2010. március 17., szerda

Dirty girls

Fél hatkor homlokon puszilt és kérdezés nélkül bebújt mellém az ágyba. Természetesen mint a nyolckarú polip, leellenőrizte mindenem megvan-e. Jinxx már 5 évesen is rajong a nőkért és határozott nőideálja van. A szőke haj és fehér bőr alapelvárás. A minap fürdőruhás lányokat nézegetett, és az egyiküket igazságtalanul lecsúnyázta. Kérdésemre, mit vétett a szerencsétlen, csak ennyit válaszolt: „to black!”. Szóval nyáron vigyáznom kell, mert elveszthetem az állasom.

Remélem nem kell részleteznem, hogy aludni már nem lehetett. Fél hétkor pedig követelte a reggeli zuhanyt. Legszívesebben pizsamástól löktem volna be a tusolóba, de az energiaszintem a nullán stagnált. Így a reggel az ő vezényletében zajlott, én csak kísérgettem, mint a hű Bodri kutya. Vannak napok, amikor fogalmam sincs, hogyan megyünk és jövök vissza az iskolából, egyszerűen csak otthon találom magam gyerekek nélkül. Bambán pakoltam be a cuccom, irány az uszoda. Túl korán érkeztem, és az aqua joggingosok még a medencében voltak. Gyors hálaimát suttogtam el magamban, amiért nem fizettem be én is erre a vízi parádéra. A helyi nyugdíjasklub menetelt a medencében, ritmusra hadonászva a kezeikkel. Az úszás tekintetében nagyon elszánt voltam, bő húsz percet töltöttem a medencében. Ez nem az én napom. Inkább elmentem beszerezni pár croissant, amitől talán megváltozik a véleményem. A Ryan érkezéséig eltelt idő szintén kiesett. Azt hiszem a kanapén feküdtem és nézegettem a lábam a fekete harisnyában. Elég jól mutatott. Közben valamelyik gyerek is járt otthon, biztos váltottunk is pár szót…. Aztán megjött Ryan és a százdolláros mosolya, és kizökkentett a meditációmból. Mindenért képes rajongani, amit maga körül lát. Megosztottam vele a croissanokat, amiért nagyon hálás volt. Az amerikairól holland konyhára váltani, neki is kisebb fajta trauma volt. Előtte naponta járt edzőterembe, de itt a túlélésért megy a küzdelem. Alaposan kiveséztük a host familyket. Meglehetősen sokat foglalkozik a külsejével, és most egy olyan családba csöppent, ahol anyukáról azt mondta Edwin, mellette ő is buzi lenne. Furcsa, hogy megint milyen jót dumáltunk, pedig teljesen különböző természet vagyunk. Azt hiszem, ha aupairt kéne keresnem, én is egy meleg fiút választanék. Elmesélte, hogy hétvégén figyelte a gyerekeket, és eszébe jutott, hogy egyszer ő is volt 4 éves, és valószínűleg akkor még ő is ennyire együtt élt a szüleivel. És szerinte ez nagyon megható. Akik ismertek, mondanék én valaha ilyet??? Nekem a gyerekekről elsőként az energiavámpír jut eszembe. És most szeretném azt mondani, hogy vicceltem.

Kedd van, úszásnap. Mármint Jinxx számára. Kezdek erős gyomorideggel uszodába járni. Az úszás utáni átöltözésnél rendszeresen porig gyaláz a gyerek. Képzeld el, amint zsúfolásig tele az uszoda, te pedig bezárkózol vele egy kis kabinba. A mozgás következtében felszabaduló boldogsághormon erős dolgozik már benne, és ilyeneket kurjant: „Csókolj meg, de nyitott szájjal!”. Egy héttel ezelőtt az egész uszoda értesült róla, hogy nincs rajtam melltartó. A mai napon, pedig arról, hogy neki épp most áll a „pimója”. Ezt legalább tízszer kiabálta el egymás után, nehogy valaki lemaradjon a nagy hírről. Szerintem már csak úgy emlegetnek minket, mint az uszoda perverzeit. A legviccesebb beszélgetésünk azonban hazafelé zajlott:

-Imaan told you met Ryan again. (Imaan mondta, hogy újra találkoztál Ryannel)
-Yes
-Will you have sex with him? (Szexelni fogsz vele)
-I think, he does not like me. (Úgy gondolom, nem vagyok az esete.)
-What a hell! Does he like the boys? (Mi a fene! A fiúkat szereti?)
-Maybe. (Lehet)
-If he likes the boys, you can meet him again and we can be friends. Tomorrow we can bring for him some old bread. (Ha a fiúkat szereti, találkozhatsz vele újra, és barátok lehetünk. Holnap vihetünk neki egy kis öreg kenyeret.
Igen, ha valakit szeretünk, mint például a kacsákat a kanálisban, akkor viszünk neki öreg kenyeret. Kedves!

Még mindig a kis cappuchinomnál maradva, az esti ágyba bújás macerás feladat. Tegnap időben pizsamába bújt, de tiltakozása jeléül vad legózásba kezdett. Unszolásomra, hogy mossuk már meg a fogát, azt válaszolta, hogy csak egy puszi ellenében. Határozottan kijelentettem, én ugyan nem csókolgatok büdös szájú fiúkat. Sőt, én is megmosom a fogam. Én naiv, azt hittem, ha együtt csináljuk, majd kapva kap az alkalmon. A válasz erre:
- No, no, no! I like dirty girls! (Valami olyasmi, hogy ő szereti a mocskos lányokat.)

Mocskos lányok, jelentkezzetek!

Hattem, 2010. március 16.

1 megjegyzés: