A Pinky and the Brain Duet

This is an exclusive blog entry. Written in two languages. Two authors. One story. Only an attempt to achieve nonexistent perfection. The golden ratio in literally terms. Excavated. From the past.

„It’s been awhile since I’ve done this, write I mean. I always hated the beginning- starting my thoughts. I usually have no way of expressing them into words. So I’ll simply try to tell you how it was or is… simple as that.”

I am still in the same mood I was last night. I mean, in the lack of mood. Because you, Typical (Non) Dutch would assume an entire gym would explode with excitement and applause when two fully armed soldiers – complete with their neon green sunglasses, party buzzers and the „bling bling” hats - march through with an exploding cake, engulfed in flames. But Nico’s birthday is another story. This locked away excitement burst open and unveiled the mirrored feelings that were shared on Ryan’s big day.

„I turned 21 years old this year. I am an American, imagine that, and have been living these past 11 months in Holland. October 1st is where it all went down, my birthday. When it came upon me I had been here long enough to have a baby. But don’t worry, I didn’t have a baby. Anyway, it was a Friday. I was walking on water you could say. Being in EUROPE! may have had something to do with it. I am living with a beautiful family and have the most brilliant and fascinating young women around me- so that may have had something to do with it too. Just maybe.”

It was a chilly and rainy Autumn evening. I was on my rustic blue bike, pedaling the vacant, dead street. The corners of my mouth twisting into a wicked grin. Everything appeared lifeless. The neighborhood stalked me with curiosity. His curtain pulled tight. Porous fibers between him and I, with only shadows dancing and skipping about. He walks to his closet and is looking for something. Hoping there is leftover wine from the past weekend.

„The eve of, at midnight, I sat in bed and ate a chocolate bunny I had gotten the day before- you know as a HAPPY BIRTHDAY TO ME type thing. And of course just like with any good story, it only gets better from here.”

Tape in hand, I crouch in the dewey bush while my fingers lose grip of the roll. My job is almost complete. I must hurry up or the rain will ruin everything. „Oh, Serafina you damn rodent!” Must be the cat’s natural sense to be in the wrong place at the wrong time. Passerbys stare, dumbfounded at the look of a stranger mounting a poster on the window.

„So I wake up the next morning and pull my curtains to find a huge HAPPY BIRTHDAY sign taped to my window. It had to be Gyorgyi. One of the three women I was telling you about. She lives here with me, in Hattem. I was so happy! But on your birthday aren’t you suppose to feel the happiest or something? I don’t know. I do know that being spoiled went without fail on this day. I had nothing to worry about and not that I had been worrying. I was not even sad because I wasn’t with my family- not at all. Would I say this was a special day for me? Of course! I felt like a rock star and everyone was around ME! Me, me, me… See, I kind of hate birthdays because it’s the one day it is all about you. Or me. Or someone. And well, I get uncomfortable when all of the focus is on me. Sorry, I’ve strayed.”

Ryan’s schedule is a well-oiled machine. So surprising him was not an extra thought for me. Confusion or a break in routine is precisely what he needs. And how to distract a gym junky? Bring him down with his sister addiction: chocolate. Birthday cupcakes for Ryan Salonen: Put the brownie batter in the cup followed by a heaping spoonful of Nutella. The baked Calorie Killer drowned with pure chocolate and topped with creamy peanut butter. Don’t forget the super thick frosting.

„ANYWAY, that Friday I eventually made my way to the gym and instead of burning calories I only inhaled them. About 2000 or so. Easily. Gyorgyi made Chocolate Nutella Peanut Butter cupcakes for me! WOW! I had 5 that day and of course shared with other people but ask me if I wanted to share with anyone? I didn’t! I later had lunch with my family and guess what my 4 year old princess made me? A birthday crown. Yeah, exactly. Could it get any better?”

I am confused with the smell lingering in the afternoon air. It tastes of fried cheese and white bread when it should smell of Chinese. Chinese food I mean. I can’t recall what Chinese people smell like. The restaurant is familiar. From my birthday. The people are new. We attempt the impossible: sample everything on the menu. After ten minutes I feel like an unplugged drain… and DranoMax is on vacation.

„It does. I suppose sometime around 1700 or 1900… yeah, somewhere around there we all (the family, Gyorgyi and I) went to eat. That was an experience for sure. Imagine: picking and choosing exactly what you eat. Of course I chose to eat almost everything! Not really. I did limit myself or at least tried. The restaurant had an icecream bar as dessert and I have no limits when it comes to icecream. But who knew it could be so fun? No one told me! But it was!”

During his European Experience, Ryan surrounded himself with a collection of women, all with very different temprements and nationalities. He used this social network as a trampoline to amuse himself. N and J represent two of the main threads of this net. Instead of joining us they chose to take a Sightseeing Train Tour around Holland. When they finally arrived we were anxiously waiting to attack the only place in Hattem that is open after 8: the Pub! So the four of us, along with Ryan’s baby blanket set out to get inebriated.

„After dinner, the other two joys of my life came to my house. Something with wine, loud music, and a lot of laughing followed. No details necessary. And not because I don’t remember but because I think everyone has had a night or two like this in his or her life. You know how it goes.”

This was one of my fullest weekends. Dead tired from bustling myself from the house to Party Headquarters.

„Explain how my birthday turned into three full days? The two days that followed were just as good as the first: morning runs, pancakes, house parties, slow dancing with the sun, house wines, beanies, FRIENDS (the one with Central Perk), playlists on the pod, terrace dinners… and the best part of it all, a surprise.”

Sitting on the terrace in front of the Italian Pizzeria. Listening to the rain rhythmically dancing on the canvas roof. Pizza slices passed around and wine glasses clinked. Our laughter was tossed back and forth like a baseball on the wet streets. We talked about saying goodbye, about life, about faith, about happiness, falling in love and falling apart… and we laughed. Because the only thing to do was laugh.

„A surprise that people who were strangers to me a few months ago could touch my heart in the way they did. Was it their job to make it the best for me? Yes. Did they accomplish that, above and beyond? Yes they did. And I have to say that actually remembering my birthday and all of the details is a huge plus. Because if I would have been in the states I probably would have remembered NOTHING! Which would have not been fun.”

I think Ryan is right. It is always better to celebrate someone else’s birthday. To remove him from his everyday, to fill each moment with colors.

„So my 21st birthday from my perspective: The most surprising of all. And the one I am going to try really hard not to forget.”

I think I need to say thank you for the work and shared ideas we had together.

Turning 21 in Europe. Turning Europe into 21.

I mean, filling each of us with all of your being. All of who you are. Who you were. And everything we are together.

I think that is what we were celebrating on this memorable weekend.

Vendégszereplés

Ez egy különleges bejegyzés. Két nyelven íródott. Két személy által. De a történet egy. A nem létező tökéletességre törekszik. Irodalmi aranymetszés. Bányászás. A múltban.

„Már egy ideje nem csináltam ezt az „írás” dolgot. Mindig is gyűlöltem a bevezetőket – utat nyitni a gondolataimnak. Általában nem találom a szavakat. Így egyszerűen csak elmesélem, hogy is volt ez… csak így,… egyszerűen.”

Még mindig a tegnap este hangulatában. Illetve a hangulat hiányában. Mert a magad fajta „nem-holland“ azt várná, hogy az egész konditerem tapsol és énekel, amikor az ember teljes harci díszben – szív alakú neonzöld napszemüveg, trombita, és csilli-villi satyak – bevonul, kezében egy lángoló tortával. Nico szülinapja azonban egy másik történet. Az izgatottság szele meglebbentette azt a leplet, ami alá Ryan „nagy napját” temettem.

„Idén 21 éves lettem. Amerikaiként – képzelheted – 11 hónapja Hollandiában élek. Október 1-e, a nap, amikor a történet lejátszódott, a születésnapom. Ekkor a kilencedik hónapomat töltöttem itt. Elég idő, hogy összedobjunk egy bébit. De ne izgulj! Nem jött össze. Szóval, egy pénteki napon történt. Ekkor már egy ideje „a vízen jártam”. Lehet valami köze az „Európában!” életérzéshez. Ezt csak fokozni tudja a csodálatos család, valamint a briliáns és elragadó fiatal nők, akik körülvesznek.”

Hűvös és esős őszi este volt. Világítás nélkül, komisz mosollyal pedáloztam rozsdás biciklimen a kihalt utcákon. Minden rezzenéstelennek tűnt. Mintha a kíváncsiságtól megfeszülve figyelt volna a környék. Az ablaka lefüggönyözve, de a kiszűrődő fény mozgó árnyékokat rajzolt a közte és köztem csüngő kárpitra. Most a szekrényéhez lép, kotorászik. Talán abban reménykedik, maradt még egy kis bor a hétvégéről.

„Aznap éjjel, az ágyam szélén kuporogva megettem a „Boldog szülinapot nekem” csokinyuszimat. És innentől kezdve, mint minden valamirevaló történetben, felgyorsultak az események.”

A bokrok közt kuporogva kerestem a ragasztószalag végét. Már majdnem kész. Sietnem kell, különben az eső mindent tönkretesz. Oh, Serafina, te átkozott dög! Ez a macskák különleges érzéke kell, hogy legyen: rosszkor, rossz helyen! Az arra járó késői kutyasétáltatók döbbent tekintetével kísérve végre felmontíroztam az ablaküvegre a szülinapi plakátot. Első felvonás: Kész!

„A másnap reggeli ébredés után, széttártam a függönyöket és egy HAPPY BIRTHDAY! felirat fogadott. Gy, ki más! Egyike azoknak a nőneműeknek, akiket a fentebb említettem. Ő szintén Hattemben él. Nagyon boldoggá tett! De azt hiszem ez így van jól a szülinapodon… a boldogság. Nem tudom. De azt tudom, hogy a kényeztetésem ezen a napon zavartalanul folyt. Semmi miatt sem kellett aggódnom, nem mintha lett volna rá okom. Még szomorkodni is elfelejtettem afelett, hogy nem a családom körében vagyok.

Hogy különleges nap volt-e számomra? Természetesen! Úgy éreztem magam, mint egy rock sztár. Én, én, én… Látod, ezért viszolygok egy kicsit a szülinapoktól. Mert minden rólad szól. Illetve rólam. És igen, ez kényelmetlenül érint. Elnézést, elkalandoztam!” (Semmi baj R, már tőlem megszokták…)

Ryan napjai jól olajozott rutin szerint telnek, ezért meglepetéseket szervezni számára, nem okoz különösebb fejtörést. Inkább kizökkenteni a rutinból, ez az amire szüksége van. És mivel tudsz megzavarni egy body-fitness-megszálottat? Kizárólag egy másik szenvedélyével: a csokoládéval! Tehát, szülinapi muffinok RS számára: Végy egy adag brownie alaptésztát, mindegyik kosár belsejébe rejts egy nagy kanál csokoládékrémet, és a kész sütiket locsold meg egy mogyoróvajjal dúsított keserűcsoki-mázzal. Ne felejts el az ujjnyi vastag cukorbogyó díszítést!

„Végül is eljutottam a konditeremig. De ahelyett, hogy kalóriákat égettem volna, még 2000-el lettem gazdagabb. Gyé csoki-nutella-mogyoróvaj muffinjai…nekem! WOW! Körülbelül ötöt magamévá tettem, a többit megosztottam. Bár szívem szerint…

Később a családdal ebédeltem. Találgathatsz, mit kaptam a 4 éves hercegnőmtől. Egy szülinapi koronát. Pontosan! Lehet ezt még fokozni?”

Megzavar a fehér kenyér és sült sajt illatú délután. Pedig kínainak kéne lennie. Mármint kínai illatúnak. Kínai kaja… mert ugye bár, ritkán szagolgatok kínaiakat. Az étterem ismerős a szülinapomról. A társaság új. Újra megpróbálkozunk a lehetetlennel: végigenni a kínálatot. Már húsz perc után úgy érzed magad, mint egy eldugult szifon… és Mr. Proper szabadnapos!

„Úgy öt és hét óra között vacsorázni indultunk (a család, gyé és én). Élmény volt! Képzelheted: Te válogatod össze a hozzávalókat. Természetesen én mindent összeszedtem. De ha jobban belegondolok ez nem így van. Megpróbálkoztam az önfegyelemmel. Ez az étterem desszert és jégkrém részlegén azonban kudarcba fulladt. Ki gondolta, hogy ez ilyen jó móka? Senki sem mondta! Pedig az volt!”

Ryan európai tartózkodása során, különböző nemzetiségű és temperamentumú nőneműeket gyűjtött maga köré, és ezen a szociális hálón trambulinozva vészelte át az évet. N és J, a háló két vezérfonala azonban a vacsora helyett egy kis Holland vonat-kalandtúrán vett részt. Mire megérkeztek, mi már jóllakottságtól szuszogva készülődtünk, hogy bevegyük Hattem egyetlen este nyolc után is nyitva tartó szórakoztató egységét: a Bárt! Szóval mi négyen és Ryan szundi pokróca iszogattunk egyet.

„A vacsora után az életem másik két tüneménye is megérkezett. Ezután egy boros, hangos, nevetős rész következett. Részletek nem szükségesek. És nem azért mert nem emlékeznék… ah, mindenkinek van egy két ilyen éjszakája az életben. Te is biztosan tudod!”

Az egyik legsűrűbb hétvégék egyike volt. Holtfáradtan ingáztam Ryan főhadiszállása és a házunk között. A lányok szülinapi partyjára készülődtünk, közben egy másik party még mindig folyamatban volt.

„Arra nincs magyarázatom hogyan nyúlt a szülinapom háromnaposra. A következő két nap sem maradt el az előző kettő mögött: reggeli futás, palacsinta, házibuli, tánc a naplementében, háztáji bor, Jóbarátok (és az enyémek körülöttem), iPod lejátszási listák, kerthelységes vacsora, és a legjobb: a meglepetés.”

Az olasz pizzázó teraszán ücsörögtünk, hallgattuk, ahogy az eső ütemesen dobol a fölöttünk feszülő vásznon, körbejártak a pizzaszeletek és a koccantak a borospoharak. A nevetésünk pinponglabdaként pattogott a sötét utcákon. Az elválásról beszéltünk, az életről, a sorsról, a boldogságról, szerelemről és kifulladásról… és csak nevettünk. Mert akkor és ott, ez volt az egyetlen dolog, amit tehettünk.

„A meglepetés… Az elcsodálkozás, hogy azok az emberek, akik hónapokkal ezelőtt még idegenként érkeztek az életembe, megérinthetnek, úgy, ahogy azt megtették. Az ő munkájuk eredménye volt, hogy a legjobbat kaptam. Elváráson felül teljesítettek. És be kell vallanom, az hogy a szülinapomra emlékezem, az egyik előnye annak, hogy Európában ünnepeltem azt. Ha erre az államokban kerül sor, nem sok mindenre emlékeznék! És talán az nem lenne ennyire izgalmas.”

Azt hiszem Ryannek igaza van. Mindig jobb mások születésnapját ünnepelni. Kiemelni valakit a hétköznapokból, kiszínezni a perceket, megtölteni a létezés minden mozzanatát értelemmel és élvezettel.

„Tehát a 21. szülinapom, az én szemszögemből: az eddigi legszokatlanabb. És az egyik azoknak, amelyekre örökre emlékezni akarok.”

Valami olyasmi kéne ide, mint egy köszönetnyilvánítás a közös munkáért, a megosztott élményekért, és gondolatokért.

Betölteni a huszonegyedik életéved Európában! Megtölteni Európát a huszonegy éved minden vidámságával, egyedülállóságával, utánozhatatlanságával.

Azt hiszem, ez az, amit meg akartunk köszönni azon a hosszúra nyúlt hétvégén.

(Hölgyeim és Uraim! Ryan S. vendégszereplését olvashatták! Fordította: szerény személyem.)

Ha egy jó cím eszembe jutna...

Ha tegnap este írok, akkor egy hasonfekvős, lusta bejegyzéssel lennék gazdagabb. Ha a tornateremben írok, egy izgatott, izomlázas, kifullad és nagyon éhes lány gondolataid olvasnád. Ha 10 perccel később írok, akkor egy csontvelőig felháborodott, még mindig nagyon éhes, a kannibalizmussal kacérkodó fúria, harci doboktól hangos csatakiáltása harsogna. De „Ha” nem létezik. Csak én vagyok. Leüllepedett önmagam. 

Ma 13:12 - kor elementáris erővel csapódott be kerékpárom a holland kisváros háromemeletes, belvárosi családi házának miniatűr, nehezen megközelíthető parkoló-alkalmatosságába. A csata kezdetét vette. Elhullott egy nagy adag önelégültségem legjavából, és rám ragadt pár tonna gyilkos penészgomba. 

Mindig állj vigyázban! Sosem tudhatod mikor csap le rád az élet! Gyanútlanul ébredsz egy átlagos vasárnap délelőtt. Az előző napi konditeremtől kálváriát jár minden porcikád. Sose barátkozz edzőkkel! Kitüntetett figyelmük eredménye egy folyamatosan tökéletesedő, és ezzel egyenes arányban nehezedő edzésprogram, ami a házi pizza után egyébként is értemét veszti. A kalóriaegyensúly fenntartása azonban nem gátolja a tejsav-lerakódást, amitől sajog a segged (ez durva, obszcén vagy bántó kifejezés, de legalább alliterál).

Ettől függetlenül te elvonszolod magad az edzőterembe, mert:

1.  Erősen él a tévképzet, hogy ha rádolgozol, a fájdalom felszívódik. Ismétlem: tévképzet!
2.  Dagadt vagy, mint egy disznó, és már nem válik be az én elfogadom magam duma.
3.  Az, hogy nem fogadom el magam, nem akadályoz meg abban, hogy croissant reggelizek… azért pedig dolgozni kell.

Valószínűtlen beszélgetéseket folytatsz sztárfodrászokkal, tolókocsisokkal és világbajnok gyorskorcsolyázókkal. Felpattansz a lapos kerekű, rozsdás, de egyébként nagyon macsó kerékpárodra, és elérkezel az „elementáris erő” bekezdéshez.

Miután beküzdöd a monstrumot a wc méretű parkolóba, ami egyébként is zsúfolásig telt már a másik 5 bringával, focilabdával, borospohárral és évezredekre elegendő mosogatógép-tablettával, becsattansz a konyhába, megtömni a kiüresedett zsír-makromolekulákat. De az utadba görgetett szófa megakadályoz a továbbjutásban. A mögötte felgyülemlett vödörnyi szemét, úgy érzem finom utalás a takarítási szokásaim megkérdőjelezhetőségére (uhhh).

A fenti fürdőszobában sem rózsásabb a helyzet. Itt egy kimerítő véleménycsere veszi kezdetét, meglepően leföldelt hangulatban. A föld csak akkor kotródik el, amikor a fürdőszobát fertőtlenítem, vasárnap délután, miközben arról elmélkedek, hogy egy évvel ezelőtt még a csempét is lekaptam volna a sértett önbecsülésem forgószelével. Már majdnem fütyörészve győzöm meg magam arról, mennyit nőttem lelkiekben, árad bennem Gandhi és a türelem. Aztán hirtelen eszembe jut egy klasszikus: „Fuck that shit!” Igen, nőttem én. Csak épp derékbőségben. És mi ez az Ophra szöveg? Legszívesebben a kannába nyomnám a parókás fejét. Csak épp nem borulok ki, mert amit igazán megtanultam: hangyapiszoknyi bosszúságok miatt nem növesztek ráncokat.

Másfél hónap múlva továbbállok. Most kissé pikáns az este. Az utolsó leütött betű után majd elmúlik. Családdá nőttünk. De a családdal együtt jár a szutyok is. A mindennapok illemtankönyv-mentes valósága. 

Tehát most itt ülök. Leüllepedett önmagam. Az utolsó szó… az enyém!

A dokkmunkás a barátom

Én nem szeretek virágot kapni. Én nem szeretem nézni, ahogy lassan múlik el üvegkalitkájába zárva. Én nem szeretek ajándékot kidobni. Én nem szeretem, hogy mégis szeretek virágot kapni.

Néha úgy érzem, évek óta esik. A kedvem nedves és szürke. A nálamnál nagyobb melegítőm és fekete sapkám egy dokkmunkást idéz. Egy dokkmunkást, aki palacsintát süt. Sajttal és porcukorral. Ahogy a holland hatévesek kifinomult kulináris ízlése diktálja. Ebbe a sajtkaramellás idillbe toppan be egy másik dokkmunkás, egy tucat rózsa és pár darab frissen sült mandulás korong. Tápoldatban nevelt, üvegház illatú, fényesre polírozott rózsák, melyek tövisei ártatlanul simogatják a lelkem a huzatos délutánban. 

Már nem esik. Tehát hideg van. Az időjárási variánsoknak csak ez a két lehetséges végkimenetele áll fenn a környéken. Mosópor illatű plüsspokrócba bugyolálva kuporgok az ágyamon, ölemben a masinám, ami jelen esetben csak egyetlen valószínűtlen funkciót lát el: a combomat melegíti. Fél kettő. Megcsörren a telefonom. Gyanús! A kommunikáció eme formája a minimális alsó határt sem súrolja életem ezen szakaszán. A kettes számú dokkmunkás. Még gyanúsabb! Nem beszéltünk meg találkozót, tehát nem tudja lemondani sem. Ezen kívül szinte sosem hív. A kellemes dolgokat sms-ben ejti meg. Ez elég humánus taktika, így utólag átrágva a dolgot. Most engem tárcsázott. Nem emberbaráti szeretetből. Csak szeretetből. Mert egy hónap múlva, már nem teheti meg bármikor. Mert meg kell küzdenünk megabájtokkal, időeltolódással és más emberi tényezőkkel. Mert a telefonhívás után nem futhatunk össze a pékségben egy bűnösen édes és édesen rossz mogyorószirupos kávéra. Mert nem tölthetjük a délutánt a supermarket kínálatát pásztázva, azon morfondírozva, van-e még olyan élelmiszeripari hulladék, amit nem kóstoltunk meg. Apropó! Találkoztál már valakivel, aki még nem evett néger csókot? Ugyanez a néger-csók-szűz fickó toppan be egy táskányi „kedvencem” nyalánksággal, miután megtudja, hogy DVD-gőzben töltöm a délutánt.

Elfogult vagyok? Inkább te vagy szerencsés, hogy nem írok indulatból. A vörös gőztől nem látnám a képernyőt. Mert tudom gyűlölni is. Gyűlölöm, hogy az utolsó percben forgatja fel a hétvégémet. Gyűlölöm, hogy azt képzeli, én készenlétbe vágom magam, ha épp megcsörren a telefonom. Gyűlölöm, mert hátba vereget, mint egy kocsmai cimborát. Undorító, hogy a böffentése megremegteti a szempillám és a szomszéd függönyt egyaránt. 

Mégis egyszerre tart mozgásban és horgonyoz le dolgokat mindörökre. Hallgat és meghallgat. Megkímél a tanácsaitól. Ledugja az ujját a torkán, ha úgy nézek ki, mint egy felpörgött mosómedve. Barát. Azt hiszem, így mondják ezt. Azt hiszem így hívják azokat az emberek, akik szakaszokat céduláznak fel az életedben.

A mi szakaszunk egy tipikus Bud Spencer – Terence Hill film. Csattog a pofonoktól, a nevetéstől és a hagymás babtól.