Most hagytam abba a PaprikaTV receptjeinek olvasgatását. Mielőtt idejöttem, azt hittem tudok főzni, sőt szerettem is. Aztán az „adams familynél“ (értsd: előző család) kicsit elment a kedvem az egésztől. A sót hírből sem ismerték, a marhahús egyetlen fűszere a bors lehetett. És ami jelenleg is idegesít, és ott is gyűlöltem, az a darált marhahús. Mert nem elég, hogy marha, de még felismerhetetlenné is teszik. Kérlek titeket, ne bízzatok az előre csomagolt, kis hurkácskákba rendezett, ételfestékkel megszínezett valamiben. Gondoljatok arra, hogy ha a cicapapiban lédús, friss és sovány húskockák kerülnek, akkor valahol el kell sütni a megmaradt löncsöt. És a mi ízlésünk, nem olyan kifinomult, mint a macskáké.
De hol is hagytam abba? Igen, edytáéknál (így hívták az előző család anyukáját) a főzés kizárólag a por-chilire és a brokkolifőzésre koncentrálódott. Az erre évtizedeken át beállítódott gyomruk nem tűrt meg semmilyen elhajlást.
Az itteni helyzetem ennél sokkal rózsásabb. Jól felszerelt konyha, rózsavíz, algalapok, gyömbérszirup, rizsecet, mogyoróolaj, tahini, pesto… és még sorolhatnám. Ama általában marokkóit vagy suriname-it főz, itt-ott becsusszan egy kis szusi, vagy ghánai recept. Pokolian jó kajákat dob össze percek alatt. Ezzel fel is van adva a lecke. Mivel a hétköznapi vacsifelelős kinevezést én kaptam. Gyerekeket egészségesen táplálni, úgy hogy azt önként fogyasszák, ne pedig infúzión keresztül, embertpróbáló feladat. A következőkben beugrik a képbe a kulturális különbség… itt a kölykök szeretik a brokkolit!!! Illetve számomra az extra nehezítés: ezek itt törpe ínyencek. A tészta kizárólag al dente lehet, a zöldségek roppanósak, a rizs pörgős, de puha. Nem szeretik, ha valami túl van bonyolítva, túl fűszeres vagy tejszínes. Sosem fintorognak, de az első kóstolás után egyértelmű az ítéletük. Ilyen nyomás alatt szinte semmi sem akar sikerülni, valamint nincs túl nagy kedvem kísérletezni. De lassan kezdek ráérezni az ama féle konyhakultuszra. Ma penne volt, tonhallal, friss paradicsommal, ropogós brokkolival és hagymával, átmelegítve sok olívaolajjal és illatos fokhagymával. Elkönyvelve a kedvencek közé.
Sütit azonban továbbra sem sütök. Hárman háromfélét szeretnek. És én vagyok az, aki pedig pont egy negyedik mellett voksolna. Pedig nekem nem kéne még csak odafordulnom sem, ha édességről van szó. Mióta fogyókúrázok egyre feszesebb a póló. Na, nem az izomtól. A sportolás könnyít a lelkiismereten. És sok au-pairhez hasonlóan, én is elmondhatom, hogy ha üres a ház, cincognak az egerek. Jómagam már egy igencsak megtermett patkánnyá nőttem ki magam. Miközben itt panaszkodom, már betermeltem az anya féle húsvéti csomag tartalmának 90 %-át. A tojásomban Hami volt (Hupikék-törpikék – remélem nem kell bemutatnom). Véletlenek nincsenek, tehát ez egy égi jel lesz. Mától NO SUGAR!
De hol is hagytam abba? Igen, edytáéknál (így hívták az előző család anyukáját) a főzés kizárólag a por-chilire és a brokkolifőzésre koncentrálódott. Az erre évtizedeken át beállítódott gyomruk nem tűrt meg semmilyen elhajlást.
Az itteni helyzetem ennél sokkal rózsásabb. Jól felszerelt konyha, rózsavíz, algalapok, gyömbérszirup, rizsecet, mogyoróolaj, tahini, pesto… és még sorolhatnám. Ama általában marokkóit vagy suriname-it főz, itt-ott becsusszan egy kis szusi, vagy ghánai recept. Pokolian jó kajákat dob össze percek alatt. Ezzel fel is van adva a lecke. Mivel a hétköznapi vacsifelelős kinevezést én kaptam. Gyerekeket egészségesen táplálni, úgy hogy azt önként fogyasszák, ne pedig infúzión keresztül, embertpróbáló feladat. A következőkben beugrik a képbe a kulturális különbség… itt a kölykök szeretik a brokkolit!!! Illetve számomra az extra nehezítés: ezek itt törpe ínyencek. A tészta kizárólag al dente lehet, a zöldségek roppanósak, a rizs pörgős, de puha. Nem szeretik, ha valami túl van bonyolítva, túl fűszeres vagy tejszínes. Sosem fintorognak, de az első kóstolás után egyértelmű az ítéletük. Ilyen nyomás alatt szinte semmi sem akar sikerülni, valamint nincs túl nagy kedvem kísérletezni. De lassan kezdek ráérezni az ama féle konyhakultuszra. Ma penne volt, tonhallal, friss paradicsommal, ropogós brokkolival és hagymával, átmelegítve sok olívaolajjal és illatos fokhagymával. Elkönyvelve a kedvencek közé.
Sütit azonban továbbra sem sütök. Hárman háromfélét szeretnek. És én vagyok az, aki pedig pont egy negyedik mellett voksolna. Pedig nekem nem kéne még csak odafordulnom sem, ha édességről van szó. Mióta fogyókúrázok egyre feszesebb a póló. Na, nem az izomtól. A sportolás könnyít a lelkiismereten. És sok au-pairhez hasonlóan, én is elmondhatom, hogy ha üres a ház, cincognak az egerek. Jómagam már egy igencsak megtermett patkánnyá nőttem ki magam. Miközben itt panaszkodom, már betermeltem az anya féle húsvéti csomag tartalmának 90 %-át. A tojásomban Hami volt (Hupikék-törpikék – remélem nem kell bemutatnom). Véletlenek nincsenek, tehát ez egy égi jel lesz. Mától NO SUGAR!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése