A semmiről kicsit bővebben

Mindig este állok neki ennek a rohadt blognak és ilyenkor már pang az agyam. Mondjuk a reggel sem jobb. Az iskolakezdésig csak az életfunkciók fenntartására és a gyerek célba juttatására tudok koncentrálni. Aztán megtömöm a mosógépet és kiáztatom magam az uszodában. A mamik már messziről köszönnek. Ma is ott volt a fél nyugdíjas klub. De már biztosan fejlődtem a kezdetekhez képest, mert egyik anyóka sem tud csak úgy lekörözni. Na jó, az apókákon meg még dolgoznom kell, de lassan megszorongatom őket is.
A blogíráshoz legjobb idő, a délután lenne. Ezt a keretet azonban ma Ryan töltötte ki. Szokásos gyorsan-két-kávé-egymás-után, és mi volt a hétvégén eszmecsere. De minden találkozásunkkor újabb és újabb meghökkentő dologgal szembesülök. Nevezzük ezt kulturális palettának.
Ezt a gyereket imádják a nők. A legutóbbi hétvégét is három belevaló csajszi társaságában töltötte. És ahogy elnézem a képeket. Botrányos!
Azon gondolkodtam, hogy normális körülmények között valószínűleg sosem keresnénk egymás társaságát. Mert szó se róla, kedves, jóképű, jómodorú, na de mire mész vele? Pasinak nem jó, a barátokban meg nem ezeket nézed. Jól van, kibököm mi a bajom: szereti a Titanicot. Félelmetes, ugye? Még ha csak maga a történet jut eszembe, na de Leo a süllyedő ajtódeszkán nekem már kicsit sok. A másik pedig, hogy szerinte Johnny Depp jó színész. Csak jó színész! Számomra ő egy jelenség, egy két lábon járó szex-bálvány. Nem lehet csak úgy leszínészezni. Persze neki is van ilyen nyálcsorgatós, libidó-remegtető figurája. Sajnos a nevét elfelejtettem, de biztos valami simára borotvált képű barátságos cowboy gyerek.
Most épp diétázik, mert szüksége van rá a napi konditerem mellett. Innen jut eszembe, hogy a kedvenc étele a gabonapehely. A diétás étrendjébe belefért, hogy nálunk is beporozzon két nagy tállal, egy vodka-linchilével kisérve. Természetesen én nem tartottam vele.
A fenti szösszenetek csak azt szemléltetik, mennyire abszurd a mi kettősünk. De ha őszinte vagyok önmagammal, akkor ideje belátnom, hogy az egész életemet ilyen abszurd találkozások határozzák meg. Kíváncsian várom, hogy miért kerülhetett ő az utamba (ne, már hogy csak azért, mert közel-távol nincs más au-pair).
De ez még nem a végszó, mert ma Jinxx gyilkos volt. Újrapozícionálja a határvonalakat a tegnapi incidens után. Szóval most beszigorítunk, de ez nem kellemes egyikünknek sem. Képzelj el egy végtelen pókerpartit (nem is tudok pókerezni), ahol nem veheted le a fapofát, és végig csak a cél lebeghet a szemed előtt, pedig legszívesebben kikapnád a másik kezéből a kártyacsomagot, és a pofájába csapnál vele. Ezek után valószínűleg senki sem tanít meg majd pókerezni. A legjobb, hogy pár órával az után, hogy végre ágyba tuszkolom, kicsapódik a szobaajtóm, bevágtat a gyerek félálomban, előkapja a „micsodáját” és becélozza a papírkosaramat. Mint a bolha pattanok, rázogatom, hogy térjen észhez, erre neki a visításnak. Csak úgy patakzott a könnye. Visszaszalad a szobájába, de torka szakadtából vonyítva, és a szoba közepén bepisilt. Addigra szerencsére Ama is megérkezett, mert igencsak akciódús volt a történet. Valamit álmodhatott, mert alig bírtuk felrázni, na meg felszárítani.
Az ember nem ücsöröghet nyugodtan a szobájában, mert sosem tudhatja, mikor támad rá egy feszülő hólyagú 5 éves. Komolyan mondom, ez egy veszélyekkel teli, önfeláldozást követelő szakma. Várom a köztársasági érdemkeresztet.