Körömnyi tollpihe ereszkedik a billentyűzetre. Szürke, bozontos kis jószág. A tollszár hófehér, légüres térként világít a puhaságban. A mi színpadi fiókánk még csupasz volt. Tátogó csőr és átlátszó zsigerek. Messziről elkerült a napos csibe tenyérmelengető izgalma. Inkább visszakanalaztuk a fészekbe, hogy hetekkel később egy elgörbült golfütővel vessünk véget a portyázásnak. Mert madárpotyadék a színpadon... és az élettel együtt járó egyéb borzalmak.
Nem nagyon bántott a dolog, de ma már inkább látnék három méteres guanó oszlopot, mint azt a „dance shownak“ nevezett borzalmat, melybe egy hete feleslegesen sok izzadós korfuit délutánt fektetünk, csak azért, hogy görbe lábunkat az ég felé meresztve átgördüljünk partnerünk gerincoszlopán. Már akinek van.
Mert Nuel egyértelműen a puhatestűek népes táborát szaporítja. Egy szaggatott rock&roll-t gyakoroltatott velem azon a délutánon, mikor RJ gépe Korfun landolt. Két riszi-riszi között a telefonon a fülemen próbáltam megfejteni, hol kóborol. Korfun nem lehet eltévedni. Balra indulsz vagy jobbra. Végül csak megérkezel, lehet megkerülve a szigetet, de megérkezel. Az Aqua Land-et hirdető tábla, azért mégsem a legjobb tájékozódási pont, lévén minden olajfa tövében van egy. Zavarba ejtő a kérdés, mi más lehetne még Péntekünk világítótornya. „Hm, elhagytad már a három hetes döglött kutyát a zöld műanyag konténer mellett, melyet Odüsszeusz óta nem ürítettek ki?“ Szerettem volna falhoz vágni a telefont, aztán ugyanazzal a lendülettel palacsintává dörzsölni Nuel fejét az olcsó kárpiton. De nem tettem. Inkább Chriss kezébe helyezetem a Galaxymat és RJ életét – félreértés ne essék, mindkettőt egyaránt szeretem, és nehéz döntés volt. Miután Nuel megunta a picsi-pacsit és elmorzsolt még 200 életidegen történetet előző szigetélményéről, már csattoghattam is haza, hogy kiderüljön a fiúk a tavernában ebédelnek. Így elcsigázottan, tréningruhában és mezítláb vágtattam vissza a tenyérnyi falatozóba, hogy végre az a bizonyos tenyér pihenhessen meg a derekamon, hogy végre eltűnjön közülünk a képernyő folyadékkristálya, hogy végre ne csak egy skype hangminőségi statisztika legyen az a bizonyos szexi brit akcentus. És ott volt ő, a tenger, a hőség, a kockás terítő, a megkopott székek és a rágógumivá merevedett vörös csápú polip, megszenvedett egymásra találásunk mártír szemtanúja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése