Úgy érzem magam mint egy gyík! – szólalt meg kikukkantva hatalmas napszemüvege mögül és jóízűt szürcsölt a jegeskávéból. Gyíkok a langyos pesti flaszteren. Ad-hoc született tökéletes koncepció.
Öt napja tervezem az utam. Január elején még repülni akartam. Egy Jumbo Jet gépzaja zümmögött körülöttem Hattem zavartalan nyugalmában. Pánikszerűen sűrűsödött a csend és ebbe a lelassított délutánban csapódott be a felismerés: 4 hét múlva szétpukkan a szivárvány hártyából fújt buborék. 11 ezer méter magasan repülünk, sebességünk 850 km/h, a kinti hőmérséklet -52 C°. Én ott kuporogok valószínűtlenül tehermentes életem légvárában. Körülöttem rezonált a félelem, melyet akkor úgy neveztem jövő, és csak egy vékony hártya állt közöttünk, melyre egy magasabb hatalom egy visszafele számláló órát vetített. Én döntöttem úgy, hogy nekivágok. Elkergetem a buborékokat és egy új élethelyzetbe kényszerítem magam. Akkor még nem tudtam mi lesz a jövő: egy hely, ahová elindulok, egy személy, akihez megérkezek, vagy csak egy érzés, mely rámutat, ott vagyok. De keresni kezdtem. Keresni kezdtem ahelyett, hogy feltettem volna a legkézenfekvőbb kérdést: Mit keresel?
Sok álmatlan éjszaka után végre valaki más szegezte nekem a kérdőjelet. Edwin fekete hajfürtjei kúszónövényként szaladtak végig a falon, ahogy fejét fáradtan hátravetette. A piros kárpitos antik széken ült. Mint egy D&G-ba bújtatott bölcs a trónusán.
- Most egy munkát keresel? Miért? Miért nem azt kérdezed, mi tesz boldoggá? Válaszold meg és ne hozz kompromisszumokat. Mi a vacsora?
A vacsora grillezett lazac volt narancsos tagliatelle-vel. Boldoggá pedig az írás és az utazás tesz. Elégek bennük!
Öt napja tervezem az utam. Korfu következik. Előszezon. Aranyárért kínálják a jegyet, melybe mint all inclusive egy 16 órás bukaresti reptéri táborozás is benne foglaltatik. Két nap kell, hogy lemondjak a fellegekről. Lassú vagyok, de megérkezem! Újra bebizonyosodik: pokolba a klisékkel!
Aprócskára görnyedek az állványzatok alatt és áttuszkolom kérésem a pénztárablak spórolós nyílásásán. A hölgy 28 körül járhat, 38 évesre sápasztva és aszalva fénytelen ketrecében. Budapest – Keleti pályaudvar – nemzetközi jegypénztár – az országimázs „netovábbja”. Türelmesen könyökölök a gyalulatlan deszka-állványzaton. Miután tegnap az eTicket rendszerben anyám alsónemű méretét is megadtam, kiderült, személyesen kell tiszteletem tennem a MÁV-nál, hogy egy Budapest-Velence járatra „bebocsátást” nyerjek. 20 perc várakozás után, melyben a „fehérpenészes téliszalámi-szerű” pénztáros ideges rángatózást tanulmányoztam, kiderült, ez itt és most nem fog működni. Így lett nekem Bécs-Velence vonatjegyem, 5 perc alatt, Crista konyhájában ülve, kamillateát szürcsölgetve.
A Velence-Korfu kompbérlet már működőképesebb. Mindössze 8-10 visszaigazoló e-mail, már-már személyes barátság az ügyintézővel, többszöri terhelés a hitelkártyámra, és már csörömpöl is a vasmacska.
A „nagy kaland” után, szemtelenül nyújtózkodtunk el a székeken, arcunkat a léha áprilisi napsütésbe mártva, mentőövként kapaszkodva a feketébe. Eszünk ágában sem volt hasznossá tenni magunk. A nagy dolgokról beszélgettünk és az aprókról, melyekből aztán mindig nagyok kerekednek.
Cristában, a pesti utcazajban megszületett a „gyík életérzés”. A gondolat azóta is itt lappang. Aprócska, törékeny teremtések, jelentéktelenségük teljes magabiztosságával kortyolva a napfényt, akik a leghalványabb árnyék táncától is elillannak, otthagyva egy darabot magukból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése