Miután befejeztem a vasalást,
mosást és a gyilkos rákok főzését, itt vagyok. A gyilkos rákok
ellenére is. A változatosság kedvéért chili helyett most Cayenne-i borsot
grilleztem, ami tulajdonképpen paprika, így a változatosság elmaradt. Csak
a könnyünk csurgott miközben nyeltük – én nemzeti öntudattal, Rob meg
tesztoszteronnal. Írjak, vagy azt nézzem, hogy készül a viking specialitás,
a rohadt cápa?
Pisztácia. Egy
marék a fiók alján. Magamba dobálom, meg a kutyás papucsomba a piros
szívorral. Tizenévesen csak évente egyszer ettem. Nem kutyát, pisztáciát. Minden
sítúrán, a hideg szőnyegen ülve, vak sötétben. Valahogy az éjszaka
misztériuma illet a sós ropogáshoz. Közben pajzán dolgokon kuncogtunk és
azt hittük, mi aztán igazi rossz lányok vagyunk. Az éjszakában, titokban, de
ilyenek a csendes forradalmak.
Nosztalgia. Az
érzés, amely kedvesen dörgöli a tudatodba, hogy mekkora idióta voltál.
Ma azt hittem,
elveszett a tükörképem. Úgy éreztem magam, mint egy Murakami hős. Én és én
kettéváltunk. Én a mosdó fölé hajol és megberregteti elektromos
fogkeféjét. Én eltűnik a reggeli zuhanygőzben. Gomolygó fehérség a sík
üvegen. Ez lennék én.
 |
| ...szív orral |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése