelyem 5 percre van, és annyit igazán megtehetek az életteremért, hogy elsétálok a boltba, amikor annyi a lusta és nemtörődöm ember. De elég volt ebből a baromságból. Én úgy veszek egy autót, hogy csak úgy szénmonoxidál. Mert hideg van, és nappal is sötét, és ma majdnem megvakított az eső. Még jó, hogy rajtam volt a szemüveg, de mondjuk attól sem láttam jobban. Elvesztettem egy póréhagymát is, valószínűleg akkor, amikor átugrattam a fekvőrendőrön. Kérem a szíves megtalálót, hogy üzenetben jelezzen, mert én nem vagyok hajlandó visszamenni egy újért!

Tapas a'la mélyhűtött- leértkelt

Cseppfolyósan

Leszedtem a karácsonyi csillogást a szürke esőben. Európa minden országában havazik, havazik Skóciában és Írországban. Csak itt szürke és dohos minden. Miközben esz a penész, nehéz frissnek és derűsnek maradni. Zsibbadás...

Most jöttem a fogorvostól. A szám halott. Úgy érzem elveszett. Kirúzsozom. Csak egy öreg, alig használt, téglavörös rúzsom van. Ettől igazibbnak érzem. A hajam legparádésabb része is mindössze 3cm hosszú és a vastagkeretes Szabó elvtárs szemüvegem állítólag geek chic. Most itt ülök, mint egy 10 éves, tüsi hajú, 8 dioptriás kisfiú a szocializmus hajnalán, vörösre rúzsozott szájjal.

Vasárnap vásárolni voltam. Bosszúból. Bosszúból, mert szombat este Rob megette a pattogatott kukoricámat, miközben könyékig kotort a tálban. Biztos akart lenni, az van az alján is, ami a tetején. A lábát az asztalra rakta, ami nem lenne gond, ha az nem a látómezőm és a nagyképernyő mértani közepét jelentené. Így az üszkös patája kitakarta az éppen lemeztelenedd hetedik királyságbeli jótestű legényként és mindenki mást, aki attól a ponttól kezdve a vetítővászon azon területére ügetett. A pisiszünetben megitta a borom.

És én sírtam. Sirattam a borom és minden szem kukoricát, ami a pólónyakán keresztül a mellkasára tapadva végezte. És sirattam minden talpára ragadt lovasnomádot. És sirattam az estét, sirattam az elbitorolt magányomat, sirattam mindent, amit már rég el kellett volna siratnom.

De az élet nem különbözteti meg a mosolyt a könnyektől.