2010. április 6., kedd

Egészségetekre!

Reszket a kezem, alig találom a billentyűket. Két okot sejtek: az egyik az éhség, másik a felháborodás lehet. Miután végignéztem a vacsoracsata egész heti adását (állva, vasalás és mosás közben) kopogó szemekkel csörtettem le a konyhába, rászánva magam, hogy egy étkezéssel vigyem be az egész napi szénhidrátadagom (vagy egy kicsit többet). De itt nem lehet bundáskenyeret csinálni! Az igazi bundáskenyér kívül ropogós, aranybarna színű, belül omlósan puha, a héja harsog a fogad alatt, enyhén gőzölög amikor kettétöröd és édes, citromos teával kíséred. És, és, és a kenyérre természetesen annyi sót szórok, amivel egy kisebb holland családot kiirthatnák. Ebben a cyberkonyhában, azonban minden van, csak rendes kenyér nincs. Sőt, az egész országban! Így a próbálkozás végeredménye egy a tojásréteg alól átfeketélő, lapos, szottyadt, sokmagvas lepény, amit a diétám miatt egy salaktalanító teával gurítottam le, melynek alján ott úszkáltak a vízforralóból származó vízkődarabkák is. Talán a nyers uborka mellett kellett volna döntenem, mert az ugye ballasztanyag is, és ilyen viszonylatokban talán nagyobb kulináris élményt nyújt.
Tavaszi nagytakarítást tartok! Méregtelenítek, ami igencsak rám fér a hétvége után. Hol is hagytam abba az utolsó bejegyzésben?

Szombat reggel, vagy inkább délelőtt egy kisebb pékség felzabálásával kezdtük a napot. Kizárólag finomlisztből készült, sok E és más mesterséges ízfokozókat tartalmazó készítményt fogyasztottunk, mert ez esett jól. Egyébként sem azért futottunk össze, hogy együtt számoljuk a kalóriákat. Aztán a családi kerékpárokon elindultunk timi, a messziről jött au-pair lány fogadására. Az első kereszteződésben majdnem sikerült is felpattannom egy autó szélvédőjére, mert lányos zavaromban nem találtam a féket. Ez persze semmi kéjti agresszív közlekedési stílusához képest, aminek oka az lehet, hogy egyszerűen nem szeret megállni.
Almeloba mentünk a már bemutatott samsung vonaton, és mivel annyira, de annyira bevállalósak vagyunk, még ezen a 6 km-en sem mertünk potyázni. Pedig elméletben megvolt a terv. És elméletben csak 1 percet kellett volna ücsörögnünk az almeloi vasútállomás üvegkalitkájában. De mivel timi többszörös vonatszabotázsos kalandba keveredett, így másfél órát tölthettünk a letisztult, ipari környezetben.
Az idő taknyos volt és esős, mint minden szabad hétvégén, ezért kénytelenek voltunk bemenekülni a c és egy a betű nevű kereskedelmi egységbe. Itt mindent megkaptunk, amit nem akartunk. Ezután már csak egy gyors beszerzőkörűt következett a hétvége kellékeiért, amelynek során gazdagabb lettem egy csokitojással, pár tojás ajánlattal, egy ingyen „kávéval” (visszanőtt már a bőr a nyelvedre, timi?) és pár munkásszállóról elszabadult hímnemű jugoszláv lányoknak címzett bókjaival. Ha újra összeáll Jugoszlávia, majd átugrom és átadom nekik.
Mivel eleve későn indultunk, későn is értünk haza – na, hát az ilyen mondatok miatt csúszok le mindig az irodalmi Nobel-díjról. Gyors tempózás következett a hangulat felturbózására, ami azt hiszem a cotton eyed joe című örökzöldre előadott koreográfiában csúcsosodott ki. Józanodás után úgy döntöttünk nem rakjuk fel a facebookra. De amíg létezik ez a videó, nem élhetek biztonságban! A józanodást itt csak áttételesen értem, mert képtelenek voltunk annyit inni, hogy istenesen berúgjunk. Ebben szerepe lehet az elfogyasztott paprikás csirkének is, amibe máig nem tudom, hogy került a currypasta. Én raktam bele?
A desszertünk egy nagyon drága süti lett. Mert ugye nem sajnáltunk belőle semmit… azt akartuk, hogy jó legyen! De megenni egy egész tepsit??? Mégis mit vártunk lányok? Hogy majd a mennyekbe repít? Ehelyett csak dőcörögtünk a kanapén, mint a túlzabált predátorok. Illetve a túlzabált predátorok, akik úgy este tíz magasságában el is indultak portyázó körútjukra. Nem, nem pisiltük körbe a területünket, de csak azért nem mert jó hollandusok módjára bringával mentünk. Hárman kettőn. Timi vezetett, én ültem hátul, és volt mit csinálnom, hogy ne hagyjam a lábam egy-egy oszlopon. Szerintem a krátert, ami utánuk maradt a park sarában, még most is vizsgálják az amatőr csillagászok. Hosszas keringő után bedöglesztettük a motort egy kávéház előtt. Miközben kéjti az ablakon leselkedett, én megkérdeztem egy szőke fiúcskát „ugyan már angyalom, hol lehet itt egy jót bulizni.” Na, állítólag épp a falu egyetlen „szórakozóhelye” előtt álltunk és ígéretet kaptunk, hogy úgy éjjel egy magasságában elszabadul a pokol! Azóta is bánom, hogy nem ismerhettem meg a vriezenveeni lucifert! Egész éjjel otthon emésztettünk. Én a tv előtt, lábamat néha timi szájába dugva.

A vasárnap kínos szenvedésben telt. Megpróbálkoztunk ugyan még egy adag jókedvre derítő kruiden cake-kel, de bocsánatot kérek, elégettem. Amikor kinyitottam a sütőajtót, mondván, jöjjön a tűpróba, nemes egyszerűséggel megszólalt a tűzriasztó. Két percig csak néztem, ahogy gomolyog a füst a két kicsi vulkánból. Lányok, azért a tűzoltókat még megvárhattuk volna, elvégre easter weekend volt, és mi az esőn kívül nem láttunk vizet! Vagy holland szokás szerint eldugtuk volna a sütit a kertben. Bár nem hiszem, hogy túl nehéz megtalálni két füstölgő szénkupacot.
Idén ezt hozta a húsvéti nyúl: indiai paprikáscsirkét, gyenge piát (mert mi az, hogy egy üveg bacarditól nincs semmi bajod?), koppanós sütit és egy detoxikáló húsvéthétfőt! De tudjátok mit: nekem megérte!

U.i.: Az optimista befejezést kéjtinek ajánlom, aki a megismerkedésünk előtt depressziósnak hitt.Most már csak simán hülyének. Hajrá kislány, égjen a zsír!

2 megjegyzés:

  1. "...képtelenek voltunk annyit inni, hogy istenesen berúgjunk(...) de hogy került bele a currypasta a paprikás csirkébe? Én raktam bele?"

    Most akkor hogy is van ez? Nem rúgtatok be, de vannak megválaszolatlan kérdések? Na lássuk csak azt a videót, hátha az ad választ...

    VálaszTörlés
  2. persze hogy te raktad bele, de ha nem emlekszel akkor megis hatott rad vmi

    ja es pontositsunk mar: ez itt egy varos :P

    kejti

    VálaszTörlés