Eljárt felette az idő. Talán már három napos. Gerinctelenül lapul meg a fogsorod fehér pireneusai alatt. Hol van már ifjúságának lenmagillatú morzsaroppanása. De van benne anyag. Kovász és emulgálószer. Az utóíze kissé savanykás. Valamiért meggyőződésem, hogy ezt a krumpli okozza. Nem hiszem, hogy tennének bele krumplit. Egyszer egy nagyon tömény és nagyon savanyú pityókás kenyeret kaptam Erdélyben. Talán akkor születhetett meg ez a kulináris sci-fi. Arcon loccsantom a kuszkuszt. Nem én sodortam. Tépek még egy darabot az öreg kenyérhéjból. Az illata, a formája, igen ez az a kép, amelyet a gyerekkoromban tanult kenyérfogalomhoz társítok. Másfél év után sem lépett helyébe a sokmagvas, habkönnyű, fekete csoda.
És talán látok majd marokkói dadákat kuszkuszt sodorni, de bennem mindig ez a sárga-kék doboz él majd: „Ein Stück Natur.”
A holland gyerek címszó alatt egy fekete kisfiú van elmentve, aki utálja a kuszkuszt és kézzel eszi a SpongyaBobos tésztát. Így morzsolgatom az életem vacsorafőzés közben. Nem tart tovább húsz percnél. Só- és zsírszegény. Tökéletes holland szabvány.
Újra havazott. A lekocogott kalóriák tejszerű mikrofelhőkbe fagynak az orrom előtt. Nemsokára a hírhedt kettős kanyarhoz érek, ahol apám annak idején szénaboglyába repült a 350-es Jawa-n. Még mindig nem bocsátottam meg, hogy túladott rajta. Az út bal oldalán a „tejelde”. Én csak így hívom. Tehenek laknak itt, hogy megfejjék őket, majd dobozos reggeli itallá konvertálják a végterméket. Zöld kapuja nyitva, így semmi sem áll közém és Cukorrépa közé. Remélem, megint megkerget ez a dög. Az apja laboratóriumi patkány, az anyja meg egy bécsi virsli lehetett, de hogy ilyen cudarul elbánjon vele a természet! Úgy néz ki, mint egy penészfoltos, csaholó cukorrépa. Nosztalgikus élmény fog el. Olyan ez, mint a hattemi gym műfogsorcsattogása a reggeli órákban, amikor a Nico „gyógy body pump-ot” tartott a 70+ korcsoportnak.
Letocsogok a postára a húgom 41-es gumicsizmájában. Feltörte a bokám. Kifizetem a biztosításom és megmutatom a hasamra rakódott hájréteget. Emberek jönnek-mennek. Magabiztosan csatlakoznak a beszélgetésbe. „Hajnali fél négykor májzsíros kenyeret enni?” „Kalóriák?” Próbáld ki Édes Annával…”
Azt hiszem, azt akarom mondani, hogy itthon annyira más. Azt hiszem, azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem zavar. Tudom, hogy Ryannek van egy listája arról a dolgokról, amit Európában tanult. Azt hiszem nekem is kell egy lista. Listáznom kell önmagam. Azt a lányt, aki hónapról hónapra újragyúrja önmagát. Átfolyik rajtam az élet. Fennakad a kuszkusz, és elúszik a csomagolt kenyér. Tovacsurog a futópad, de lehorgonyoz a futócipő. Ez egy átmeneti időszak. Az otthon biztonságos gázálarcában hagyni kell elillanni, ami szökni akar. És ami marad, az már te vagy. Készen egy új alámerülésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése