Tőmondatban...

Talán ez nem a legmegfelelőbb pillanat, hogy az egy héttel ezelőtti eseményekről elmélkedjek. 12 aktív órát töltöttem a rabszolgahajcsárommal, szüntelen korbácsolás alatt nyögve. Attól kezdve, hogy nyolc óra tájban kikaparta a csipát a szeméből, nem volt megállás. Ma kedd van! Azt hiszem, sosem lesz vége ennek az iskolai szünetnek. Vagy én nem élem meg a végét! Csak címszavakban vázolnám az eseményeket.

Felkel, körbepisilja a vécét, a végén jól megrázva a szerszámot, hogy jusson a fali csempére is. Még nedves a keze – nem a szappanos víztől -, amikor megsimogatja az arcom. Boopert maga után vonszolva lebattyog a konyhába. Rutinosan dugja be a gyerekbiztos konnektorba a tv dugóját, és villámgyorsan vált a neki megfelelő csatornára. Biológiai órája hangosan csörömpöl, amikor Spongya Bobról, Jackie Chanre kell kapcsolnia. Ha nincsenek itt a nővérei, egy kis Dóra is beköszön. De társaságban ez nem menő. Már 5 évesek vagyunk.

Közben leadja a rendelést: a reggeli az legyen, mint tegnap, csak talán egy kanállal több joghurttal tálalhatnám a gabonapelyhet. Tárgyilagosan közli, mikor kiürült a tányér. Sós perecet kíván, egyenként megkenve krémsajttal. Ezt vajas, csokireszelékes kenyér követi. A tápláléklánc a zuhany alatt megszakad. Időlegesen.

Szimultán vasalok. Már csak kétszáz ruhadarab van. Meglesz ez! Borsószem kisasszony is ébredezik. Csodálja a teljesítményemet, és elhatározza, neki is lesz au-paire, mert utál vasalni. Emlékeztetem, hogy az au-pairhez gyerek is kell. Az egyenlet feloldásán még elgondolkozik.

Úszni indulunk, fárasszuk a gyereket jelmondattal. Egy órán keresztül tologatom őt egy piros matracon. Ő nem fárad el… A zöld takony viszont beborítja a fél fejét. Néha hozzám dörgöli az arcát… shrekkek, ha dagonyáznak… A zuhany alatt megmarkolja a kissé megvastagodott „bőrt” a hasamon. „Stomach monster”- ordítja, és eljátszik egy kisebb bábszínházat a hájammal. Ha az anyja lennék, büszkeség töltene el a kreativitása láttán…

Etetem. Kenőkéssel a kezemben fog lekaszálni a végzet. Vagy én a végzetet. Kezdek hasonló véres jelenetekről fantáziálni. Ahogy a gőzölgő vér a mogyoróvajba fröccsen…és csönd ül a lakásra. Kipakolom a mosógépet, hátha benne van a kill bill kezeslábasom. Mire visszaérek, kipakolja a cukrosdobozt. Észre sem venném, ha nem kérne újabb adagot. A doboz félig üres, apró lábnyomok a márvány konyhapulton, a cipőjén ellenkező irányba ugrálnak a pumák, mint a 32 fogával vicsorít, és a két hátsó közül még mindig egy fél gumi bear lóg ki. A férfiak nem tudnak hazudni!

Orvoshoz kísérem az egyik lányt. Én, aki azt sem tudom, hol a rendelő, mi a baja a gyereknek, nem beszélem a nyelvet, és még egy 5 éves is két vállra fektet egy délelőtt alatt. Percek alatt kapjuk szét a várószobát. Jobbnak látom, ha eljátszom a nem ismerjük egymást jelenetet. Belefeledkezem a holland újságírás remekeibe. Így most már tudom, hogy a narancssárga kezeslábas a nyerő a nyáron. Vagy nagyon benéztem a holland kukásnők szakszervezeti teadélutánjáról szóló tudósítást.

A vacsoráig gyepálják egymást. Néha én is kapok. Már habzik a szám. Mindenki takarít, hogy lássák, erőskezű diktátor vagyok. A kicsi ül a porszívón, lábbal jól meghajtja, néha megcsapkodva a hátulját, hogy jobban gyorsuljon. Az asztal habzik a tisztítószertől, a mosogatógépbe fél kilo rizs és egy disznó is belekerült. Nem értem, más helyen egész iparág épül gyermekmunkára! Mit rontottam el?

Talán azt, hogy megengedtem, együtt fürödjenek. A víz és a pucér lányok látványa szökőárként borította el tesztoszteronnal a fiúcskám babszemnyi agyát. Odáig fajultak a dolgok, hogy lucskosan, álló pimóval kergette végig a házon az ikreket. Jelenleg az ágyamban szuszog. Csak reménykedem, hogy a pimoja is.

Ujjaimból elfogytak a tőmondatok. Csak a lelkiismeret-furdalás fegyveres arkangyala kényszerített, hogy megfáradt gondolataimat ide hányjam. Megkínzott lelkem vinnyogó torz szülötte. Ha valakit álmából riaszt… majd holnap kialszod magad!