2012. december 12., szerda

Egy karácsonyi csomag fed’lapjára



Ma „ham and eggs“- et vacsoráztunk. Sonkából. Otthoni, füstölt, sós, remegő sonkából. És a tojás boldog volt, hogy szaftos lehetett. Az egyszerű dolgok megnyerő vehemenciája. 


A karácsonyi csomagban jött.
Meg a lyukas szív linzer. Azt hiszem szilvalekvárral. A szeptemberi két hétben főztük, amikor anya szeme kilyukadt. Duzzogtam a katlan mellett az elfoglalt emberek öntudatosságával. Aztán meg vajas kenyérrel töröltük ki a vasedényt. Én és a kutya, Mákvirág.
Mák is volt benne. Megőrölve az idén. Mert nincs kávédarálóm. Mákdarálóm meg még úgy sem. Nem tudom mi lesz belőle. Talán csak megeszem… cukorral és kiskanállal.
És dió. Ami miatt apám biztosan cafatosra rágta anyám fülét, mert nedvesen vette, vagy rossz helyről szedték, vagy csak mert pucolni kell.
És akácméz. Érezni a fehér illatát. Pontosan, mint az áprilisi akác az ablakom alatt... a tyúkudvar közepén. És azt is tudom honnan jött. Sok-sok-sok évvel ezelőtt egy nagyon szőke kamasz fiú mesélt  gyufás skatulyákba zárt méhkirálynőkről.
És karácsonyi ostya. Épen és töretlenül. Még azt is megbocsátom, hogy nem a takarító néni sütötte… akinek elfelejtettem a nevét. Majd fokhagymával és mézzel eszem és hagyom, hogy mindenki megbotránkozzon. 


 
Leporolom a betlehemi csillagot és jászolba teszem a kis Jézust. Megbocsáthatatlan nosztalgia. Az a fajta, ami a földre taszít és kisúroltatja veled a sütőt Adám-Éva napján. Én nem akasztom a zoknim az ágy sarkába és a karácsonyi angyalok sem szorultak még senki kéményébe mifelénk. Már csak ezért is foggal-körömmel a gyermekkorok fenyőillatú idilléhez... ami ettől még megbocsáthatatlan nosztalgia. De amit mindig enyhít egy kézzel gyúrt ádventi csomag. És máris jobb hely a világ!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése