Ma ünneplem megérkezésem kéthetes emléknapját. Péntek helyett viselhetném a Csütörtök nevet, amolyan beavatási rituáléként, mint tiszteletbeli korfui lakos, légiós, gyíkvadász, kígyó elől indián-szökdelő és spanyol szoknyás lambada bajnok.
Nem tudom, hogy az „ünnepre” való tekintettel-e, de nincs víz. A szigetek rejtélyes működési elve. Ha van internet, nincs víz, ha van víz, akkor is csak forró, ha zuhanyzásra alkalmassá válnak a körülmények, nincs rá idő, ha van időd, akkor jön egy vihar, és két napig nincs semmi. De ez csupán egy olívabogyómag-méretű, apró bosszúság, mely nem tart tovább magánál a ráeszmélés és tudatosítás folyamatánál.
Két hete ezer csatornán és ezer nyelven özönlenek felém az információk. Két hete nem volt időm leülni és gondolkodni… úgy rendesen… belekeveredni a saját érvelésembe, megválaszolni egyértelmű kérdéseket, homlokra csapni és sopánkodni. Két hete az akció-reakció törvényét követem, a reakció mindennemű felül bírálata nélkül. Két hete úgy ébredek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne felkelni és a tengerparti aprócska csónakkikötő dokkján nyújtózni. Két hete éber álmot látok.
Csak sodródom. Aztán ma reggel úgy éreztem, ideje lenne egy karcsapásnak. Ideje lenne felvenni a hullámzás ritmusát. És haladni valamerre. Belekortyolni az óceánba. Meggyőződni róla valóban sós-e.
Talán az ünnepre való tekintettel, ma Damien, a 8 éves francia kisfiú, akit meggyőződésem szerint maga a sátán nemzett, távol maradt a kölyökklubtól. Ha szerencsém van foghíjas és agyonpiercingezett szülei ott felejtették a medence szélén és kiszáradt. Ha még életben van, lehet, hogy én nem leszek a délutáni látogatása után.
De a csoda megtörtént és én két és fél órát magányosan tölthettem egy rózsaszín csúszdán elnyújtózva, talpamat a forró homokba süllyesztve, azon igyekezettel, hogy jelentős D-vitamin mennyiséget raktározzak el télire. Délelőtti napozás a 28 fokos korfui tavaszban és az előszezon tökéletes csendjében a lelkiismeret furdalás legcsekélyebb jele nélkül.
Újra intellektuális lénynek éreztem magam, felfedeztem az agyműködés apró csodáit és megfogalmazódott bennem az elhatározás: meglesz ez a hat hónap, csak bele kell törődni az „all inclusive” kávéba és be kell szerezni egy „fajin” tehenet ide, a citromfa tövébe.
*görög köszönési forma, melyet koccintásnál is használnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése