2010. június 22., kedd

A szüli-szüli-szüli weekend…

„Ez az utolsó blogbejegyzés, amit 24 évesen írok. Eldöntöttem, meglovagolom a gondolatot. De sem én nem vagyok zsoké súlyban, sem lovagolnivaló nincs a láthatáron.“ És ennyi volt a vágta. Ez volt minden, amit még anno - 24 évesen, közelebb a húszhoz, mint a harminchoz - papírra vetettem. Most pedig nem marad más hátra, mint beszámolni arról, hogyan zár le az ember negyed évszázadot, és hogy nyit meg egy újabbat! 

Nem, nem vagyok az önünneplő karakter. Nem kerítek nagy feneket a szülinapomnak, nem várok különleges elbánást, és a meglepetéseket kifejezetten utálom. Ha mégis meg akarsz lepni, 100 %-ban meg kell győződnöd arról, hogy nem lepődök meg. És tudod mi a nagyszerű abban, ha elvárások nélkül nézel farkasszemet az életeddel? Nehéz csalódni! Itt azonban már kezd filozofikus mélységeket ölteni az értekezés, így tőlem szokatlanul, megpróbálok tisztán és érthetően fogalmazni, kerülni az idősíkok sorozatos váltogatását, nem elkalandozni egészen a fókavadászatig és nem átcsusszanni olyan részletek felett, melyek hiánya a történet érthetőségét aknázza alá. 

Egy kis előzetes. Csütörtök délután befestettem a hajam. Igen, lerántom a leplet. Nem vagyok természetes szőke, utálom a lenőtt hajtöveket, nincs pénzem fodrászra, és nem teleszkópos a szemem. Ez utóbbiban az a jó, hogy ha rosszul is festettem be a hátsó szekciót, engem legalább nem zavar. És ha már kövér vagy, legalább a fejed legyen rendben. A hidrogén-peroxid orrszőrszál-szaggató bűze mindig ad egy kis önbizalomlöketet. A frissen festett kócos szőke haj, és egy hatalmas napszemüveg jobban fed, mint az intelligens szuperszonikus púdergolyók a ráncaidba tapadva.

Péntek reggel arra ébredsz, hogy megváltozott az adatlapod a barátkozós – egymás életében turkálós oldalakon. Olyan emberek gondolnak rád, akiktől sosem vártad és olyanok felejtenek el, akiktől mindent vártál volna, csak ezt nem. De ezen csak később van időd elmélázni, mert a földön hasalsz, kezedben egy műanyag, reflektorral felszerelt, teleszkópos szemétszedő bottal, a lego utcasöprő autó tolatólámpája után kutatva. Sajnos a kutatás nem várhat délutánig, mert a jármű karosszériájának kifogástalan állapota szoros összefüggésben van azzal, hogy hajlandó-e felöltözni a gyerek, vagy sem. Előtte persze már megkaptam a jól megérdemelt pisis szülinapi ölelést, és az ágyneműt is. Persze nem örökbe, csak a mosásba.
A nedves incidenstől eltekintve mindhárman tündériek. Tízszer hallgatom végig a happy birthday teljes verzióját, aminek a végére már koreográfia is születik. Az új hajam, a báránybőrbe bújt farkas és én tekerünk a suliba. Ma nem megy játszani, nehogy lemaradjon a szülinapomról. Összeszorul a torkom. Lemond miattam a hét legjobb délutánjáról, és persze egyben engem is lemondat a főtéren való kávézgatásról. Általában dühöngök, de most mégis szorongató érzés fog el. Tegnap este kezdődött, amikor a nagy pokróc alá bújva mogyoróvajas, eperdzsemes piskótatallérokat majszoltunk feketén. A nyakamhoz dörgölte pisze orrát és a fülembe súgta, hogy mennyire szeret. Bizonyítékul szégyenlősen beszaladt a konyhába. Az eddigi leghitelesebb vallomás, amely egyben elindította a visszaszámlálót. Mindegy melyik kábelt vágod el először, a vége ugyanaz lesz. Egyszer csak kilépsz az életükből és soha többet nem csönget ryan, a két kis koboldjával, és a saját készítésű szülinapi tortával, amelyen majdnem minden gyertya ég. Túrótorta, a kedvencem. Nem is emlékszem, mikor említhettem. Triplacsokis. Az anyukája receptje. A diétázok számára a biológiai fegyver kategóriába sorolandó. De mit számít ez a reggeli epershake-em után, amivel a zuhany alól rángatott ki. Tegnap éjjel megettem volna, ezért reggel kaptam egy xxl méretűt. Ezek az apró figyelmességek itatták át derűvel az egész napot. Alig 5 hónapja kerültünk egymás látómezejébe, mégis olyan dolgokkal halmoznak el, amelyek annyira belőlem fakadnak, hogy sokszor nem is tudatosítom „endorfinizáló” hatásukat: palacsintát sütnek nekem ebédre, a zsebpénzüket hattem legdrágább bonbon manufaktúrájában költik el, ry lurkói ruhával megtömött papír ruhásszekrényt ajándékoznak nekem, jinxx az iskolában kér segítséget, hogy elkészítse a tökéletes üdvözlőlapot, és a család vacsorázni visz, természetesen kínaiba, mert az a kedvencem. És most nem a papírdobozból tömöm a majmot kategóriáról beszélek. Nem mintha bármi kifogásom lenne ellene. Bármikor boldoggá teszem magam egy méregerős chiliszószban tocsogó rizstésztával. Ez itt maga volt a távol-keleti kánaán. Hosszú sorokban kígyóztak a friss hozzávalók, melyekből válogatva a szakácsok pillanatok alatt tálalták a wokban, nyílt tűz fölött készült csodát. Képtelen voltam feldolgozni a látottakat. Ropogós bambuszrügy, szójacsíra, cukorborsó, garnéla, tonhal, lazac, csípős és édes öntetek, korianderes, limos levesek, kívül ropogós, belül krémes banánpuffancsok, friss lichi, sárga és görögdinnye, szőlő, borok, koktélok, kávékülönlegességek… én kihívásként fogtam fel a dolgok. Három órán keresztül folyamatosan táplálkoztam. Közben azon imádkoztam, hogy 25 esztendős életem első éjszakáját ne hányással töltsem, amire igencsak szép kilátásaim voltak. Erre erősítettek a csajok, akik különböző szülinapi koktélokat kísérleteztek ki és zúdítottak le a torkomon. Emlékszem egy kék színűre, fehér búvárokkal. 

Este 11, és még mindig el kell vonszolnom magam ryan családjához, hogy elmorzsoljam a szülinapi gleccser utolsó morzsáit is. Akkor koppanna nagyot az állam, ha nem a legjobb borukkal koccintanánk. Van kriuvenéknál a bor és a kávé szent. Ry pedig a tőle megszokott szemtelenül bűbájos módón mindenre ügyel. Sós chipset kapok rágcsának, mert szerintem ennél jobbat, még úgysem találtak ki, a pepsim nincs behűtve, mert ugye a cola az csak böfögtetni jó, home made képeslapon johnny deppel kerülök intim pozitúrába, az ajándék karláncom köveinek színe pedig tökéletesen egyezik a szemszínemmel. Amiért azonban mégis enyém lett a csecsebecse, az a tévedésből rákerült aprócska pink kő. A szín amit, szeretek, de sosem viselek…viseltem…eddig. Minden egyenként csomagolt kreatív apróságban benne van egy-egy elejtett mondatom, nem is tudatosított szokásom, gyerekes rajongásom. Így a csomagolás egy hosszú, hajnalpíros beszélgetésbe torkollik, hogy aztán forró mogyoróvajas, eperdzsemes palacsintával és a duplatejes lattéval nyissuk meg a következő fejezetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése