Hogy is magyarázzam el. Van olyan utca,
amelynek van színoldala, meg hátoldala. Amolyan turistáknak való,
járdaszegélyes, szélesebb utca, forgalommal és fehér emberekkel. És az ezzel
párhuzamosan futó hátoldala, mopedszerelőkkel, hentesekkel, felismerhetetlen
ételektől szagító talponállókkal és a helyi munkásosztállyal, szamarastul,
lovastul, kecskéstül. Valahogy, de főleg az én tájékozódási képességemre és
makacsságomra hagyatkozva mi átkeveredtünk a fonákoldalra. És ez az utca
sosem akart véget érni.
Próbálok pofátlan magabiztosságot erőltetni
megszeppent ábrázatomra, de érzem, hogy Rob aggódik. Így a magabiztosság
pulykaméreggé sikeredik, mert mit aggódik, csak nem koncolnak fel reggelire.
Ennek ellenére engem is meglegyint a megkönnyebbülés szele, amikor
megpillantom a Bab Agnau körvonalait. Marrakesh 19 kapujának egyike és
bejárat a királyi negyedbe. Átlépve, várom a csodát, az ezeregy
éjszaka meséit, de főleg csak az újabb zavarodottság környékez meg (ne meg az
arab turistavadászok). Egér a labirintusban! Az arab kasbah, amolyan
erődítmény, citadella, város a városban, ablakok nélkül. És ha én itt
ellenség lennék, akkor inkább azon nyomban sarkon fordulnák és visszakocognák
a sivatagba. De én ennél is elszántabb vagyok: turista!
 | |
| Bab Agnau |
Egy kis kitérő: VI. Mohamed, Marokkó jelenlegi
királya rendkívül népszerű. Minden narancsárus bódéján ott díszeleg
a képe. Fő célja a turizmus fellendítése. Minden szerénytelenséget
félretéve, én javasolnám az utcatáblák bevezetését. Mindössze háromszor
haladtunk el a Tombeaux Saadiem sírkamrák bejárata mellett. Ami egy – és
most nem túlzok – 80 cm
széles sikátor.
 | |
| Saadiem sírkamrák |
De ha szemfüles vagy, tudni fogod, hogy
valamilyen történelmi ritkaság közelében jársz, mert megnövekedik az egy
négyzetméterre eső, turistákra vadászó, lópokrócba öltözött pomponos berberek
száma. Ez a törvényszerűség vezetett el minket a majdnem
megsemmisített El Badii-ba is...
 | |
| El Badii.. ami maradt |
A jegypénztár. Egy furnérlemezekből
tákolt bódé. Lehet jegyet kapni, meg kombijegyet kapni. A kombijegy
a minbar-ra szól. Ekkor még fogalmam sincs mi az a minbar, de extra
80 penny-t biztos megér. Azonban máris akadályba ütközök. A papa 80 éves
és hiába magyarázom neki, hogy én kombijegyet akarok, csaknem azt ad... (ezt
csak onnan tudom, mert kevesebbet fizetek, mint amennyit kellene, a jegyen
ugyanis minden arabul van és egyébként is tökéletesen megegyezik
a sírkamráknál kapottaknál). Végül Rob francia tudása győz az én
jelbeszédem felett. Alig lépünk át a kapun, elénk pattan egy, az előbbinél
valamivel vitálisabb öreg. Kezdem azt hinni, hogy a helyi nyugdíjasklub
évi taggyűlésére váltottunk jegyet, de az öreg durván félbeszakítja
a töprengést és kérdezi, milyen nyelven beszélünk. Mondom főként angolul.
Na hát ő nem. Ennek ellenére felajánlja idegenvezetői szolgáltatásait. Itt
teszem hozzá, hogy az El Badii, egy hatalmas, de az előző dinasztia által
lerombolt palotakert, ami szabályos négyzet alakú, tehát eltévedni nem tudom,
mennyire lehet. A csupasz falakon kívül nem sok maradt. Az a hely,
ahol sétálni lehet és eltöprengeni az emberi nagyravágyás aljasságán. Ezenkívül,
azon ritka látványoságok egyike, ahol angol ismertető kalauzol végig
a komplexumban. Rob egyébként sem érti mit beszél az öreg, én fordítok
angolról angolra.
A fenti tények ismeretében udvariasan
visszautasítjuk az úriembert. Erre ő megfenyeget, hogy ha turistacsoport
érkezik és ő körbevezeti őket, ne próbáljuk titokban követni. Mindezt
megerősíti egy vadkant is megszégyenítő böffentéssel. Állunk ott, visszafojtott
nevetőgörcsöktől megbénítva és arra gondolok, hogy a a hercegnek még
van mit finomítania a dolgokon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése